Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

6. szám - Dr. Gulyás Pál: A víztoxikológia fejlődése és jelenlegi helyzete a Szovjetunióban

250 Hidrológiai Közlöny 1972. 6'. sz. Dr. Gulyás P.: A víztoxikológia fejlődése a Szovjetunióban Az 1. Világháború egy időre megszakította az elkezdett kutatásokat. Az egyre jobban halmozódó ismeretek azonban rámutattak arra, hogy a szennyvizek és mérgező anyagok ártalmas vagy ártalmatlan volta laboratóriumban végzett egyetlen halteszttel nem dönthető el, hanem megfigyeléseket kell végezni magukban a befogadókban is. A víztoxikológia fejlődésének második szakasza A Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól az 1960-as évekig tartó időszakra jellemző, hogy erőteljesen indult, majd kiszélesedett a víz toxikusságát meghatározó élettani és biokémiai módszerek fejlődése és alkalmazása. A Forradalmat követő időszakban elsősorban az erősebben szennyezett és halgazdálkodási szempontból fontos vízfolyások toxikusságát tanulmányozták [15, 30]. A leningrádi GoszNIORH intézetben Moszevics és Guszev irányítása mellett egy új, ún. komplex vizsgálati irány fejlődött ki, melyben a vízfolyásokba kerülő szennyvíz összhatását vizsgálták. Tanulmányozták a folyók hidrológiai és kémiai tulajdonságait. Meghatározták a szennyvizek kémiai összetételét, azok hatását a folyók mikroflórájára és a fenéklakó szervezetek eloszlására. Vizsgálták a halikrák viselkedését és a kifejlett halak táplálkozását, eloszlását, valamint a növényzet ellenállását a mérgező anyagokkal szemben. Laboratóriumi körülmények között megállapították a szennyvizek és egyes összetevőinek a halak és haltáplálék szervezetek ellenállóképességére gyakorolt hatását is. Az 1930as években ezzel a módszerrel vizsgálták a cellulóz és papíripari szennyvizek, valamint a hidralizáló üzemek és cukorgyárak szennyvizeinek az Onyega tó, a Volga és a Káma folyókra gyakorolt hatását [21, 30]. A Volgán 1939—40-ben bekövetkezett halpusztulás igen erősen felkeltette a tudományos körök és a halgazdálkodási szervek figyelmét, ezért kutatásokat kezdtek a pusztulás okainak a megállapítására [25, 35], Egyesek a pusztulás okait a télen bekövetkező változásokban, mások az ipari szennyvizek hatásában látták. Az egyre szélesedő munkákban tanulmányozták a faúsztatás hatását a halfaunára, valamint a galvanizáló üzemek és a N-műtrágyagyárak szennyvizeinek a halakra és a haltáplálék szervezetekre gyakorolt hatását [13, 43]. A nagy folyók vizsgálatai közül kiemelkednek a Volgán, az Okán és a Dnyeperen végzett vizsgálatok, melyek eredményeit 1961-ben Dnyepropetrovszkban megtartott tudományos konferencián vitatták meg [11, 29]. A folyóvizek mellett a víztározókon is végeztek vizsgálatokat, mert néhánynak a vize már az 1930-as évekre úgy elszennyeződött, hogy elvesztette halgazdálkodási jelentőségét. Legjelentősebbek a kamszki [2], a kujbisevi [11, 26], a kahovszki [8] és a dnyeprovszki tározó [19] vizsgálatai. A kutatások eredményei azt mutatták, hogy a vízfolyások vizének toxikussága nő, így az az ember szempontjából fontos vízi élőlények számára egyre kedvezőtlenebbé válik. Ennek megakadályozására törvényeket hoztak, melyek eredményeként a vizek toxikussága általában csökkent, de nem szűnt meg. Ezek a tények segítették elő a másik irányzatnak, a szennyvizek és egyes mérgező anyagok mérgező hatásának laboratóriumi körülmények között történő tanulmányozásának erőteljes fejlődését. Már az 1920-as években rámutattak arra, hogy a külső közeg erősen befolyásolja a vizi élőlények élettevékenységét. A különböző anionokkal és kationokkal végzett kutatások eredményei forradalmasították a hidrobiológusoknak az élőlények és a közeg közti kapcsolatáról, valamint az élőlénytársulások kialakulásáról alkotott elképzeléseit. Szkadovszkij és munkatársai a hidrogénionnak, a különböző vas-, kálium-, kalcium- és nátriumionoknak a Daphnia pulexre gyakorolt hatását vizsgálták [34]. Érdekes adatokat közöltek a vízfolyások élőlényei és pH értéke közti összefüggésről. A pH változása erősen befolyásolja a biocenózis tagjainak élettevékenységét. Ezek a tények nemcsak az élőlények és a közeg kémiai összetétele közti szoros kapcsolatra mutatnak rá, hanem egyegy tényező intenzitásának a megrősödése esetén a biocenózis változásának az irányára is [32]. Az 1930-as évek derekán egyre több ún. fizikokémiai eljárást dolgoztak ki, melyekben az élőlények egész sor élettevékenységét és ellenállóképességét tanulmányozták. Ezekben a kutatásokban nagy figyelmet fordítottak egyes sók és azok különböző keverékeinek, a különböző foszforvegyületeknek és a tengervíznek a Daphnia magna és a Daphnia pulex életképességére, fejlődésére, szaporodására és alkalmazkodó képességére gyakorolt hatásának a tanulmányozására, vizsgálták a megnövekedett és csökkent sótartalmú vízben a ponty és a kárász súlynövekedését, valamint a kénhidrogénnek, a szénsavnak és a metánnak egyes egysejtűekre, Daph'nia-ra, Asellus-ra, Brachionus-ra gyakorolt hatását [27]. Nagy figyelmet szenteltek a fenol és fenoltartalmú szennyvizek vizsgálatára is [5, 31], Bár ezek a vizsgálatok többnyire nem voltak teljesek, mégis meghatározó szerepük volt, mert segítségükkel megállapították azt, hogy a vizi élőlények a toxikus anyagok hatására bonyolultan reagálnak. A toxikusság mutatója az ellenállóképes ség (életképesség) csak az éles gátlás meglétét vagy hiányát jelzi. Ezen túlmenően már a rövid ideig tartó vizsgálatokban is (10—30 nap) megfigyeltek egy sor olyan gátló hatást, mely befolyásolta az élőlények egyes életfolyamatait, megváltoztatta az embriók és lárvák életképességét, tehát károsította azokat. Az élettelen közegnek az élőlények életfolyamataira gyakorolt hatásának a vizsgálata során kapott adatok arra késztették a kutatókat, hogy vizsgálják a károsodások mélyebb okait is. Szkadovszkij véleménye szerint a szervezetnek az élettelen közeggel szembeni általános reakciója abban nyilvánul meg, hogy megváltozik a szövetkolloidok kémiai állapota, valamint a sejteknek az anyagcserében résztvevő fontosabb anyagokkal szembeni áteresztőképessége. Az élettelen közeg megváltozása károsítja a szervezet anyagcserefolyamatait, valamint a redox rendszerét [33].