Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

11. szám - Ábrahám Ottó–Takács Attila: Tatabánya szennyvíztisztító telepének fejlesztése. Városi tisztítótelepek optimális szakaszolásának grafikus vizsgálata

Hidrológiai Közlöny 1972. 11. sz. 505 A nagyüzem a állattenyésztő telepeken keletkező hígtrágya kezelése és értékesítése Dr. Á B II A H Á M KNDK E és B A II T II A ISTVÁN' Hazánk mezőgazdaságának, ezen belül a nagyüzemi állattenyésztésünk korszerűsödése világviszonylatban is különleges helyzetet teremteti. Gazdasági egységeink földterületéhez igazodó állatlétszám üzemegységenként lényegesen magasabb, mint az az állattenyésztési echnológiában élenjáró külföldi példák esetében. A hazai gépipar által gyártott trágyaeltávolítási eszközök egyrészt használhatóság és tartósság szempontjából nem érik cl a külföldön gyártottak minőségét, másrészt az állatlétszám által megkövetelt, teljesítményben sem igazodnak a megnövekedett igényekhez. A külföldi állattenyésztő telepek trágyaeltávolítási-, kezelési és értékesítési megoldásai közvetlenül nem ülethetők át a hazai viszonyokra, mivel a hígtrágya viselkedésének jellemzői a nagyságrend növekedésével megváltoznak. Mezőgazdaságunk kormányprogram sze•inti egyik fő feladata a stabil húsellátás feltóteleinek megteremtése. Ezt gazdaságosan csak a legkorszerűbb állattenyésztési, állattartási technológia mellett, nagyüzemi körülmények alkalmazásával lehet megvalósítani. Kormányzatunk dotálja az ilyen kezdeményezéseket és megvalósításokat, ennek megfelelően igen nagy számban készültek korszerű sertés, szarvasmarha és baromfi nagyüzemi telepek, melyek a trágyaeltávolítás-, kezelés vonalán azonban még — a feladat teljesen újszerű voltára tekintet tel — nem nevezhetők megoldottaknak. A nagyüzemi állattartás trágyaeltávolítási és kezelési kérdéseinek keretében jelenleg a két legfontosabbá! : a sertés és szarvasmarha telepekkel és ezen belül is csak az ún. ,,hígtrágya" kezeléssel és értékesítéssel kívánunk foglalkozni. A trágyakezelés törekvései két irányban fejlődtek. Az istállóépületből való eltávolítás módszere — mely az állattartási és tenyésztési technológiával szervesen összefügg — határozza meg a kezelés és értékesítés lehetőségét ill. módszerét. Az istállóépületből mechanikus úton (pl. kaparószalaggal vagy tolólapáttal) távolíthatják el a trágya szilárd részét. Ekkor a kisüzemi, hagyományos állattartás trágyakezelésénél és a trágya értékesítésénél ismert módszereket alkalmaznak, de megváltozott, megsokszorozódott nagy tömegekkel. Ezzel a kérdéssel részleteiben nem foglalkozunk, jnert •Z a változás mellett is hasonló problémákat vet fel, mint amiket mezőgazdaságunk az utóbbi évszázadban tmúgyis igyekezett több-kevesebb sikerrel megoldani. Ha azonban az istállóépületből a trágya szilárd •'s folyékony részét az istállóépületen belül jelentkező •'s az önitató- stb. eszközök csurgalékvizeivel, a:: istállóépület tisztántart/vsához szükséges mosóvizekkel együtt az istállóépület alatt létesített belső csatornahálózaton át hidraulikusan távolítjuk el és juttatjuk ki a kezelőtelepre, majd onnan a mezőgazdaságilag művelt területekre, vagy egy élővízű befogadóba, akkor az ún. hígtrágya eltávolítás, -kezelés és -hasznosítás kérdésével találkozunk. Hazánkban az utóbbi években ez az eljárás terjedt el jobban, kapcsolódva a nagyüzemi állattartás istállóépületeinek állattenyésztési technológiájához igazodó építészeti és belső gépészeti kialakításához. A hivatkozott két eljárásnak megvannak a maguk * Mélyépítési Tervező Vállalat, Budapest. előnyei és hátrányai. Már az első pillanatban is látható, hogy üzemgazdasági szempontból a hidraulikus trágyaeltávolítás módszere a kedvezőbb és üzembiztosabb. Vitatható azonban már, hogy az eltávolított hígtrágya, avagy a hagyományoshoz hasonlóan eltávolított, de a nedvszívó szalma- ill. alommentes, vagy szegény trágya továbbkezelése és értékesítése a kedvezőbb. Kétségtelen, a hagyományoshoz hasonló módszereknek helyzeti előnye van nemcsak azért, mert azok már ismertek, hanem mert abból hatósági konfliktus az élővizek éber őreivel nem várható. A hátrányok ugyanakkor ugyancsak közismertek: a trágyaeltávolító gépek hazai megoldásai nem üzembiztosak, azoknál előforduló hibák miatt olyan trágyamennyiség torlódhat össze az istállóban, aminek eltávolításához igen sok -— ma már rendelkezésre nem álló — kézi munkaerő szükséges, — az eltávolított trágya olyan továbbkezelést és szállítást kíván, ami igen munkaigényes, és nagy szállítóeszköz lekötést jelent, — nem utolsósorban a leglényegesebb, hogy a továbbkezelés során a trágyában levő tápanyagok a gyakorlatban elérik az 50—60%-os veszteséget is. A hígtrágyakezelés jó megoldása a fentiekben hátrányként kimutatott tulajdonságok helyett, előnyösebb használati lehetőséget mutat: — a trágyaeltávolítás gravitációs csatornákban, hidraulikus úton történik az istállóból, ezért az állatállások lemosásán kívül kézi munkát nem kíván, ami végeredményben az istállón belül lényegesen kedvezőbb higiéniai körülményeket biztosít, — az eltávolított trágya továbbkezelése, miután az folyadék konzisztenciájú, csővezetéken a legkedvezőbb szállítási költségekkel továbbítható, és relatíve a legkisebb kézierőt igényli, — az eltávolításnak célszerűen a trágya keletkezése után a lehető legrövidebb idő alatt kell megtörténni, ennek megfelelően a trágyában levő tápanyagok vesztesége — helyes üzemgazdálkodás mellett — csupán 5—10%. Hátránya a megoldásnak a víz többletigény, valamint az a tény, hogy ha a megoldást nem helyesen használják, az az élővízű befogadók elszennyeződéséhez vezethet. A hígtrágya mennyiségi- és minőségi jellemzői A hígtrágya a bústermelő nagyüzemi állattartás értékes hulladéka — az állatok fajtája, neme, kora, takarmányozásmódja, az istálló kiképzése és automatizáltsága, végül pedig a hulladékeltávolítás módja szerint összetételében változó. A hulladékot képező hígtrágya mindenképpen talaj-tápérték, amire az állattenyésztő mezőgazdasági egységnek — a saját gazdasági egységén belül — növénytermesztési ágazatában a természetes anyagcsere körforgalomban szüksége van.