Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
11. szám - Csanády Mihály: Medencés teljesoxidációs szennyvíztisztító berendezés technológiai felülvizsgálata
518 Hidrológiai Közlöny 1971. 11. sz. Csanády M.: Medencés teljes oxidációs szennyvíztisztító berendezés het, hogy ha túl nagy mennyiségben adagolják, növeli a fölösiszap mennyiségét és ilyenkor a száríthatóságot is ronthatja (a vashidroxid gél nehezen adja le a vizét). Az alkalmazott kis koncentráció esetén, amikor a vashidroxid tartalom az iszap szárazanyag tartalmának mindössze 1,5 — 2 %-a volt, ez a hátrányos hatás nem jelentkezett. Nem szabad persze a módszertől csodát várni. Az iszap biológiai összetételét a vashidroxid közvetlenül nem befolyásolja, egy erősen túlterhelt felfúvódott, esetleg mérgezett iszapot önmagában nem hoz helyre. Segítséget nyújthat azonban a tárgyalthoz hasonló esetben másutt is, ahol az iszap összetétele tulajdonképpen kedvező, de valamilyen ok miatt rossz az ülepedőképessége. Az tilepedőképesség javítása (amit legegyszerűbben a Mohimann index csökkenésével mérhetünk) esetleg lehetővé teszi a berendezésben az iszapkoncentráció növelését, ami — a fajlagos iszapterhelés csökkenése révén — már okozhat kedvező biológiai fváltozást is. Nem garantálható azonban a siker akkor, ha az utóülepítés megoldása annyira rossz, hogy az ülepedőképesség mérsékelt javítása elégtelen az iszap kifogásához. így az adott esetben á módszer csak átmeneti javulást eredményezett. A téli, kisebb mennyiségi terhelést jelentő időszakokban az iszap ülepedőképességének javításával megjavította a berendezés tisztítási hatásfokát, megszüntette az iszapelúszást, mentesítve ezzel a befogadót a rothadóképes és fertőzőképes iszaptól. Máshol is ez lehet a módszer jelentősége: egy lényegében jó, de utóülepítési hiba miatt iszapelúszással küzdő berendezés átsegíthető a kritikus időszakon, vagy ha szükséges, esetleg tartósan is segíthető vele, megjavítva az iszap ülepedőképességét. Következtetések A célkitűzésben felvetett kérdésekre a berendezés részletes technológiai felülvizsgálata és az azt követő kísérleti beavatkozás választ adott. A számszerű adatok és az egyes kérdések részletes kifejtése fentebb már szerepelt, így itt már a kérdések konkrét megválaszolására szorítkozhatunk. 1. A medencés teljesoxidációs berendezés átlagos tisztítási hatásfoka a teljes, több mint 5 éves vizsgálati időszakra — minden üzemeltetési probléma ellenére is — jónak mondható. A technológiai hibák egy részének kiküszöbölése után a jól kézbentartott működés idején a hatásfok kifejezetten jó: kémiai oxigénigénnyel mérve 86%, biokémiai oxigénigénnyel mérve 92%, a bakteriológiai hatásfok 98 — 99% volt. A nagy százalékos értékek azért is kedvezően értékelendők, mivel a nyers szennyvíz az átlagosnál hígabb, a maradék szennyezettség abszolút értéke kicsi. A teljesoxidációs rendszer tehát hatásfok szempontjából egyenértékű a nagya rhelésű eleveniszapos eljárásokkal, és felülmúlja tecsepegtetőtestes rendszert. 2. A fölös eleveniszapnak a risztított szennyvízzel való elusztatása nem engedhető meg. Akár jól stabilizált, ténylegesen „fölös" iszap úszott el a berendezésből, akár az utóülepítés hibája miatt úszott el eleveniszap (amely tehát nem volt „fölös"), az elúszás nem egyenletesen egy megnövekedett lebegőanyag tartalomként történt, hanem lökésszerűen, nagy koncentrációban. Ez egyrészt megnöveli a bruttó szervesanyag tartalmat, vagyis rontja a tisztítási hatásfokot (akár nulláig, vagy még tovább), másrészt tartalmazza a szennyvízből kivont fertőző mikrobák jelentős részét, harmadsorban igényes befogadók (főleg tavak) esetében lerakódást okozva helyi károsodást okozhat, mivel mint kiülepedő szilárd anyag nem egyenletesen terheli a vízteret. A hazai szennyvíz-töménységek esetén tehát a fölösiszap elúsztatása teljesoxidációs rendszer esetében sem helyes megoldás. 3. Az iszapnak a levegőztető térbe való visszacsúszásán alapuló automatikus iszaprecirkuláció számos nehézség forrása volt. Mivel nem tartható kézben, nem szabályozható tetszés szerint, csökkenti a tisztítási folyamatba való beavatkozás lehetőségét. Alkalmazása ezért csak a legkisebb berendezéseknél látszik célszerűnek, ott viszont iszaptárolóként is működő második utóülepítőt tanácsos utána kapcsolni, hogy az első utóülepítőből elúszó fölösiszapot visszafoghassuk. 4. Az adott berendezés esetében az utóülepítés elégtelensége és az eleveniszap rossz ülepedőképessége (az utóbbi részben az előbbinek következményeként) okozták a fő nehézséget: az eleveniszap gyakran elúszott, koncentrációját nem lehetett a kellő szinten tartani. Az ülepedőképesség javítására az iszap fajsúlyának mesterséges növelésére irányuló kísérlet átmenetileg eredménnyel járt. Vasszulfát igen kis mennyiségének adagolásával sikerült az ülepedőképességen javítani, az iszapelúszást megakadályozni. A szennyvíz mennyiségének növekedését az adott kedvezőtlen utóülepítési lehetőségek mellett az eljárás nem tudta kompenzálni, ígv később az iszapelúszás ismét fellépett. A vas-só adagolás — mint kisegítő megoldás — másutt is alkalmzhatónak látszik, jelentősen növelhető vele az egyébként rosszul ülepedő eleveniszap ti lepedőképessége, ezzel segítséget nyújthat iszapelúszással küzdő eleveniszapos berendezések működésének megjavításához. A teljesoxidációs rendszer hatásfokára, az iszapelúsztatásra és az automatikus iszaprecirkulációra vonatkozó gyakorlati tapasztalatok és az ezekből leszűrt tanulságok szintén hozzájárulhatnak ahhoz, hogy szerepüket helyesen értékelhessük, ós ennek ismeretében helyes módon alkalmazhassuk őket, elősegítve ezzel a felszíni vizek tisztaságának védelmét. IRODALOM [1] Porges, R., Morris, O. L. et al: Sewage treatment by extended aeration. J. Water Poll. Control Fed. 33, 1260 — 66 (1961). [2] McCarty, P. L., Brodersen, C. F. : Theory of extended aeration activated sludge. J. Water Poll. Control Fed. 34, 1095-1103 (1962). [3] Eckenfelder, W. W., O'Connor, D. J. : Biologieal Waste Treatment New York (1961). [4] Benedek P.: Házi szennyvizek tisztítása. Mérnöktovábbképző Int. jegyzet Budapest, 1964.