Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

3-4. szám - Korszerű eszközök és módszerek a területi vízgazdálkodásban III. - Dr. Dávid László: A vízgazdálkosi rendszerek szerepe a vízkészletgazdálkodásban

Dr. Dávid L.: A vízgazdálkodási rendszerek szerepe Hidrológiai Közlöny 1974. 3—4. sz. 189 vüli hibák, az utóbbit különböző, a szolgáltatást befolyásoló egyéb adottságok (pl. energiakorlátozás miatti üzemszünet esti csúcsidőben, túlzott — a kiépítési kapacitást meghaladó — igénytorlódás egyes napszakokban stb.) okozzák. A vízgazdálkodási rendszerek vízkészletgazdálkodásában fontos szerepe van a vízveszteségnek, mint a termelt és a felhasznált (szolgáltatott) vízmennyiség különbségének. A veszteség nagyságának változásaiból, a változás irányából ugyanis következtetni lehet a vízkor§ máinak és lehetőségeinek hasznosítása. Itt elsősorban a rövid idejű (néhány órás, egy napos, esetleg egyhetes kiegyenlítésű) tározók jönnek számításba. Ilyen jellegű tározók például a Tiszalöki Vízgazdálkodási Rendszerben a K—V és a K—XI tározók, amelyek a rendszer belsejében az időnként felszabaduló vízkészleteket tározzák és más időpontban eresztik tovább. De ide sorolhatók a vízminőségvédelmi szempontból üzemeltetett belső tározók is, amelyekben a vízminőség javítása érdekében helyezik el időszakosan a szennyvizeket, majd más időszakban JELMAGYARÁZAT: V Csatornahálózat vízszállítási vesztesége V

a Lehullott csapadékból a — csatornába befolyt vízmennyiség és a csurgalékvizek összege Rendszerbe betáplált 0 12 3 4 5 6 Idő [hónap] 6. ábra. A Tiszalöki Vízgazdálkodási Rendszer tényleges vízveszteségének változása az öntözési idényben mányzás és a létesítmények állapotának esetleges hibáira és jóságára. A veszteségek párolgás, szivárgás, vízkormányzási okok, feltöltés és üzempróba, műtárgyak csurgása, vízmérési, észlelési pontatlanságok és rendkívüli okok (pl. szennyvízhullám) hatására keletkezhetnek. Lényeges figyelembe vennünk, hogy a rendszer működése során nemcsak az igények, hanem a veszteségek is változnak az időben. Erre mutat példát a 6. ábra a Tiszalöki VGR veszteségeinek tenyészidei változásával [10]. Vegyes rendszer lévén itt a betáplált és a hasznosított vízmennyiségek hányadosaként értelmezett veszteséget csökkenteni kell a csapadék lefolyt hányadával. A rendszer vízkészletgazdálkodásához kapcsolódnak még a vízminőség javításával (szennyvíz hígításával), a vízátvezetéssel, lecsapolással, a talaj vízháztartásával kapcsolatos feladatok is. A rendszer vízkészletgazdálkodásának figyelemmel kísérése és nyilvántartása szempontjából fontos feladat a rendszerre és egyes részegységeire vonatkozó vízmérlegek összeállítása, amelyek alapvetően a betáplált, esetleg a csapadékból lefolyt, a szolgáltatott és elvezetett vízmennyiségeket és a veszteségeket veszik figyelembe. A belső és a rendszer vízmérlegek ma még elsősorban mennyiségi jellemzőket tartalmaznak, bár e kérdéseket mindinkább befolyásolják a vízminőségi szempontok is. A rendszeren belüli vízkészletgazdálkodásnak fontos feladata a belső tározás különböző forlökésszerűen eresztik tovább. E tározók természetszerűleg kihatnak a rendszer hidrológiai viszonyaira is. 5. A vízgazdálkodási rendszerek és a vízgazdálkodási tervezés Ma már nyilvánvaló, hogy kis és nagy térségek vízgazdálkodási feladatainak megoldása egyre inkább és a távlatban teljes bizonyossággal csak komplex vízgazdálkodási létesítményrendszerekkel képzelhető el. így e rendszerek a vízgazdálkodási feladatok megoldásának eszközeivé, de ugyanakkor feltételévé is válnak, elsősorban a készlet és az igény tér- és időbeli ellentmondása, illetve ezen ellentmondások feloldásának szükségessége miatt. Új vízgazdálkodási feladatok megoldásának tervezésekor figyelembe kell venni, hogy milyen rendszerek működnek az érintett térségben, nem pedig csak azt, hogy milyen elszigetelt létesítmények találhatók ott. A vízgazdálkodási rendszerek ma még általában kisebbek, a fejlődés viszont azt kívánja, hogy mind nagyobb rendszereket hozzunk létre. Fontos szempont a meglevő és az újonnan épülő rendszerek összhangjának megteremtése, a rendszer elemek, illetve az egymáshoz kapcsolódó kisebb rendszerek egységes működésének megvalósítása. A fő cél — mint Chestnut mondja — az, hogy „az egész rendszer működése legyen eredményes, nem pedig az, hogy egy-egy rész magában működjön pontosan".