Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

7. szám - Hajdú György: A főváros vízellátása

Hajdú Gy.: A főváros vízellátása Hidrológiai Közlöny 1973. 7. sz. 303 fővárosban mintegy 20—30 000 m

3 víz folyik el naponként feleslegesen. Az ipar vízgazdálkodása is sok kívánni valót hagy még hátra. A szükségesnél több vizet használ fel, mert nem ellenőrzi a fogyasztást, vagy mert nem tartja karban berendezéseit. Jól mutatja ezt egy-egy fogyasztáskorlátozás, amely után — a tapasztalat szerint — csak hosszabb idő alatt emelkedik a fogyasztás a korábbi szintre. A vízhiányok megszüntetése véglegesen csak a termelő berendezések bővítésével, a mindenkor szükséges vízmennyiségek megtermelésével, a szállító- és tárolóberendezések teljesítményének a szükséges szintre emelésével, e területeken a lemaradás behozásától várható. Addig is azonban, amíg ez megtörténik, számos eszközzel és módon mérsékelhetők még a termelés elégtelenségéből eredő vízhiányok is. Az eszközök között első helyen kell említeni a hatékony és állandó víztakarékossági propagandát. Eddig is sokat tett ezen a téren az OVH és a jövőben is szükséges ez irányú tevékenysége. Szorgalmazni kell mind a lakóházak, mind az intézmények és ipari üzemek vízvezetéki berendezéseinek, szerelvényeinek fokozottabb karbantartását, a vízvételi helyek állandó ellenőrzésével. A karbantartás megkönnyítésére jó anyagú, jó minőségű vezetékeket, berendezéseket és szerelvényeket kell gyártani és forgalomba hozni. Különösen a záró- és tömítőszerkezeteket kell javítani. A cső- és szerelvénygyártó iparnak sok még a tennivalója e téren. Szükséges a nagyfogyasztó ipar vízhasználatának, vízgazdálkodásának folyamatos ellenőrzése. Számos vállalat fogyasztásának vizsgálatánál megállapítást nyert a múltban, hogy az elfogyasztott ivóvíz 25—30%-a haszontalanul folyt el az elhanyagolt hálózatán, vízvételi helyein, a hibás szerelvényeken. Kényszeríteni kell az iparvállalatokat a saját vízműveik üzembehelyezésére, azok teljes kihasználására, a közműtől vásárolt víz többszöri felhasználására, e célból vízforgató berendezés létesítésére. A második ötéves terv folyamán, az ipar ivóvízfogyasztásának csökkentése céljából, mintegy 10 000 m

3/nap teljesítményű ipari vízmű épült Budán a XI. kerületi ipari üzemek ellátására. A III. ötéves tervidőszakban ezt a Délbudai Ipari Vízművet 30 000 m

3/nap, a Délpesti Ipari Vízművet pedig 100 000 m

3/nap teljesítményűre bővítették. A három ipari vízmű közül egyelőre csak az észak-pesti termelése fogy el teljes egészében. A délpesti üzemek ma még csak napi 60—70 000—, a délbudaiak pedig csak mintegy 10 000 m

3 ipari vizet használnak fel. Ennek oka részben az ipari víz nem kielégítő minősége. Ez a víz nyers Duna-víz, amely — mielőtt a hálózatba kerül — mindössze egy dobszűrőn halad keresztül, ennélfogva a finomabb eloszlású szennyezéstől nem mentesül. Másik ok az, hogy a vállalatok nehezen szánják rá magukat a kettős — ivó- és ipari — hálózat létesítésére. A Fővárosban az egy főre eső ivóvízfogyasztás, az 1971. évi összes fogyasztás alapján 365 l/nap volt. (A nyári csúcsfogyasztás alapján 475 l/nap.) Ennek 45,1%-a, tehát kereken 165 l/nap volt a háztartási-, 39,1%-a, 143 l/nap az ipari és 18,8%-a, 57 l/nap — az egyéb fogyasztás. A háztartási, tehát a lakossági fogyasztás a város területén nem mondható egyenletesnek. Szoros függvénye a szolgáltatás színvonalának, tehát magas a termelőtelepek körzetében és a város belső területein, alacsony azokon a déli, délkeleti részeken, amelyeken azok kedvezőtlen magassági fekvése folytán a hálózati nyomás is alacsonyabb, és amelyeken a lakosság jelentős hányada még csak egy udvari kifolyóról, vagy az utcai közkifolyókról elégíti ki vízszükségletét. Ezeken a területeken csak mintegy 50%-ára tehető a fogyasztás a magas szolgáltatási színvonalú helyeken fogyasztottnak. A lakossági fogyasztás napi, heti- és évszakonkénti megoszlásának vizsgálatánál megállapítható, hogy az különösen a nyári csúcsok kialakításában játszik nagy szerepet. Télen visszaesik a fogyasztás, és ilyenkor az ipar, a termelőágazat fogyasztása dominál. A továbbfejlesztés iránya A szolgáltató vízmű alapvető feladata a lakosság vízellátása, és ennek zavartalansága érdekében kell fenntartania, illetve növelnie a termelőkapacitást. A Fővárosi Vízműveknek ahhoz, hogy hivatását maradéktalanul betölthesse, be kell hoznia a lemaradást és tartalékokról is gondoskodnia kell. E törekvésénél figyelembe kell vennie elsősorban az ötéves tervek lakásépítési programjait. A vízigények várható fejlődésére ezek gyakorolnak döntő befolyást. A tervek szerint 1980. végéig a fővárosban mintegy 180 000 lakás épül, 80 000 nem házgyári úton. Egy-egy lakás megfelelő ellátására ma már napi 1 m

3 víz szükséges, ennélfogva csak az épülő lakások ellátása 180 000 m

3/nap többletvizet igényel. Fogyasztanak azonban a közületek, (iskolák, kórházak, óvodák, bölcsődék, stb.) a vendéglátóipar stb., és az új parkok fenntartásához, az utak tisztántartásához is szükséges víz. Számolni kell régi kutak kényszerű megszüntetésével is. Ennek alapján 1980-ig mintegy 250 000—300 000 m

3/nap többletvízről kell gondoskodni és az ennek megtermeléséhez szükséges új kutakról, gépházakról, gépi berendezésekről, a termelt víz továbbítására szolgáló gravitációs csatornákról, Duna alatti átvezetéséről, nyomógépházakról, csőházakról, és tároló berendezésekről. Be kell hozni a lemaradást és tartalékokról is gondoskodni kell. Ezek megvalósítása szerepel a Vízművek második 15 éves távlati tervében, amely az 1971 —1985-ös időtartamra készült, és amelyet már összehangoltak az ágazat többi mélyépítési szolgáltatási elképzeléseivel. Ez a terv a Vízművek távlati fejlesztését már nemcsak a lemaradás behozásával és a nagymérvű lakásépítési, valamint az ezzel kapcsolatos közművesítési programmal hangolta össze, hanem Budapest vízelátásának érdekeit egyeztette a fő-