Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

2. szám - Csanády Mihály: A hazai felszíni vizek réz- és cinktartalma

84: Hidrológiai Közlöny 1971. 2. sz. VÍZKÉMIA A hazai felszíni vizek réz- és cinktartalma CSAKÁIiy MIHÍ L Y* Bevezetés, célkitűzés Az ipar és a mezőgazdaság kemizációja következtében egyre több vegyi anyag kerül környezetünkbe, így a talajba, talajvízbe és felszíni vizekbe is. Az igen sokféle, biológiailag nem bontható szerves anyagon kívül egyes szervetlen vegyületeknek is növekedett az alkalmazási köre. A különböző acélféleségek korrózió elleni védelme terén a galvanizálás útján készülő ún. nemes bevonatok igen divatossá váltak. Ilyen célra rezet, nikkelt, krómot, cinket, kadmiumot és — igen ritkán — ezüstöt és aranyat használnak. De a réz és cink komponense néhány növényvédő és rovarirtó szernek is. Jelentős menynyiségű cink-szulfátot használnak a viszkózgyártásnál, cink-kloridot számos szerveskémiai folyamatnál stb. Az ilyen irányú felhasználásokkal együtt jár, hogy a fémek egy része mint hulladék — általában mint fémsó — a környezetbe kerül, szennyezi a talajvizet és a felszíni vizeket. A réz és cink a természetben sok helyen előforduló, az élőlények számára bizonyos mennyiségben szükséges, biológiailag aktív nyomelem. Mindkét elemre szükség van — igen kis mennyiségben — egyes biokémiai folyamatokhoz, a cink szerepét bizonyos enzimes folyamatokban konkrétan is tisztázták. Nagyobb mennyiségben mindkét fém káros lehet, gátolja a biológiai folyamatokat. A réz egyes algák szaporodását már igen kis koncentrációban is gátolja (0,01 mg/l, [1, 2]), bár a káros koncentráció jelentős mértékben függ a körülményektől, például a víz keménységétől. A cink esetében nagyobb koncentrációban állítólag terratogén (magzatkárosító) hatást is megállapítottak. Bár a károsító koncentráció itt általában 1 mg/l körüli, az öntisztulás gátlása már 0,1 mg/l-nél is észlelhető [ 1, 2]. A gondatlanság, szakszerűtlen szennyvízkezelés és elhelyezés miatt galvánüzemi szennyvízzel a talajvízbe jutott nehézfémek (és a velük együtt használt eiánsók) kérdését a hazai szakirodalom már tárgyalta [3, 4], konkrét egészségkárosító hatásról is beszámoltunk [5]. Azóta újabb, hasonló esetek fordultak elő és a galvanizálás kisüzemi formájának terjedésével (főleg tsz melléküzemek) ilyen helyi problémát jelentő talajvízszennyezésekkel a közeljövőben is számolni kell, a megelőzés érdekében hatósági intézkedésekre is szükség van. A nagyobb felületkezelő üzemek jelentős részében ma már megoldott a két legveszélyesebb komponens, a cianid és a kromát eltávolítása az ipari szennyvízből. A többi nehézfém eltávolítása azonban kevés helyen történik meg. Bár a semlegesítés (pH beállítás) során a fémek jelentős része hid* Országos Közegészségügyi Intézet, Budapest. roxiddá alakul, nem elhanyagolható az ionalakban maradó fém mennyisége sem, és a nehezen ülepedő fém hidroxidok kiülepítése is ritkán történik meg, így ezek a szennyvízzel a folyóba jutnak. Mindezek figyelembevételével 1960 elején célul t űztük ki a fontosabb hazai felszíni vizek nehézfémtartalmának felmérését. Mivel a felszíni vizek, elsősorban a folyók vizének összetétele ingadozó, erősen függ a vízjárástól, hosszabb időszak alatt nagyobb számú vizsgálat elvégzését láttuk szükségesnek ahhoz, hogy valamennyire is értékelhető képet kapjunk. A vizsgálatok során a réz- és cinktartalmat határoztuk meg minden esetben, de az alkalmazott módszer természetéből adódóan a kadmium és nikkel jelenlétét is észleltük azokban a mintákban, ahol előfordultak. A vizsgálatok módszere A vizsgálatokat a felszíni vizek minőségének egészségügyi ellenőrzése céljából [6] a járási tanácsok egészségügyi osztályai által vett és beküldött mintákból végeztük. A beérkezett 2 3 napos mintákból levett mintarészt a feldolgozásig sósavval megsavanyítva tároltuk. A meghatározást — sósavas közegben történő bepárlásos töményítés után — polarográffal végeztük, ammóniás-ammónium-kloridos alapoldatban. A módszer részletes ismertetésével majd külön lesz célszerű foglalkozni, mivel a hazai vízvizsgálati gyakorlatban a polarográfos módszer még nem terjedt el. A külön e célra laboratóriumunk által végzett rendszeres mintavételt nem tudtuk megoldani, így az eredmények értékelésekor egyrészt azt kell figyelembe venni, hogy a minták állása közben a fémtartalom csökkenhetett, másrészt esetleg előfordulhatott, hogy a minta merítését fémedénnyel végezték (bár ennek elkerülésére ismételten felhívtuk a mintavevők figyelmét). A vizsgálatok eredménye Az 1966 — 69. években, tehát négy éven keresztül többnyire kéthavonta történt mintavétel. 21 vízfolyás 31 mintavételi helyéről összesen 510 vízmintát vizsgáltunk meg. A vizsgálati eredmények átlagos, minimális és maximális értékét az /. táblázat tartalmazza, feltüntetve mintavételi helyenként a vizsgált minták számát is. Mivel az alkalmazott módszer érzékenysége a réz esetében 20 f/g/1, a cinknél 10 fi g/l volt, a táblázatban zérussal jelölt minimum érték annyit jelent, hogy az észlelt legkisebb koncentráció ezeknél az értékeknél kisebb volt. A tényleges érték itt 0 — 20, ill. 0—10 jug/l közötti bármilyen érték lehetett. Az átlag számításakor ezeket zérusnak vet-