Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

8-9. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciójának elvi kérdései

348 Hidrológiai Közlöny 1971. 8—9. sz. Dégen I.: A vízgazdálkodás távlati fejlesztése A fejlesztési koncepcióban vázolt célkitűzések megvalósítása a következő 15 évben a vízgazdálkodási ágazatban 1968. évi árszinten mintegy 100— 120 milliárd Ft összegű fejlesztési beruházást és 30—40 milliárd Ft pótló beruházást igényelne. Ezen kívül mintegy 60—65 milliárd Ft-ra becsülhető a más népgazdasági ágazatokban az alapvető vízgazdálkodási művekhez kapcsolódóan megvalósuló beruházások igénye. A vízgazdálkodás fejlődésének új szakaszához érkezett. Az elmúlt évszázad a nagy folyószabályozások, az árvízvédelem megalapozásának korszaka és a belvízvédelem kezdeti időszaka volt. Az elmúlt évtizedben kibontakozó új, korszerű vízgazdálkodás a következő évtizedekben válik általános érvényűvé az ország egészére kiterjedően és feltehetően a több ország területére kiterjedő vízgyűjtők összehangolt nemzetközi együttműködéssel történő rendezésében is. Ez az időszak a vízkészletek szabályozásának, tárolásának, területi átrendezésének, a vízpótló rendszerek kiépítésének, a vízgyűjtő területek átfogó rendezésének, a nagy folyók csatornázásának, lépcsőzésének, a folyók és folyórendszerek közötti vízátvezetéseknek, a vízkincs hatékonyabb minőségi védelmének, a magasfokú biztonságot adó árvízvédelmi rendszerek kiépítésének korszaka lesz. A fejlesztés jellemzője a többcélúság, a komplexitás, a társadalom és a természeti környezet kölcsönös egymásrahatásának tervszerű szabályozása. Az egyes létesítmények rendszerint több népgazdasági célt elégítenek ki, nagy területek vízviszonyait vízgazdálkodási rendszerek keretében szabályozzák, egész vízrendszerekre, nagy térségekre kiterjedően hozzák létre a vízkészlet és a vízigény egyensúlyát. A vázolt társadalmi-gazdasági fejlődés hatásaként a vízgazdálkodásban a következő főbb tendenciákkal kell számolni: — Az egy lakosra jutó fajlagos vízigény évi mennyisége lényegesen emelkedik (1970-ben egy lakosra jutó 515 m

3 fajlagos vízigény 1985-re a számítások szerint több mint kétszeresére nő). — A vízlefolyás szabályozása központi feladattá válik. Ennek keretében nemcsak a lefolyás gyorsítása, hanem a vízhozamok természetes lefolyásának komplex módcsítása, részint lassítása, részint gyorsítása, a vízkészletek tárolása lesz a legfontosabb megoldandó feladat. A helyi vízkészletek kimerülése fokozottan szükségessé teszi nagy területekre kiható vízpótlórendszerek, tárolók, más vízgyűjtő területről történő vízátvezetések létesítését. Á vízgazdálkodás szempontjából mértékadó térség fogalmának változásával is számolnunk kell, mert a készlet tér- és időbeni eloszlása a közigazgatási és részben az országhatárokat is átlépő összefüggő természeti egységet alkotó térségek egészére kiterjedő műszaki beavatkozásokat követel. Emellett törekedni kell a helyi vízkészletek hatékony hasznosítására is. Ezt segíti elő a kis víztárolók tömeges építése, főként az ország hegy- és dombvidéki területein. A helyi vízkészletek hasznosításának fontos tartaléka az alföldi folyók holtágainak hasznosítása is. A vízgazdálkodási nagylétesítményekre általában a többcélúság, a komplexitás lesz jellemző. A vízpótlást és vízátvezetést megvalósító létesítmények, tárolók, tiszai és dunai vízlépcsők, Duna— Tisza-csatorna, a készletgazdálkodás feladatain kívül a víziúthálózat bővítését, a vízerőkészletek kihasználását is elősegítik. Az alapvetően mezőgazdasági célú nagy létesítmények is többcélúvá válnak (például: a Keleti Főcsatornából 20 ezer m

3 vizet vezetünk át Debrecen vízellátására, a Leninvárosi Petrolkémiai Kombinát és Hőerőmű napi 5 millió m

3-es vízigénye csak a kiskörei tározóból elégíthető ki). —- A vízgazdálkodás belső ágazati arányaiban tovább folytatódik a nem mezőgazdasági jellegű tevékenység részedésének növekedése (1. ábra). A lakótelepi és az ipari vízellátás és csatornázás feltételezett beruházásainak aránya — a mezőgazdasági célú vízgazdálkodási létesítmények fejlesztési ütemének növekedése ellenére — meghaladja a 60%-ot. —- A települések víz- és csatornaellátását a fejlett európai országok színvonalára kell emelni. Meg kell szüntetni az öröklött évtizedes elmaradottságot, amely a települések általános fejlődési üteme és a vízközművek között fennáll és azt a súlyos aránytalanságot is, amely a két alapvető közmű a víz, és csatornaellátottság között kialakult. — A településhálózat, a településszerkezet és a vízművek fejlesztése között fokozottabb összhangra kell törekednünk. A városi funkciót betöltő települések vízműveinek fejlesztése mellett, elsősorban a városiasodó községek és jelentősebb falukörzetközpontok vízműveinek fejlesztését irányozza elő a távlati terv. A távlati terv egyik legfontosabb célkitűzése: 1985-ig a lakosság 85%-ának vízvezetéki vízzel való ellátása (2. ábra) és a csatornázás kiterjesztése a népesség 60%-a által lakott területre (3. ábra). A falusi lakosság 40%-ának közműves vízellátása mellett, a vízvezetékkel gazdaságosan el nem látható területek vízellátására a koncepció 2500 fúrt közkút létesítését irányozza elő. — Távlatilag is az ipar lesz a legnagyobb vízfelhasználó és egyben a legnagyobb szennyvízkibocsátó népgazdasági ág. A helyi vízkészletek csökkenése és a vízbeszerzés költségeinek növekedése miatt a vízigónyes iparágak telepítésénél körültekintőbben kell számításba venni a vízbeszerzés lehetőségeit és ráfordításait. A frissvízigény 1985-ig a jelenleginek mintegy háromszorosára, napi 22 millió m

3-re emelkedik. Ugyanakkor a teljes ipari vízigény a napi 51 millió m

3-t éri el. Víztakarékossági és vízminőségvédelmi szempontból egyaránt össze kell egyeztetni az ipari technológiákat a vízgazdálkodás követelményeivel. —- A lakosság körzeti összpontosulása, az ipartelepítés koncentrálódása folytán mind több területen szükségessé válik átfogó, regionális vízellátó rendszerek kialakítása, helyenként a bányákból kiemelt karsztvíz gazdaságos felhasználásával. Nagyobb távlatban számolni lehet azzal, hogy — mint a földgáz és villamosenergiaellátásban — országrészeket összekötő távvezetékes rendszerek alkotják majd a vízellátási hálózat gerincét, amelyeket a helyi víznyerési lehetőségekre települő vízművek sora egészít ki.