Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

8. szám - Dr. Felföldy Lajos: A hidrobiológia szerepe a vízminőség-szabályozásában

348 Hidrológiai Közlöny 1874. 8. sz. Dr. Felföldy L.: A hidrobiológia szerepe A halobitást a só-tűrő és só-kedvelő élőlény fajok segítségével, biológiai analízissel is el lehet dönteni. Ennek a nyílt-tenger vagy igazi édesvíz állandó összetételű és töménységű közegében nincs sok értelme, de fontos lehet a szárazföldek belsejében levő, az év folyamán nagymértékben változó töménységű sós tavak (szikes és sziksós vizek) vagy nagy sótartalmú szennyvíz beömlések esetében, mert a kémiai mérés ezeken a helyeken csak a pillanatnyi állapotot árulja el. A biológiai analízis információ-tartalmára vonatkozólag hazai kutatások szükségesek. Valamely víz trofitása annak elsőleges, elsősorban fotoautotrofikus szervesanyag termelésének erősségével (Elster, 1958, 1962), azaz az ekoszisztéma élő részének potenciális energia befogásával egyenlő. Az elsőleges szervesanyag termelés alapja a fotoszintézis biokémiai folyamata, melyhez megfelelő fény, hőmérséklet, szervetlen növényi tápanyag és alga vagy vízinövény állomány szükséges. A trofitás ismerete nemcsak elméleti, hidrobiológiái szempontból érdekes, hanem a halastó gazdálkodásban ismert „természetes hozam", a halastavi tótrágyázás és tóbonitálási tanácsadás mellett a modern vízgazdálkodás és vízminőség-szabályozás területén sem közömbös a vizek „alga-termelő képességéinek pontos ismerete, mert a trofitás emelkedése legtöbbször eutrofizálódással jár. Ezzel a legerterjedtebb „civilizációs" ártalommal évek óta foglalkozunk (Felföldy és Tóth, 1970). A szaprobitás a holt szervesanyagok bomlásának erősségével egyenlő, vagyis a vízben levő vagy bele kerülő nem mérgező, a heterotróf vízi élőlények egy részének táplálékul alkalmas „hozzáférhető" szervesanyagok mennyiségétől függ. A szaprobitás a víztömeg biológiai aktivitásának keretein belül az elsődleges termeléssel szemben dolgozó anyagcsere folyamatok összesége, azaz minden potenciális energia veszteséget okozó történés. A szaprobitás-fok az anyagcsere változások mérésével vagy a vízi élőlénytársulások faji összetételének analízisével határozható meg (Sládecek, 1967). A szaprobiológiai minősítés ezt és csak ezt határozza meg. A toxicitás a víz mérgezőképessége, melynek kialakulásához mérgek jelenléte szükséges. A mérgek gátolják vagy lehetetlenné teszik a vízi életet, sőt a vizet használó szárazföldi élőlények létét is fenyegetik. Mérgek keletkezhetnek magában a vízben is (kék-algák toxinjai, bomlástermékek: ammónia, kénhidrogén stb.) de rendszerint kívülről jutnak bele, elsősorban az ember szennyező tevékenysége révén. Az itt vázolt rendszerű biológiai vízminősítés tehát a vízi ekoszisztémák életében fontos tényezőket és a vízi élővilágot magát vizsgálja. A vízi ekoszisztémákról szóló ismereteink rendszere, a hidrobiológia ennek a tevékenységnek az alaptudománya. A hidrológia és a vízgazdálkodás közti kapcsolatokat Sebestyén Olga (1963) fogalmazta meg először nálunk. Megállapításai ma is érvényesek: „ . . . Hazánk földje gazdag a legkülönfélébb belvizekben.* Kutatásuknak közel évszázados múltja van. A belvizek életének vizsgálata ma szerte a világon fokozódó ütemben folyik. Ennek magyarázata elsősorban az, hogy az ekológiai szemlélettel végzett vizsgálatok olyan tényekre derítenek fényt, amelyekből kitűnik, hogy a belvizek élete szoros kapcsolatban van az ember mindennapi életével és tevékenységével, a gazdasági élet fejlődésével, közegészségügyi viszonyokkal stb. Ez a meglátás ma már nálunk is — ha lassan is — mindinkább előtérbe kerül." „A halászat zsákmánya s a víznek egyéb termékei, a nád, az alomnak és trágyának használt hínár vagy vízi moszat közvetlenül vagy közvetve az ember szükségleteit elégíti ki. De műszaki feladatok megoldásában — ivóvízellátás, mesterséges tárolók építése energianyerés céljából, gyárak hűtőberendezései, öntözéses gazdálkodás, balneológiai feladatok ellátása, vízi közlekedés —, ahol a víz mint folyékony ásvány nyer alkalmazást, sem lehet mellőzni azt az alapvető tényt, hogy a természetes vizek tulajdonképpen sóoldatok s hogy ahol víz van, ott élet is van." „A mesterségesen felhalmozott víztömegekben már eleve van élet, de ez új hatásoknak kitéve alakul és változik, emberi megítéléssel kedvezően vagy kedvezőtlenül. Az embernek, hogy a vizek természetadta termékeit úgy használhassa, hogy az ne legyen kizsákmányolás, hogy azok bővebben és kedvére teremjenek, hogy a pontos számításokon alapuló műszaki létesítmények zavartalanul elláthassák a várt feladatot, sőt, hogy a hatalma alá került víztömeg a műszaki elgondolás mellett egyúttal biológiailag is hasznosítható legyen, fel kell készülnie, hogy megismerje a vízi élet mibenlétét, a vízi élet törvényszerűségeit. Csak így tud büntetlenül beavatkozni a vízi élet bonyolult folyamataiba ..." A vízi élet „egészségének" hangsúlyozása hidrobiológusok túlzásának tűnik, a vízszennyezés jelenségeinek pontos elemzése során azonban könnyen bizonyítható, hogy az anyagbejutás vagy hőmérséklet emelkedés magában alig változtatja meg a víz minőségét (Bartsch, 1970). A hőmérséklet-változás pl. elsősorban az élővilágra hat, az élőlényeket pusztítja vagy űzi el és ezáltal káros a vizet használó embernek (Alabaster, 1964). A „hőszennyezés" szónak csak biológiai háttérrel van értelme (Arnold, 1962). Azt se feledjük el, hogy az emberi anyagcsere-termékeket tartalmazó fekália is a benne levő és benne termő baktériumok működése nyomán válik bűzös sötét cafatokat tartalmazó, a természetes élővilágot elpusztító és minden emberi használatra alkalmatlan szennyvízzé. A baktériumok * Sebestyén belvíz kifejezéssel, mint hidrobiológiái mesterszóval a szárazföldek különböző vizeit jelöli szemben a világtengerrel, megjegyezve, hogy a szónak szűkebb jelentése is van: a felszínen megmaradó vagy fölfakadó, egyes területeket időszakonként elborító vizek