Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
11. szám - Csanády Mihály: Medencés teljesoxidációs szennyvíztisztító berendezés technológiai felülvizsgálata
Csanády M.: Medencés teljes oxidációs szennyvíztisztító berendezés Hidrológiai Közlöny 1971. 11. sz. 511 1. ábra. A berendezés vázlata Puc. 1. Cxe.ua oöopydoeamiii Abb. 1. Schema der Anlarje szont mindkét oldalon, szimmetrikusan csatlakoznak. A két tér közötti rés nem változtatható, méretét az ábra mutatja. Vizsgálati módszerek Az időszakos vizsgálatokat még a próbaüzem idején (1965. I.) megkezdtük, és — kisebb megszakításokkal — napjainkig folytattuk. 1969 közepéig a vizsgálatok főleg csak adatgyűjtő jellegűek voltak, azóta viszont részletesebb, oknyomozó vizsgálatokat is végeztünk és az üzemeltetés irányítását is kézbevettük. Az adatok ismertetésénél ezért külön tárgyaljuk majd a regisztráló tevékenység idején (4 és fél év alatt 24 alkalommal) és az azóta (1 év alatt 13 alkalommal) végzett vizsgálatokat. Néhány tájékoztató iszap-vizsgálat kivételével minden alkalommal helyszíni szemle és helyszíni vizsgálat is történt. A tisztítási hatásfok megállapítása céljából a nyers és a távozó kevert tisztított szennyvizet vizsgáltuk, továbbá — az első 6 vizsgálat kivételével — külön-külön is a két berendezés tisztított szennyvizét. Az cleveniszapot a levegőztető térből vettük. A recirkuláló iszap az adott berendezésnél — a recirkuláció rendszeréből adódóan — külön nem mintázható. A szervesanyag szennyezettséget általában a káliumpermanganáttal mért kémiai oxigénigénynyel (KOIp S) jellemezzük, mivel a kromátos oxigénigényt (KOI*) csak az utolsó vizsgálatoknál, a biokémiai oxigénigényt (BOI s) is csak a minták egy részénél mértük. A részletes vizsgálatok során mindig mértük az oxigénigényt ülepített mintában is, vagyis a szerves szennyezésnek az ülepítéssel el nem távolítható részét. Mértük ezen kívül minden szennyvízmintában az átlátszóság, lebegőanyag tartalom (Imhoff kehelyben), oldott oxigén, rothadóképesség, szulfid, ammónia, nitrit, nitrát, lúgosság, klorid és pH értékét. Az eleveniszap mintákban a lebegőanyag tartalom értékét térfogatosan és súly szerint, az izzítási veszteséget, a kémiai oxigénigényt (KOI ;) S) és a minták egy részében az összes nitrogén tartalmat határoztuk meg. Az eleveniszapos elegy oldott oxigén tartalmát Winkler módszerrel mértük ülepítés után a minta tiszta részében olymódon, hogy a mintavételkor higany(II)klorid (szublimát) adagolásával azonnal leállítottuk a baktériumtevékenységet. (Egyébként az iszap oxigénfelvétele - az ülepítés során — jelentős negatív hibát okozna.) Történt vizsgálat a tisztítás bakteriológiai hatásfokának a meghatározására, valamint az eleveniszap biológiai jellemzésére is.* Ezek részletes ismertetése meghaladná a jelen tanulmány kereteit, ezért csak utalásszerűén foglalkozunk majd néhány fontosabb adattal. A mintavétel a nyers szennyvíz esetében a medencébe való beömlésnél, tehát átemelés után, a levegőztetett elosztó vályúból történt. A tisztított szennyvíz esetében mindig mintáztuk a távozó kevert (mind a 4 utóülepítőből származó) vizet. Az egyes berendezésekből származó tisztított víz külön mintázását az 1. ábra szerinti jobb oldali utóülepítő bukójának egy meghatározott pontján végeztük, mivel a II. medence esetében a külön mintázásra másképpen nem volt lehetőség. Néhány alkalommal a jobb- és baloldalt külön is mintáztuk. Ekkor nem találtunk észlelhető különbséget, ezért a későbbi vizsgálatokat csak a jobb oldalon végeztük el, ami a vizsgálatok értékelésekor bizonyos nehézséget okozott. A szennyvíz mennyiségének mérése a tisztítóberendezés után V-bukóval történt, egy-egy 24 órás időszakban félóránkénti leolvasással. A tisztítási hatásfok értékelésekor a hazai szakirodalomban [18] leírtakat vettük alapul. Eszerint megfelelő a berendezés működése, ha a kémiai oxigénigény (KOI,,,) legalább 60%-kai, ill. 30 mg/l alá, a BOI, legalább 80%-kal, ill. 25 mg/l alá csökken, megszűnik a szennyvíz rothadóképessége és a bakteriológiai szennyezettség legalább 85%kal csökken, a lebegőanyag tartalom nem haladja meg a 0,5 ml/l értéket. Az üzemeltetés első 5 éve A próbaüzemeltetést (1964. IX-65. IV.) a VITUKI irányította [19], A berendezés tisztítási hatásfoka megfelelő volt annak ellenére, hogy a fölösiszap-elvétel még megoldatlan volt. 370 m 3/nap 170 mg BOI 5/l szennyezettségű szennyvíz mellett 7 g/l-es iszapkoncentrációt tartottak szükségesnek a teljesoxidáció fenntartásához. A tényleges iszapkoncentráció 0,86 és 9,4 (I. med.) ill. 0,55 és 6,5 g/l (II. med.) között változott. Az átlagos érték 4,7, ill. 2,5 g/l volt. Sürgették a fölösiszap-elvétel megoldását, mivel enólkiil a berendezés működését nem lehet szabályozni. A próbaüzem utáni első két évet az jellemezte, hogy eleinte a fölösiszap elúszása, majd később egyéb üzemeltetési hibák miatt a berendezés működése általában nem volt rendeltetésszerű. 1967től az üzemeltetés színvonalát megjavították, de különböző okok miatt ezután is gyakori volt az üzemzavar. A számos mérési adat és megfigyelés részletes ismertetése helyett csak a lényeges mozzanatokat tekintjük át vázlatosan. A fölösiszapot —- amelynek mennyisége a teljesoxidációs rendszerben kisebb, mint a nagyterhelésű rendszerben — a tervező kézi membrán* A bakteriológiai vizsgálatokat dr. Deák Zsuzsanna, a biológiai vizsgálatokat dr. Schiefner Kálmán végezte.
