Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)
11. szám - Lesenyei Gábor: A szennyvíziszap aerob stabilizációjáról
487 Hidrológiai Közlöny 1972. 11. sz. Beszámoló A szennyvíziszap aerob stabilizációjáról T. E S E N Y E I GÁBOR* Az aerob iszapkezelés egyszerűsége és üzembiztonsága, valamint előnyös beruházási költségkihatása miatt kis- és közepes telepeknél külföldön az utóbbi 15—20 évben egyre inkább elterjedt. A szennyvíziszap kezelésének más módszereihez hasonlóan, az aerob stabilizálásnak is az a eélja. hogy egyrészt előkészítse az iszapot a víztelenítésre, másrészt csökkentse, vagy megszüntesse az iszap rothadóképességét. A szennyvíziszap aerob stabilizációja a totáloxidációs eleveniszapos berendezésekben lejátszódik; kis telepeken e módszert kiterjedten alkalmazzák és jól beváltnak tekinthető. Ennek elvéből kifejlesztett különálló aerob iszaplebontóban az — általában előiilepítetlen szennyvíz eleveniszapos tisztítóegységéből származó fölös eleveniszapot addig levegőztetjük, amíg a tározott szerves tápanyag, majd aktív sejtanyag inert anyaggá oxidálódik. A lebontási folyamat három részfolyamatból áll: a kolloidok és a lebegőanyagok hidrolízisével kezdődik, majd a szervesanyag oxidációja után, a sejtanyag autóoxidációjával, endogén lebomlásával fejeződik be. A külföldi tapasztalatok, szakirodalmi beszámolók nyomán az aerob iszapkezelésre vonatkozóan hazánkban a VITUKI 1963. évtől vizsgálatokat és kísérleteket folytatott. üzemi tapasztalatok hiányában elsősorban Benedek Pál közleményei és tervezési irányelvei alapján készítettük összefoglalásunkat. Hazánkban — laboratóriumi előkísérletek után — több nagyobb telepen is létesítettek félüzemi modell, majd üzemi méretű különálló aerob fermentorokat: Ajkán, Hódmezővásárhelyen, Hévízen, Pécsett, Nyíregyházán, Vácott. Az eddigi kísérleti és üzemi tapasztalatok nem voltak egyértelműek, így a kísérletek befejezését nem mindig követte a megvalósítás, illetve különböző okok miatt az aerob iszapstabilizátort üzemen kívül helyezték. Jelenleg egyedül Nyíregyházán folyik iszaptóban az aerob oxidáció, míg a Vác városi szennyvíztisztító berendezés közeljövőben beinduló próbaüzemeltetése során kell a stabilizátort üzembe helyeznünk. A már megépült berendezések tervezettől eltérő eredményeit elsősorban méretezési elvek hibáinak tulajdonítjuk, másrészt a szennyvíziszap minőségében látjuk. Előbbire szolgáltat példát Ajka és Hévíz, míg Hódmezővásárhelyen és Nyíregyházán az időszakosan meghatározó ipari szennyvízlökések eredményei tették bizonytalanná az üzemet. Vizsgálataink szerint Nyíregyházán kb. 35% nyers- és 65% fölösiszapból álló keverék aerob oxi dációja 8 nap alatt is alig volt mérhető, az iszap a * Mélyépítési Tervező Vállalat , Budapest. 6. napon berothadt. A kizárólag fölösiszap aerob stabilizációja során a szárazanyagtartalom az ere detinek 70—80%-ára csökkent, míg az iszapindex 375—480 g/l értékről 165 320 g/l változott a 8. napon. Megjegyezzük, hogy 4,6 g/l és 12,0 g/l és 17,5 g/l volt az eredeti szárazanyagtartalom; a/, iszap jellegét elsősorban a konzervgyár szennyvizei határozták meg. A MSZ 15302—62 R szabványunk az iszap aerob stabilizációjára 24 órás levegőztetési időt írt elő; ez nyilvánvalóan nem elegendő, hiszen az első napon (amikor a tározott tápanyag lebontása történik), az iszap oxigénfogyasztása igen nagy. A fermentálás időszükséglete 5—12 nap. Az aerob iszapkezelés alkalmazását Benedek Pál akkor javasolja, ha toxikus hatású ipari szennyvíz jelenlétével kell számolni, ha erősen ingadozó a szennyvízterhelés, ha 50%-ot meghaladó az iszapban a lebegő szervetlenanyag mennyisége, tovább;! kis- és közepes nagyságú városi telepeknél, végül meglevő nagyvárosi telepek túlterhelt anaerob rothasztóinak tehermentesítésére. A VITUKI kísérletei szerint az aerob iszapsta bilizátor megfelelő hatásfokának biztosításához az iszapkoncentráció szabályozhatósága, nagy ér téken tartása szükséges; folyamatos rendszerben utóülepítés és állandó recirkuláció, szakaszos üzemben is az iszap ürítésének és iszapvíz dekán tálásának időszakos lehetőségét biztosítani kell. Fontos irányelv, hogy tisztított szennyvizet ve zessünk át mosóvízként, egyrészt a fermentáció reakció termékeinek kimosására, másrészt a lehűlés csökkentésére. Az aerob úton stabilizált iszap vízteleníthető sége ugyancsak kiterjedt további vizsgálatokat igényel. A VITUKI összehasonlító vizsgálatsorozatot végzett aerob és anaerob fermentált iszapok kai és megállapították, hogy lényegében hasonlóak a szűrési ellenállás értékei. Benedek Pál tervezési irányelveiben a stabilizá torban fölös eleveniszap kezelése esetén minimálisan 20 g/l, nyersiszapnál maximum 30 g/l iszapkoncentráció fenntartását javasolja. Vizsgálataink szerint ez az igény nehezen teljesíthető, mivel már most is a városi szennyvizek növekvő olaj és detergenstartalma miatt az iszapindex növekedése állapítható meg. Feltehető, hogy a jövő ben ezek hatására az iszapok sűríthetősége tovább romlik. A különválasztott aerob iszapstabilizálás ered ménycsségéről beszámoló szakirodalmi közlemé nyek is ellentmondó tapasztalatokat tükröznek. M idler— Neuhaus aOW F Wasser, Abwasser, 1971/8. számában a stabilizálási idő és a hőmérséklet összefüggéseit vizsgálják. Megállapították, hogy : Folyamat hőmérséklet [°C] 5 10 15 20 25 30 35 Hziiks. stabilizálási idő [nap] 28 17 11 7,7 5,5 4,0 3,2
