Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

4-5. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Sorozatban gyártott palástos vízadagolók üzemi körülmények közötti vízszállítása

186 Hidrológiai Közlöny 1972. 4—5. sz. Dr. Szigyártó Z.: Sorozatban gyártott palástos vízadagolótségmérések alapja« az „alap" és a többi műszer közepes forgásszáma közötti összefüggés meghatározása, ami aztán lehetőséget adott arra, hogy ellenőrizzük a mérések egyöntetűségét; vagyis azt, hogy a különböző műszerekkel mért vízhozamok különbsége nem vezethető-e vissza a hitelesítési egyenletek megbízhatatlanságára. De ezek az eredmények természetesen egyúttal módot adtak arra is, hogy szükség esetén — ha a közepes forgásszámok közötti, korreláció-számítással meghatározott összefüggés együtthatói nagy valószínűséggel különböztek a hitelesítési egyenletekből közvetlenül levezethető összefüggés együtthatóitól — a vízhozammérések eredményeit átszámítsuk az alapként elfogadott műszerrel mérhető értékre. Mindezeknek a számításoknak az elvégzése után rendelkezésre álltak most már azok a nyers adatok, amelyek további feldolgozása már csak a palástos vízadagolók hidraulikai sajátságainak az ismeretében végezhető el. A továbbiak szempontjából igen lényeges tehát az, hogy a palástos vízadagoló vízhozamgörbéje — ha a műtárgyat megfelelő módon helyezték el, vagyis az alvíz a felvízre nem hat vissza — két részből tevődik össze, egy szabad és egy nyíláson való átfolyáshoz tartozó ágból, s az előbbit a q* = C

s ,3/2 • hfi az utóbbit pedig a q

n=C

n(h?{

2-h%

2) (1) (2) összefüggéssel lehet leírni, ahol q

s, illetve q

n az 1 dm szélességen szabad, illetve nyíláson való átfolyás esetén átömlő vízhozam 1/s-ban, C, és C

n a szabad, illetve a nyíláson való átfolyáshoz tartozó vízhozamtényező, s a hf

X és hf

2 értéket a 4. ábra szerint kell értelmezni [7], Figyelembe véve a két összefüggést, a vizsgálatok céljának meghatározásakor kitűzött első, az adagoló egységek egymásra hatásával kapcsolatos kérdésre tehát úgy tudunk választ adni, ha megvizsgáljuk azt, hogy a mérési eredményekből (a q, hf\, hjo és az átfolyás jellegének ismeretében) számítható (3) r q" illetve Cn = q

n h3/2 _ ^3/2 "/1 /2 (4) vízhozamtényező átlaga — a véletlen jellegű ingadozásoktól eltekintve — valóban állandó értéke, vagy pedig függ a működő adagolók egymáshoz viszonyított helyzetétől. De hasonló módon, most már az egyes műtárgyakra különkülön kiszámított közepes C

s és C

n értékek alapján lehet választ adni arra a második kérdésre is, hogy az azonos típusú és azonos kialakítású, de különböző helyre beépített (más és más) vízadagolók vízszállítása, egyébként azonos körülmények között megegyezik-e? Végül pedig a 0, és C

n értékekre azért is szükség van, mert csak ezek ismeretében lehet meghatározni a műtárgyak vízhozamgörbéit, s így csak ezek alapján lehet választ adni a palástos vízadagolók vízszállításával, a vízadagolás pontosságával és mértékadó értékével kapcsolatos utolsó két kérdésre is. Így az előkészítő jellegű feldolgozási munka utolsó munkarészenként (az átfolyás jellegének megfelelően) kiszámítottuk a q

s, illetve a q„ értékét, s meghatároztuk a h/i, illetve ahol erre szükség volt, a hf2 nagyságát. Ezek utolsó ellenőrzéseként a q

s és q

n függvényében felraktuk, s a néhány megbízhatatlan mérést ennek segítségével kiszűrtünk. Végül a vizsgálati alapként elfogadott mindenegyes mérésből a C

s, illetve C

n értékét kiszámítottuk. A II. típusú palástos vízadagolók visszaszállítása Összehasonlító minőségi elemzés A vizsgálatok első célja, mint láttuk, annak az ellenőrzése volt, hogy a szóban forgó vízadagolók q fajlagos vízszállítása függ-e a működő adagoló egységektől. Másszóval, a kérdést most már a metamatikai statisztika nyelvére lefordítva, a vizsgálatok első részében azt kellett tisztázni, hogy az egyes kísérletek alapján a működő vízszállító egységek különböző kombinációira meghatározott G

s, illetve C

n értékek átlaga (mint empirikus középérték) közötti eltérés tekinthető-e véletlen jellegű ingadozás eredményének. A szóban forgó kérdés eldöntésére a két minta középértékének az eltérésére kidolgozott, úgynevezett Student-íéle próba alkalmas [15., 365. o.]. A kitűzött célt szem előtt tartva, első lépésként — külön a szabad és külön a nyíláson való kifolyás feltételei mellett — az említett vizsgálati módszerrel azt ellenőriztük, hogy kimutatható-e szabályos eltérés az egyes műtárgyak vízadagoló egységeinek különböző kombinációlban való működésére meghatározott átlagos átfolyási tényezők között. E vizsgálatok érzékenysége az összehasonlított két-két kombinációra rendelkezésre álló mérések együttes számától közelítően négyzetgyökösen függ. Ezért célszerűnek látszik megemlíteni, hogy az egyes vizsgált kombináció-pároknál szabad átfolyás esetére: az 1 + 759 és 2+176 km szelvényben levő adagolóknál 6—6, a 14 + 276 km szelvényben levő adagolónál 9—10 a 15 + 048 km szelvény ben levő adagolónál 3—9; nyíláson való kifolyás esetére: a7, 1 + 759 és 2+176 km szelvényben levő adagolóknál 6—6, a 14 + 276 km szelvényben levő adagolónál 18— 18, a 15 + 048 km szelvényben levő adagolónál 3—10 mérési eredmény állt rendelkezésre. Ami most már az összehasonlító vizsgálatok eredményét illeti, ezek a következő gyakorlati következtetésre adtak módot: Az 1 + 759, 2+176 és 14 + 276 km szelvényben levő kétrészes palástos vízadagolónál a jobb- és baloldali egység önálló működéséhez tartozó C, víz hozamtényező egymáshoz viszonyítva nem különbözik. ITgvanakkor lehetséges, hogy a két egv-