Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
10. szám - Vámos Rezső–Tasnádi Róbert: Miért nincsenek a Duna holtágaiban tömeges halpusztulások?
Vámos R.—Tasnddi R.: Miért nincsenek a Duna holtágaiban Hidrológiai Közlöny 1971. 10. sz. 453 ágak lefűződött, vagy átvágással levágott mederszakaszok, természetesen ezek iszapjából is hiányzik a mész, ami a kénsavat lekösse és ezzel a kénhidrogén felszabadulásának ütemét lelassítsa. Itt tehát sok vasszulfid képződhetik, amelyből felszabaduló H 2S tömeges halpusztulást okoz. A kénhidrogén általános-, sejt-, enzim- és idegméreg. Tehát növényt, állatot egyaránt mérgezhet. A pontyra nézve a letális dózis pH 6,5-nél 1 mg H 2S /l, pH 7,5-nél 4 mg H 2S/1. Azt is megállapítottuk, hogy letális koncentráció a víz oxigén tartalmától is függ. Ez pl. 2,5 mg/l oxigén tartalomnál kb. 0,5 mg H 2S/1, 19,5 mg-nál 3,8 mg/l. Az iszap mésztartalmának van még ezenkívül megelőző hatása is. Ugyanis a mész jelenléte elősegíti a nitrifikáeiót. Ezért a dunai-holtágak nitrát tartalma a tavaszi időszakban 0,5—2 mg/l, a tiszai holtágak vízéből viszont hiányzik. A nitrát-ionok jelenléte nagy fontosságú az iszapok mikrobiológiai folyamataiban. Ugyanis a mangán-, vas- és szulfátredukció csak a nitrát eltűnése után indul meg. Azt a tényt, hogy a nitrát bevitellel a szulfátredukció egy bizonyos ideig, éspedig a nitrátok teljes eltűnéséig gátolható, kísérletekkel igazoltuk (8. ábra). Tehát akár természetes úton képződik a nitrát, akár mesterséges alkalmazás révén kerül az iszapba, mindenképpen gátolja a kénhidrogén képződését. Ebből viszont kitűnik, hogy a mész- vagy a kálisalétrom a halastavak kezelésében nemcsak műtrágya, hanem a reduktív folyamatokat gátló értékes vegyszer is. Az ammóniás halpusztulások elmaradásáról A Duna holtágaiban azonban nemcsak a kénhidrogén okozta halpusztulás ismeretlen, hanem az ammóniás is. Ennek magyarázata az , hogy az itteni holtágak vizének lugossága, másszóval pHértéke sohasem emelkedik olyan magas értékre, hogy a benne levő ammónium-ionból annyi szabad ammónia (NH 3) képződhessék, amely már mérgező lehet. Azonkívül az ammónium szaporodását a már előbb említett nitrifikáció is akadályozza. Gyakorlati alkalmazás A holtágak lecsapolása technikalag nehezen kivitelezhető. Tehát itt elmarad a halastavak lecsapolását, a lehalászást követő „száraz időszak" amely alatt a kiszáradó iszapba behatol a levegő. Ez pedig nagyban hozzájárulhat a tó termékenységéhez, s elpusztulnak a halat károsító iszapban élő mikroszervezetek. A holtágakban tehát nem levegőzik át az iszap. Itt tehát arra kell felkészülnünk, hogy a kénhidrogén képződését és felszabadulását az iszapból lelassítsuk. Tehát hasonló viszonyokat kell teremtenünk, mint a dunai holtágakban, az iszapot mésztartalmúvá kell tennünk. A holtág felső mederszakaszán, a sekélyebb részén kezdjük a meszezést, ahol az iszap szulfid tartalma rendszerint a legmagasabb, ahonnan a tömeges halpusztulás megindul. Cukorgyári mésziszapot, vagy olyan ún. „sárga földet" szórunk ki, amelynek mésztartalma nagy, 15%körüli. így remélhetjük, hogy a vízrétegbe felszállható kénhidrogén a halált okozó töménység alatt marad. A meszezést több éven át megismételjük addig, amíg a felszíni iszap mésztartalma kb. 3%-ot eléri. Ahol a víz mélysége már 2 méter körüli, ott a mész kiszórása már mellőzhető, mert számításaink szerint az esetleg vízrétegbe emelkedő kénhidrogén oly mértékben hígul, amelynek károsítása a halállományt nem veszélyezteti. Értékelés A halastavak talajának meszezése nem új keletű, szinte minden haltenyésztéssel foglalkozó könyvben találhatunk a meszezés előnyére történő utalást. A mész közömbösítő szerepét a kén halastavi és holtági körforgalmában, a levegős, oxidatív fázisban képződő kénsavlekötő szerepét világítottuk meg. Ennek eredményeként a vasszulfidból nem szabadul fel gyors ütemben annyi kénhidrogén, ami tömeges halpusztulást okozhat. Természetesen teljesen vad körülmények között, több dm vastag redukált iszaprétegben, ahol a szulfid tartalom 100 mg/100 g mennyiséget is elérhet, néhány q mész kiszórásától számbavehető eredményeket várni nem lehet. (Ribiánszky és Woynarovich, 1962). De az is bizonyos, hogy ott, ahol a talaj amúgy is megfelelő mennyiségű meszet tartalmaz, további adagolása teljesen felesleges. Összefoglalás A Tisza és a Körös holtágaiban néha H 2S által okozott tömeges halpusztulás lép fel. A H 2S az anaerob iszapban szulfátredukció révén képződik és vasszulfid formájában szaporodik. Amikor hoszszas meleg időjárás után lehűl a levegő, az iszap felszíni részében ismét anaerobbá változnak a körülmények: a vasszulfid kénsavvá oxidálódik. A kénsav környezetében hirtelen nagy mennyiségű kénhidrogént szabadít fel, amely a vízrétegbe emelkedik, ott mérgező hatást fejt ki és a halpusztulás elkezdődik. Ezek a halpusztulások csak a Tisza és Körös holtágaiban károsítanak, ahol az iszap meszet nem tartalmaz. A Duna holtágainak iszapjában viszont jelentős mennyiségű finom eloszlású mész van, amely a képződő kénsavat leköti. A mész ezzel megakadályozza azt, hogy gyors ütemben olyan töménységű kénhidrogén szabaduljon fel, amely a halakra nézve már letális lehet. Ezért a Duna holtágaiban tömeges halpusztulás még sohasem fordult elő. A tiszai holtágak felső szakaszán, ahol a halpusztulások elkezdődnek, mész kiszórása ajánlatos. IRODALOM [1] Bloomfield, C.: Sulphate reduction in waterlogged soil. Journal of Soil Science. 20. 1. 207—221. 1969. [2] Köves, E., Vámos, R.: Hidrogénes erjedés szerepe a szulfátredukcióban. II. Magyar Mikrobiol. Kongr. Összefoglalások 8. 1959. [3] Ribiánszky, M., Woynarovich, E.: Hal, halászat, halgazdaság. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest, 1962. [4] Starkey, R. L.: Oxidation and reduction of sulphur compounds in soil. Soil Science 101. 297—306. 1966.
