Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)
5. szám - Dr. Gáspár Zoltán: Lehetőség öntözővízkészlet-gazdálkodásunk hatékonyságának növelésére
Dr. Gáspár Z.: Lehetőség öntözővízkészlet-gazdálkodásunk növelésére Hidrológiai Közlöny 1973. 5. sz. 223 ebből az is, hogy a vízigény, öntözővízigény meghatározás a feltételesen öntözött zónában a legnagyobb jelentőségű, egyben itt is veti fel a legtöbb problémát. Ha igényt kívánunk kielégíteni, általában fiziológiai és ökológiai optimumra gondolunk. Ezérl a vízigényre, s az ennek ismeretében meghatározható öntözővízigényre kerestem irodalmi utalásokat. Az optimális vízigény meghatározásánál egységes álláspontra helyezkednek a szerzők [1,7,8,9], amennyiben azonosnak veszik az optimális evapotranszspiráció értékével. Antal szerint ilyenkor a transzspiráció közel potenciális, az evaporáció nem. Nagyobb változatosságot mutat az öntözővízigény (szükséglet) szerzők szerinti meghatározása. — Az OVF szakmai szabvány szerint: „a növények öntözővízigénye a talaj párolgási veszteségeivel növelt dinamikai vízigény és a hasznos természetes csapadék különbsége" [10]. A gyakorlat számára az öntözővízszükségletet öntözővíznormákkal adjuk meg, — írja Oroszlány L, — melyek nagysága vízháztartási vizsgálattal állapítható meg [11], — Antal E. szerint ,,az öntözővízszükséglet az a vízmennyiség, mely az aktív talajréteg nedvességkészletének olyan mértékű kiegészítéséhez szükséges, hogy a növény bármiiven időjárási viszonyok között kielégíthesse vízigényét". Az öntözővízszükséglet növelve az öntözés vízveszteségeivel, adja az öntözővízigényt [1]. — A növényállomány újszerű értelmezésével, ill. a „növénytermesztési tér" fogalmának bevezezetésével helyezte Petrasovits új megvilágításba az öntözővízigényt. Meghatározása szerint a kultúrnövényállomány mesterséges ökoszisztéma, a növényzet, a gyökérzettel átszőtt talaj és a föld feletti növényi részeket körülvevő légkörből álló anyagcsere rendszer. E definícióra vonatkoztatott megállapításaiban, kétségtelenül a teljes növénykultúra háborítatlan egységét veszi megfigyelései alapjául. Szerinte az öntözővízigény, a növényállomány vízigényének kielégítéséhez szükséges mesterséges csapadék mennyisége. Petrasovits a Vízgazdálkodási Lexikon meghatározásával egyezően, de Antal E. meghatározásától eltérően, az öntözővízszükségletbe érti bele a kiadagolás során fellépő veszteségeket, azaz öntözővízigény + adagolási veszteségek = öntözővízszükséglet [7]. A növényállományok vízigényét és öntözővízigényét számos tényező befolyásolja, ilyen az edafikus, biotikus és klimatikus tényezők csoportja. E három tényezőcsoport közül legnagyobb szerepet a klimatikus tényezők játszanak, mivel nagyobb intervallumban mósodíthatják adott növényállomány evapotranszspirációját, mint a másik kettő. Ez az oka annak, hogy a kutatók tevékenyen bekapcsolódtak e problémakör klimatológiai összetevőinek vizsgálatába [8, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26], A kutatások a klimaelemek közül döntő jelentőségűnek a következőket tartják: — csapadék, — hőmérséklet, — nap fény tartam, — szélviszonyok, — páranyomás, páratartalom. Ezek közül is a hőmérséklet kiemelkedő szerepét valj ák: Blaney—C riddle, Thomthwaite, Szarov, Lowny— ./ohnson.Cselőtei, Vargastb. A hőmérséklet ugyanis régóta jól mérhető és szintetikus mutatója egyéb klímaelemek hatásának is. Általában minden meteorológiai adatsorra alapozott evapotranszspiráció számítás legfontosabbb eleme s kétségtelen az összefüggése a növényállomány párologtatásával, vízigényével. A növényállományok evapotranszspirációját (vízigényét) éghajlati vízhiányát, öntözővíz igényét befolyásoló nagyszámú biotikus, edafikus és klimatikus tényező „tükrében" vizsgálva az öntözővíznorma fogalmát, egyre bizonytalanabbá válunk ennek meghatározásait illetően. A „tiszta kép" teremtése érdekében szükséges, hogy szétválasszuk a víznormát az egvéb — agronómiai, biológiai oldalról megközelíthető — fogalmaktól. A víznorma, tehát előírás, mely alapján a mezőgazdaság számára korlátozottan rendelkezésre álló vízkészletet szétoszthatjuk, illetve aszály esetén szét kell osztanunk. Az adott lehetőségen belül kell az éghajlati vízhiány, öntözővízigény, öntözés igényesség stb. ismerete alapján legjobban hasznosítanunk a rendelkezésre álló vízmennyiséget. Nem mondhatunk le azonban arról, hogy a mezőgazdasági termelés oldaláról időnként jelezzük az érvényben levő öntözővíznormák felülvizsgálatának szükségességét, mely az agro- és öntözéstechnika fejlődésével újból és újból időszerűvé válhat, s ami jelenleg is folyamatban van [12]. A továbbiakban — e gondolatok előrebocsátása után — az öntözővíznormával nem foglalkozom. Fő célkitűzésem az, hogy a növény, időjárás, agrotechnika által befolyásolt evapotranszspiráció értékeinek földrajzi helytől függő változásait nyomonkövessem néhány öntözött növényállományban . A közismert vízháztartási egyenlet megoldási igénye, abban is a legjelentősebb bevételi tényező (csapadék) vizsgálata és a legjelentősebb kiadási tényező (evapotranszspiráció) meghatározása döntően meteorológiai irányt adott a kutatásoknak. Világviszonylatban kiterjedten alkalmazzák növényállományok evapotranszspirációjának mérésére a különféle lizimétereket és számítására a különféle képleteket. Petrasovits [7] a liziméterek 5 féle típusát és a használható számítási képletek mintegy 40 féleségét említi munkájában. A ma is tartó meteorológiai irányzat nagy előnyeként említhető, hogy a meteorológiai hálózat által évtizedek alatt felhalmozott éghajlati-elem mérési adatokat a cél szolgálatába lehet állítani. Hiányossága viszont, hogy a növények fejlődéséhez igényelt víz (öntözővíz) meghatározásának tökéletesítése kapcsán néhányan egyre inkább elfeledkeztek a növényről és annak módosító szerepéről. Ehhez nagymértékben hozzájárulhatott Thornthwaite megállapítása, miszerint minden nö-