Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

7. szám - Salamin András: A Zagyva–Tarna komplex vízgazdálkodási rendszer. III. Önszabályozó vízgazdálkodás

Salamin A.: A Zagyva—

Tarna . .. III. Önszabályozó vízgazdálkodás Hidrológiai Közlöny 1973. 7. sz. 319 2. ábra. Előrejelzés konvergenciája Fig. 2. Convergence of forecasts I I 3. ábra. Vízgazdálkodási modell blokksémája Fig. 3. Block diagram of water management model mekre épülő determinisztikus ún. ,, kevert modellt" szimbolizál. Vizsgálatunk célja egy olyan, a Felső Zagyva árvizeinek előrejelzésére szolgáló ,,kevertmodell" felállítása, mely a modellben felhasznált valószínűségi változókat fokozatos közelítéssel, azok várható — az adott lefolyási helyzethez tartozó értékével helyettesíti, s így vízhozamidősorokat jelez előre a vízrendszer jelentősebb szelvényeire. 3. Lefolyási modell A vízgazdálkodási modell legfontosabb részét a lefolyási részmodell képezi, s ez határozza meg alapvetően annak alkalmazhatóságát. A vízgyűjtőn lejátszódó lefolyási folyamat jellemzésének legnagyobb problémáját a vízgyűjtőterület jellemzőinek inhomogenitása okozza. Az inhomogenitás hatásának csökkentésére a vízgyűjtőt kis, ún. elemi részvízgyűjtőkre osztottuk, ahol a homogenitás (csapadék területi homogenitása stb.) feltételezése már elfogadható volt. Az elemi területek lefolyási folyamatát külön-külön vizsgáltuk, majd a részterületek kifolyási szelvényeinek árhullámát időben és térben szuperponáltuk. A modell végigköveti a lefolyási folyamatot a csapadék lehullásától, lefolyássá alakulásán keresztül egészen a kifolyási szelvényben (jelen programunknál a hatvani szelvényben) az árhullámkép — vízhozamidősor — megjelenéséig. A modell legfontosabb jellemzőit az alábbiakban foglalhatjuk össze: — A modell matematikai struktúráját a fizikai folyamatot követő rendszervizsgálati elemek láncolata képezi, ahol a láncolat elemei egymást meghatározott — determinált — sorrendben követik, a megelőző elem output-ja a követő elem inputjaként van értelmezve. — A rendszervizsgálati elemek láncolatát az alábbi főbb transzformációk (válaszfüggvények) jelentik: esapadéktranszformáció, lefolyástranszfor máció, medertranszformáció, időtranszformáció (mely transzformációk részletezésére a későbbiek során még visszatérünk). — A modell a vízgyűjtőterület olyan elemi részterületekre való felbontását igényli, mely részterületen a rendszervizsgálat input adatainak területi homogenitása (legalábbis reprezentatív adatsor kiválaszthatósága) feltételezhető. — A modell az elemi területekről érkező lefolyásokat (output adatokat) a vízrendszer felépítésének megfelelően időben és térben szuperponálja. A modell matematikai struktúráját — s egyúttal a várható eredményt is — az alábbi modellszer kesztési kritériumok határozzák meg: — a programozás egyszerűsítése érdekében a modellt — függő, független és valószínűségi változókra épülő —függvényekkel kell leírni; — az önszabályozó modell javításához (M. 3. modell) szükséges, hogy a függvények paraméteresek legyenek, a javítás ugyanis paraméteres; — az alkalmazható — javítható — paraméterek száma korlátozott, ugyanis a vízállás-kontrolladatok és az előrejelzett adatok (két árhullámkép) összehasonlítása alapján, tehát viszonylag kevés információ alapján csak korlátozott számú paraméter javítható; — a javítandó paraméterek és a javítás mértékének kiválasztását fizikai törvényszerűségek határozzák meg;