Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

7. szám - Hajdú György: A főváros vízellátása

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 03. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 297—336. oldal Budapest 1973. július A főváros vízellátása HAJDÚ GYÖRGY igazgató Fővárosi Vízművek A Vízmű előtörténete Fővárosunk területén az első számottevő település alapítója a kelta Eraviscus törzs volt. A rómaiak e helyen később katonai tábort és kolóniát létesítettek. Vízvezetékük, a híres aquincumi aquaedectus, a Római Fürdő ma is létező forrásaitól mintegy 5 km hosszúságban kb. a mai Nagyszombat utcáig húzódott. Pillérmaradványai a Szentendrei út mentén még feltalálhatók. Róma bukásával a gondosan kiépített vízellátási rendszer is elpusztult. A XV. század elején Zsigmond király a budavári palota- és erődépítkezés során megépíttette a Dunához lefutó oldalbástyát és a hozzátartozó vízirondellát. Ebbe helyeztette el egyidejűleg azt a taposómalommal hajtott fából konstruált, dugattyús vízemelő gépet, amely a királyi palota vízellátását a Dunáról biztosította. írásbeli emlékeink szerint pedig Hartmann nevű nürnbergi ágyú- és csőkovács részére — Nürnberg város hadiadójából — 1000 rajnai aranyat fizettetett ki a várba felvezető csővezeték elkészítéséért. Ezzel a ténnyel Buda lett a legkorábban vízvezetékkel rendelkező magyar város. Buda vízellátásának történetében újabb előrelépést Mátyás király reneszánsz korszaka hozott. Az ő technikusai vezették fel a királyi várba és a Várhegyen kialakult polgárvárosba a Svábhegy három forrásának, az ún. Sváblcútnak, a Városkútnak és a Béla kútnak a vizét az 1470-es évek második felében. A középkorban nemcsak Budának, hanem Pestnek is volt vízvezetéke. Ez a XVII. század végén pusztult el, és az akkori adatokból tudjuk, hogy a mai Kossuth Akadémia közelében levő ún. Illéskútja feltörő, jó, friss vizét vezették be csöveken a városba. Feltételezhető, hogy a pesti vízvezetéket is Mátyás király korában építették, s a török uralom, vagy a felszabadító ostrom alatt ment tönkre. Budán, a növekvő igények kielégítésére, 1500 körül II. Ulászló király a mai Fő utca 3—5. számú ház helyén építtetett még újabb szivattyús vízművet, a Zsigmond-kori vízirondellás megoldáshoz hasonlóan. A műszakilag is kitűnően megoldott középkori vízvezetékek és vízemelő szerkezetek részben még a török uralom alatt, részben pedig Buda 1686. évi ostroma következtében, valamint az azt követő zavaros évek során, teljesen elpusztultak. A török megszállást követő újraéledés során a kínálkozó víznyerési lehetőségeket szinte újra fel kellett fedezni. Ezt tette Everting Eberhardt törzsorvos 1688-ban, amikor azt indítványozta, hogy a vár vízellátására vegyék igénybe a svábhegyi Város-kutat. Ezt azóta róla Doktor kútnak is nevezik. Javaslata megvalósításáig azonban három évtizednek kellett eltelnie, míg végre a Várhegy lakossága 1718. júliusától ismét élvezhette a hegyvidék egészséges forrásvizét. Az újraéledő város pedig tovább fejlődött és egyre növekvő vízigényének kielégítése érdekében az 1770. esztendőben újra bekapcsolták a vízellátásba a másik két svábhegyi forrást is. Buda vízellátásának rendszere az 1800-as évek közepéig nem változott. Számottevő átépítésre csupán 1855—57-ben került sor, amikor is Clark Ádám, Hofbauer János, valamint Wurm Henrik tervei szerint — a nagyobb hozam érdekében — ismét a két dunai vízművet alakították át. A korszerű Vízmű kialakítása Pest városa a XIX. század elejétől gyors iparosodásnak indult, és néhány évtized alatt lélekszámban és jelentőségében is túlszárnyalta a másik két testvérvárost, Budát és Óbudát. A Szabadságharc alatt — Szemere belügyminisztersége idején — keresztülvittók a három város egyesítését. A törvényhatóság élére ekkor Rotten-