Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

2. szám - Dr. Kertai Pál: A vízben és szennyvízben előforduló szennyező anyagok élettani és kórtani hatása

88 Hidrológiai Közlöny 1971. 2. sz. Dr. Kertai P.: Szennyező anyagok élettani hatása hidrogénnal történő egyszeri és hatástalan kezelés után 6 hónap múlva kezdte el a kezelést. Ez az észlelés meglepő, hiszen ugyanabban az évben Heidelberger redioaktív szénnel jelzett policiklikus szénhidrogének segítségével kimutatta, hogy az az alkalmazás helyéről két-három napon belül eltűnik. Az átalakulás tehát gyorsan és visszavonhatatlanul történt. Csakhamar egyre több beindító és realizáló anyagot írt le. Beindítóanyagnak .bizonyult pl. az uretán, míg realizálónak a fenol. A kérdés lényege tehát abban van, hogy két olyan anyag, amelyek közül egymagában egyik sem okozna daganatot, meghatározott sorrendben és meghatározott időben alkalmazva daganatképzővé válik. Vájjon ki tudná a jelen pillanatban megmondani, hogy az ivóvizekben vagy a szennyvizekben előforduló anyagok közül melyek a beindítók ós melyek a realizálók és két anyag egymással kombinálódva nem játszik-e szerepet a lakosság daganatfrekvenciájának fokozódásában. Ném kevesebb a gond a kémiai anyagok mutagén hatásával sem. Mutációnak nevezi az örökléstani irodalom a gének váratlan megváltozását, amely az utódokban új, többnyire káros tulajdonságokkal jár és az így szerzett új tulajdonság hosszú nemzedékeken keresztül öröklődik. A kémiai anyagok öröklődő károsodást okozó hatásának felfedezését ugyancsak nem érdektelen röviden áttekinteni [17] Auerbach és Robson 1942-ben fedezték fel, hogy a gyümölcslégy petéiből származó utódok súlyos öröklődő defektusokban szenvednek, ha a petéket előzőleg nitrogénmustár vagy káliumtiocianát érte. 1946-ban Hadon és Niggli a fenol ilyen irányú aktivitását fedezték fel, majd 1946-ban Rappaport táplálékkal formaiint juttatott a gyümöcslégy szervezetébe és ugyancsak mutációk felléptét észlelte. A vizsgálatokat megnehezítette a kísérletes módszer. A mutációk nagy része ugyanis csak több és nagyszámú generáció megfigyelése után mutatható ki és a vizsgált objektumok vírusok, fágok, gombák, gyümölcslegyek. A távoli fajok ellenére bizonyos következtetések emberre is levonhatók, mert a gyümölcslégy, az egér vagy az ember mutációs tulajdonságai nagyjából azonosak. Uj fordulatot hozott annak felismerése, hogy a mutációt kiváltó kémiai anyagok kromoszómaelváltozásokat okozhatnak. A kromoszómák elváltozásai pedig már mikroszkóppal is jól követhetők. Kihlman 1966-ban megjelent könyvében leírta, hogy az általa vizsgált 17 anyag közül 12 okozott növényben és állatban kromoszómatörést, ebből pedig 10 mutagénnek bizonyult. [18] A kromoszómák rendellenességeit létrehozó anyag tehát mutációt okozó anyagnak tekinthető. Az 1966—68-as években 14 különböző peszticidről mutatták ki azok kromoszóma-károsító hatását. Ezek közül 9 herbicid, 3 inszekticid, 2 kemosterilizáns és 1 fungicid anyag, valamennyiről leírták vizet vagy szennyvizet szenvnyező tulajdonságukat [19], Ma még a kémiai mutáció-kutatás kezdetén vagyunk. Az emberiség jövője szempontjából azonban nagy jelentőségű a mutációt kiváltó kémiai anyagok kiterjedt és biztos vizsgálata . Következtetések A vizeket és szennyvizeket szennyező anyagól hatásaiból kiragadtuk azokat a példákat, amelye ken a kérdés fontossága és mai állása mérhető. Mint láttuk, ezek az anyagok a legkülönbözőbb szervi elváltozásokat okozhatják és ezek közül azok a legfigyelemreméltóbbak, amelyeket a hosszú ideig tartó behatás vált ki. A szervi elváltozásokat aránylag nehezen felismerhető, gyakran csak műszerekkel analizálható működésváltozások vezethetik be. További fontos kérdés a késői hatások ismerete, az ivóvizet vagy szennyvizet szennyező anyagok rákokozó vagy öröklődő elváltozást kiváltó hatásának vizsgálata. Ezek után jogosan felmerül a kérdés, hogy milyen módon oldható meg a szennyező anyagok élettani hatásának további felderítése, a káros hatások megelőzése, a határértékek kialakításának nehéz kérdése. Két lehetőség áll rendelkezésünkre. Hogy az elsőt ismertessük, ismét induljunk ki egy rövid történelmi visszapillantásból. A kísérleti méregtan a múlt század utolsó harmadában vált természettudománnyá. Az emberiség ekkor már a mérgek ezreit ismerte és ehhez járult a gyógyszeripar, a hadászat és a festékipar nagyarányú fejlődése. A toxikológia evvel a fejlődéssel úgy tudott lépést tartani, hogy a gyárak kutatólaboratóriumaiban az új anyagok toxikus hatását rendszeresen megvizsgálták. Településegészségügyi szinten ez már jóval nehezebb, de szervezett munkával, nemzetközi kooperációval ez a megismerési folyamat napjainkban is megismételhető és valamennyi a vízben vagy szennyvízben megjelenő anyag toxicitása felderíthető. A másik lehetőség kevésbé gyakorlati, de nagy jövővel kecsegtet. Ismeretes, hogy a gyógyszerek hatógyökeinek megismerése lehetőséget ad újabb gyógyszerek szintetizálásához és a várható hatások megjósolásához. Hasonló törekvés fedezhető fel a hatóanyagok biológiai hatásának és elektronszerkezetének összefüggését célzó kutatásokban is. Napjainkban a policiklikus szénhidrogének és az azofestékek elektronszerkezete, illetve rákot okozó hatása között fedeztek fel kapcsolatot. Ha ez a törekvés a fizikokémikusok körében nagyobb megértésre talál, az új anyagok kvantumkémiai tulajdonságaiból már következtethetünk a várható biológiai hatásokra. Ennyiben foglalható össze röviden a vízben és szennyvízben előforduló szennyező anyagok élettani és kórtani hatásairól alkotott képünk. IRODALOM [1] Aly O. M.: „Separation of phenols in waters by thin layer chromatography." Water Res. 1968. 2, 587—595. [2] Deichmann, in Handbook of Toxicology Vol. I. (W. B. Saunders Company, cdit Spector W. S., Philadelphia 1956), p. 229. [3] Gr aj IV., Nothafft G.: „Trinkwassercblorung und Benzpyren. " Arch.f. Hyg. 1963. 147, 135—146. [4] Borneff J.: „Kanzerogene Substanzen in Wasser und Boden XIII. Máusefütterungsversucho mit 3,4-Benzpyren, Mineralöl und Tensiden". Arch. /. Hyg. 1963. 147, 28—40. [5] Dugan P. E.: „Influence of chronic exposure to anionio detergents on toxioity of pesticides to goldfish." J. Wat. Poll. Control Fed. 1967. 30, 63—71.