Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

5. szám - Korszerű eszközök és módszerek a területi vízgazdálkodásban. IV. - Dr. Oroszlány István: Vízkészlet súlyozása

236 Hidrológiai Közlöny 1974. 3—4. sz. Korszerű eszközök és módszerek a területi vízgazdálkodásban IV. (Ankét Székesfehérvárott, 1972. szeptember 14—16-án) Vízkészletek súlyozása DR. OROSZLÁNY ISTVÁN* a mezőgazdasági tudományok doktora, egyetemi tanár A vízgazdálkodás, illetve vízkészletgazdálkodás feladatainak megoldása során, legyen az akár távlati tervezés, akár a vízgazdálkodás napi gyakorlata, nem térhetünk ki azon probléma elől, hogy a vízkészleteket, különböző célra történő hasznosítástól függően, súlyoznunk kell. A döntéseket-, intézkedéseket a helyzetet értékelő munkára alapozva, a rendelkezésre álló készletek súlyozásával lehet csak célszerűen előkészíteni. A felkészültségünk elméleti és számítástechnikai vonatkozásban lehet akár világviszonylatban is élenjáró, de ha a számítások elvégzéséhez nem tudunk megfélelő súlyozó tényezőket ajánlani, reális adatokat adni, akkor vízgazdálkodásunk nem lehet kielégítő, megnyugtató. Vízkészletek súlyozása nem egyszerű feladat. Az Agrártudományi Egyetem Földméréstani és Kultúrtechnikai Tanszékén ilyen céllal végzett munkáink során mi magunk is csupán a mezőgazdasági vízhasznosítás- öntözés vonatkozásában mertünk kísérletet tenni. Hogy ez a kísérlet milyen eredménnyel járt, arról szeretnék a következőkben, röviden beszámolni. A beszámoló során szóba kerülő adatok zöme az irodalomban különböző helyeken, és sokkal részletesebben már nyilvánosságot látott. Az első kísérletet az ún. vízhasznosítási tényezővel végeztük. Ez nem más, mint a növényállomány által evapotranszspirált víz egységére jutó termés. Dimenziójaként a kg/ha. mm, GE-t használtuk. A feldolgozott hazai adatok azt mutatták, hogy a vízhasznosulás igen széles határok között változik. A vízhasznosulás dinamikáját különösképpen az alábbi 4 tényező befolyásolja: a) az agrotechnika színvonala, b) a hasznosító növényállomány, c) a növény fejlődési periódusa, d) a hidrológiai vízhiány kielégítettségének mértéke. Az agrotechnika színvonala a mezőgazdasági tudományok, a gép- és vegyipar előrehaladásával, az utolsó időkben különösképpen gyorsan emelkedik. Alföldi megyéinkben a múlt század végén 4, a 30-as években 5, 1957—64-ben 7—8, ma 10—13 kg/ha. mm GE a területi vízhasznosulási tényező — természetes csapadék figyelembevételével számolt — szántóföldi átlag értéke. Növény állományonként is jelentős az eltérés. Az 1957—64-es évek átlagában az ősgyep 2, a * Agrártudományi Egyetem, Gödöllő szántó átlagosan 7—8, a zöldség 15, a gyümölcs (alma) 23 kg/ha. mm GE-értékkel hasznosította a természetes csapadékot. A növény fejlődési periódusa sem közömbös a vízhasznosulásra, mert pl. alföldi megyéinkben a kukorica átlagosan áprilisban —4, májusban +5, júniusban +10—12, augusztusban -j-1—2 kg/ha. mm Ge-értékkel hasznosította az evapotranszspirált vízmennyiséget. (1921—43 homogén adatsora alapján). Ami a hidrológiai vízhiány változó kielégítettségének hatását illeti, ez természetesen csak az öntözéses gazdálkodásnál szerepet játszó tényező, hiszen csak itt van meg — öntözővíz adagolásával — annak a lehetősége, hogy az evapotranszspirálható vízmennyiséget változtassuk. Ha egy grafikonon, függőleges tengelyre a termést, vízszintes tengelyre a tenyészidő alatt evapotranszspirált összes vizet rakjuk, akkor egy olyan összefüggést találunk, melyet egy kezdeti szakaszán emelkedő, maximummal bíró majd süllyedő görbe jellemez. A görbe maximuma, vagyis az elérhető maximális termés az agrotechnika színvonalától függően változik. A görbe mindenkori iránytangense a hozzátartozó evapotranszspirált vízegység hasznosulását mutatja. A vízszintes tengelyen megtalálhatjuk azt az összes vízmennyiséget, melyet a talaj vízkészlete, és a természetes csapadék függvényében a növényállomány egyáltalán elpárologtathat. Öntözés nélkül az evapotranszspirációnak ennyire volt fedezete. Ehhez a vízmenynyiséghez tartozó termést egy meghatározott agrotechnikai szintet jellemző vízhasznosulási görbén leolvashatjuk. Ha a természetes vízellátottságot öntöző vízzel kiegészítjük, növelhetjük a termést, de a görbe maximumához közeledve a hasznosulás egyre csökken, és a maximumnál az utolsó vízegység hasznosulása már nulla. Külön megfontolás kérdése, hogy meddig „érdemes" kielégíteni a hidrológiai vízhiányt, hogy a kiadott utolsó öntözővíz-egység hasznosulása is még gazdaságos maradjon. Az evapotranszspirált vízmennyiség biztosítása érdekében öntözés esetében még vízszállítási, vízadagolási veszteségek is felmerülnek. Továbbá az sem közömbös, hogy az öntözővizet melyik talajrétegbe juttatjuk. Van ugyanis egyún. aktív talajréteg, melyből a növények a legjobb eredménnyel hasznosítják a vizet. Az aktív talajréteg természetesen növényenként változik. De a felette levő rétegből a hasznosulás