Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)
1-2. szám - Altnőder András–Dr. Kaszap András: Vízkészlet és vízbeszerzés Szarvason
18 Hidrológiai Közlöny 1972. 1—2. sz. Altnőder A.—dr. Kaszap A.: Vízkészlet és vízbeszerzés Szarvason A vízkészlet meghatározása Hidrogeológiai lehatárolás A Felszínalatti vizek c. fejezetben a vízföldtani viszonyok ismertetése alapján látható, hogySzarvas területén és a város közvetlen környezetében jelenleg a felszíntől számított kb. 700 m-es mélységig terjedő rétegösszlet víztartó szintjeire telepítették a kutakat. A felsorolt kutak adatai szerint a pleisztocén rétegekre telepített kutak eredeti hozamuknak csak igen kis töredékét adják, illetve igen csekély jelenlegi hozamuk miatt nem is üzemeltetik azokat. A levantei rétegeket megcsapoló kutak kezdeti' hozamadatai lényegesen kedvezőbbek, azonban a régebben fúrt kutak nyugalmi vízszintjei ezeknél is rohamosan csökkentek és mivel kifolyó vizű kutak, vízhozamuk is ennek megfelelően apadt. A vizsgált területen általánosságban megállapítható, hogy a kutak vízhozamainak csökkenése elsősorban a rétegek lencsés kifejlődésének következménye és csak kisebb részben tulajdonítható a régebbi kutak elöregedésének. Mindezek figyelembevételével a vízadórétegek oldalirányú utánpótlódásának nagymértékű korlátozottsága állapítható meg, ezért a készletszámításnál oldalirányú utánpótlódással — a biztonság javára — nem számolunk. Szarvas éghajlata mérsékelt kontinentális. A lehulló csapadék évi átlaga 500 mm körüli. Ennek egy része azonnal, más része a talajból párolog el. A maradék vízmennyiség azonban a vizsgált területen csak a talajvizet táj>lálja, mivel a víztartó rétegek nyomása a mélységgel növekszik. Minthogy a tapasztalatok szerint a kb. 200 m mélység feletti vízvezető rétegek nem alkalmasak vízműtelepítésre — noha erre csak egy új fúrás adhatna pontos és meggyőző választ — a csapadékból történő utánpótlódást elhanyagoljuk. A város területén eddig lemélyült mélyfúrású kutak adatai alapján vizsgálatainkat a 750 m-es mélységig települt rétegösszletre nézve végeztük el. Mivel az előzőek szerint nem számíthatunk sem oldalirányú, sem csapadékból történő, nagyobb mértékű, utánpótlódásra, ennek az összletnek szóbajöhető agyag-iszap rétegeiből kinyomódó statikus vízkészlet mennyiségét és a kinyomódás időbeli folyamatát vizsgáljuk. A vízkészletszámítás alkalmazott módszere 1. A víz kitermelése szempontjából igénybe veendő, 750 m vastag összletet rétegkonszolidációs működésű rendszernek tekintjük. A rendszerben jelenlevő kismértékű gáztartalom okozta nyomástöbbletet nem vesszük figyelembe. 2. Csak statikus készletet számolunk. Más természeti készletnövelő vízmennyiséget, az előzőkben tárgyaltak értelmében, nem veszünk figyelembe. 3. A készletszámítást egyszerűsített esetre dolgozzuk ki, ami síkmegcsapolást — végtelen kútsűrűséget — feltételez. Ettől való eltérés, vagyis 600—800 m-es távolságokra levő kutak esete, a kinyomódás időbeli elhúzódását jelenti, 4. A vízvezető és vízzáró képződményben tárolt víz kitermelése azáltal válik lehetővé, hogy az előidézett területi depresszió hatására a rétegekben többletterhelés áll elő, ami a hézagtényező csökkenését és a víz kinyomódását eredményezi a vízvezető rétegek, majd azokon át a kutak felé. 5. A vizsgált területen a meglevő fúrások, valamint a fellelhető irodalom alapján állapítottuk meg az agyag és a homokrétegek eloszlását a mélység függvényében és azt a vizsgált területen általánosítottuk. 6. A készletszámítás során a konszolidációs folyamat időbeli lefolyását is vizsgáljuk. A számítás elvi alapja a Terzaghi-féle konszolidációs elmélet, melynek a mélységi víztermelés készletszámítására való felhasználhatóságát Juhász J. bizonyította be, majd kidolgozta a számítás metodikáját [1]. A számítás egyszerűsítése érdekében felhasználtuk a Kézdi-féle konszolidációs viszonyszámot [2]. A készletszámításnál felhasznált alapadatok és a számítás menete A vízleadásban résztvevő összletek alsó határát egységesen 750 m mélységben vettük fel, mivel a meglevő kutak legalsó szűrőzési mélysége 620 m. A felső határt 200 m felszínalatti mélységben állapítottuk meg. Ezt azzal indokoljuk, hogy a jelenlegi helyzetnek megfelelően igen gyenge a felső 200 m-es összletre telepített kutak hozama; ezért ebből a sekély mélységből nagyobb vízkivételre nem számíthatunk. így az ezen rétegösszleten belüli agyag-iszap rétegek jelentéktelen szerepet játszanak a konszolidációban. A vizsgált rétegösszleten belül három szintből (260—270 m, 435—465 m és 585—620 m) történő megcsapolással számolunk úgy, hogy az ezen rétegekre telepített kutak üzemeltetése azonos időpontban kezdődjék. A fenti szűrőzési mélységektől való kisebb eltérés — a mélységadatokat a meglevő kutak alapján vettük és használtuk fel a számításnál — nem jelent nagyságrendi eltérést az eredményben . 1968. februárjával bezárólag a Vízügyi Tervező Vállalat a Békéscsaba—Vandháti területen, mélységi vízkutatás céljából, összesen 18 feltáró fúrást mélyített le. A vállalat laboratóriuma a beküldött magmintákon rétegfizikai vizsgálatokat végzett. A legmélyebb fúrás 250 m-es volt. Mivel Szarvason és környékén a rétegek keletkezési viszonyai és a földtani felépítés az említett Vandháti területtel rendkívül nagy hasonlóságot mutatott, a békéscsabai területen mélyült fúrások magmintáin végzett laboratóriumi vizsgálatok eredményét vettük alapul, úgv hogy a meglevő értékeket extrapoláltuk 750 m mélységig. Az agyagos képződményekből vett magmintákon végzett kompressziós vizsgálatok eredményei az 1. ábrán láthatók, a felvett mélységig extrapolálva. A diagram az összenyomódási modulusok (ilf—kg/cm 2) mélység szerinti változását mutatja, szétválasztva a lineáris kapcsolatban levő M—H adatpárokat. Az eredmények szerint a vizsgált agyagok M 0 értékei 12—30 kg/ cm 2 között változnak.
