Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

8-9. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciójának elvi kérdései

354 Hidrológiai Közlöny 1971. 8—9. sz. Dégen I.: A vízgazdálkodás távlati fejlesztése Megértjük, ha az ipari üzemek a kisebb beruházással és jobb hűtési hatásfokkal járó frissvízhűtést kívánják előnyben részesíteni. A vízben szegény területeken azonban így a kis- és közepes folyóvizekre települő nagy vízfogyasztási! üzemek esetében és a Tisza mentén is, ahol a vízszükségletet csak tározással,5vízpótló művekkel vagy az értékes felszín alatti készlet igénybevételével lehet kielégíteni — elkerülhetetlen a víztakarékos technológiák alkalmazása. Kétségtelen, hogy a frissvíz hűtéshez képest a hűtőtornyos hűtés beruházási költsége csaknem kétszeres, a légkondenzációs hűtésé pedig még ennél is nagyobb, a frissvízfelhasználás a hűtőtornyos hűtőtechnológiánál ugyanakkor csak 3—5%-a a frissvízhűtésnél igénybevett víznek, légkondenzációs hűtésnél pedig, ahol a hűtővíz teljesen zárt rendszerben kering, csak a szerelvények szivárgása folytán elvesző csekély vízmennyiség pótlására van szii kség. A vízt akarékos technológia alkalmazásának fokozódása világjelenség. M indinkább jelentkezik az igény, hogy a vízben szegény területekre telepítendő ipari technológiákat úgy alakítsák ki, hogy a fajlagos vízigény csökkenjen. Az ebben rejlő lehetőségekre utal az is, hogy pl. egy tonna acéi előállításához a hagyományos technológiával 40—50 m

3 vizet használtak fel, jelenleg ehhez a legfejlettebb víztakarékos termelési eljárások pedig csak 4— 5 m

3-t vesznek igénybe. Az NSZK-ban az olajfinomítók 1955-ben tonnánként 20,4 m

3 vizet, 1965-ben nmr csak 5,6 m

3 vizet használtak fel. Magyarországon jelenleg az ipar teljes vízfelhasználásának 54 százalékát ismételt vízhasználat útján fedezi. A koncepció feltételezte, hogy a forgatott vízhasználat aránya az ipari vízhasználaton belül 60%-ra növekedik. Éppen ezért felülvizsgálandónak tartjuk a villamosenergiatermelés fejlesztésének azt az irányzatát, amelv a frissvízhűtésű erőművek létesítését helyezi előtérbe olyan területeken is, amelyeknek szűkös vízkészletét a vízigények már most is túlzottan terhelik. Véleményünk szerint a frissvízhűtésre történő nagyobb mértékű áttérés, általában a»Duna, a Dráva és a Mura mentén látszik vízkészletgazdálkodási szempontból elfogadhatónak. Az öntözésben az esőztető öntözési mód széleskörű elterjedése ugyancsak kedvező hatással van a fajlagos vízigények csökkentésére, a vízmérleg alakulására. Az esőztető öntözési mód mintegy 75 százalékos részarányát a fejlesztégi koncepció a jövőben is kívánatosnak tartja. Ennek az öntözési módnak a vízkészletgazdálkodási jelentőségére rámutat az is, hogy míg 1957 és 1968 között az öntözött terület csaknem ötszörösére növekedett, az öntözés vízigénye az esőztető öntözés arányának 7,5%-ról több mint 70%-ra való növekedése következtében csak kétszeresére emelkedett. A vízkészletgazdálkodás távlati prognosztikájának sokkal nehezebb problémái vannak, mint például az energia, a lakóhely, a munkahely, a közlekedés távlati becslésének. Elég itt utalni a vízgazdálkodás alapanyagára, a vízkészletekkel való gazdálkodás problematikájára. E kérdés bonvolultságárajutaltöbbekközött, hogv •egyedül a vízkészletgazdálkodás igényeit legalább négyféle kategóriában: a mértékadó hasznosító vízkészlet, az összes felhasznált vízmennyiség, a frissvízkivétel és az elhasználtnak minősített víz kategóriájában kell vizsgálnunk. És e kategóriák nagyobb összetett műszaki-gazdasági-hidrológiai szempontok figyelembevételével számszerűsíthetők. A hasznosítható vízkészletnél figyelembe vettük a visszavezetett használt és szennyvizeket. Itt pontosan tisztázandó, hogy a használt és a szennyezett vizeket csak akkor lehet a hasznosítható vízkészlet szempontjából figyelembe venni, ha azokat megfelelő tisztítás után vezetik be a befogadóba, ez pedig csak a kellő hatásfokú szennyvíztisztítás szinte teljeskörű megvalósítása esetén érhető el. Ezért a visszavezetett vízmennyiségek újrahasznosítása is csak a szennyvíztisztítás előrehaladásával arányos fokozatokban vehető a különböző tervidőszakokban számításba. A felhasznált és a visszavezetett vízmennyiség közötti különbség, az „elhasznált" vízkészlet önmagában is relatív fogalom, hiszen a természet nagy vízkörzésébe előbb-utóbb minden csepp víz visszatér. Az elhasználtság fogalma itt arra vonatkozik, hogy az igénybevett víz valamely gazdaságilag mértékadó ciklushoz képest a rendszerben már elkésve, vagy alkalmatlan minőségben, esetleg alkalmatlan helyen jelenik meg. Erre nézve is további pontosabb észlelések és adatnyilvántartások szükségesek, mert a jelenleg számításba vett adatok túlnyomórészt becsléseken és nem objektív méréseken alapulnak. A vízigények bármely összetevőjének vizsgálatakor az igényfüggvény ismert célokhoz tartozó szakasza — pl. a legközelebbi ötéves terv gazdasági döntéseken alapuló előirányzata által kijelölt szakasz —• determináltnak tekinthető. A jövőbeni prognosztikai szakasz már csak sztochasztikus lehet, vagyis bizonyos megbízhatósági sávban valószínűségi alapon kezelhető. A vízigények fő csoportjainak differenciált vizsgálatából bizonyos fejlődési tendenciák figyelembe vételével a jövőbeli vízigény előállítható. Külön prognosztikai feladatot ad azonban az emberi tevékenység hatása nemcsak a víz minőségére, hanem a lefolyási viszonyokra is. Jellemző erre, hogy a Tisza esetében a vízhasználatok következtében 1944—1965 közötti időszakban a júliusi kisvízi hozamok 15—35%-kal csökkentek. A vízigények alakulásának előrejelzésében a probléma gazdasági tartalmának kifejezésére általában a logisztikus függvénykapcsolat látszik a leginkább alkalmasnak, amelyben a kezdeti stagnáló vagy csekély növekedési ütemű időszakot, egy mind dinamikusabban fejlődő időszak követi, amely végül egy telítődési tartomány felé tart. Az ágazaton belüli és az ágazaton kívüli feltételek másodrendű belső, alá, fölé, vagy mellérendelt kapcsolatai és visszacsatolásai esetleg valamely más alapfüggvénnyel közelíthetők meg legjobban. A vízmennyiségi és a vízminőségi szempontok érvényesítése a vízkészletgazdálkodásban egymással szorosan összefügg. A vízkészletgazdálkodással és a vízmérleggel kapcsolatos megállapításaink, tervezett intézkedéseink csak az esetben helytállóak és hatékonyak, ha a vízkészlet minősége a maihoz ké-