Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
5. szám - Garami Tibor–Matusek Géza: A budapesti hévíznyerő helyek védelme
Garami T.—Matusek G.: A budapesti hévíznyerő helyek Hidrológiai Közlöny 1971. 5. sz. 207 Az előzőkben részletesen ismertettük azt a véleményt, hogy a hévízkincs mennyiségi védelmének biztosítására esetleg mind a Duna bal, mind a jobb partján a védőövezeti határt további, a főváros területén kívül fekvő területekre is ki kellene terjeszteni. Ezt a kívánalmat jelenleg ugyan a HATÁROZATBAN nem lehetett figyelembe venni, de feltétlenül szükséges a további vizsgálatok folyamatos beindítása, hogy egv végleges jellegű VÉDŐÖVEZET kialakítható legyen. Amikor a jelzett vizsgálatok befejeződtek és rendelkezésre állanak mindazok az adatok, melyek egy regionális védőövezet kialakítását lehetővé teszik, a HATÁROZAT kiegészítésére kerülhet sor. A HATÁROZAT lényeges rendelkezése az is, amikor a talaj megbontás határait állapít ja meg. A Duna bal parton előírt 100 m határ betartása nem befolyásolja a városépítést és különleges eljárást csak egyes pontszerű létesítményeknél (fúrások, kutak) jelent. A Duna jobb parton más a helyzet. Az előzőkben ismertettük, hogy a hévizeket gyűjtő kőzetek itt számos helyen a felszínig emelkedtek fel és így a karsztvizek közvetlen szennyeződésének lehetősége állhat fenn. A talajmegbontás határát itt a HATÁROZAT 10 méterben állapította meg. Ezen a vonalon is további kutatások szükségesek. A Fővárosi Tanács VB., és a Vízügyi Igazgatóság közös megbízásából a budapesti családiházak és társasházak szennyvízelhelyezésével kapcsolatban a FÖMT1 tanulmánytervet készít, amely tisztázza azt a kérdést, hogy mennyiben válik szükségessé Budán a talaj megbontás határának megváltoztatása, akár a városrész teljes, akár egyes részterületeire. Az előzetes tárgyalások során felmerült az is, hogy a főváros területén kijelölt 9 szikkasztási tilalom alá vont területen kívül más helyeken is szükségessé válhat ilyen tilalom elrendelése. Az előbb említett tanulmány keretében a tervező ezt a kérdést is megvizsgálja. A közeljövő egyéb i'eladatai A hévíznyerő helyek mennyiségi és minőségi védelmével foglalkozó irodalom számos olyan kérdésre is kiterjed, amelyek a komplex hévízvédelem keretébe tartoznak ugyan, de annak egy másik munkafázisát képezik, s így sokszor félreértésre adhatnak alkalmat. Ezekkel a kérdésekkel egyidőben már foglalkoztunk a H. K. hasábjain [14], de a teljesség kedvéért szükségesnek látszik az egész problémakör részletes összefoglalása. A HATÁROZATTAL kijelölt VÉDÖÖVEZET a hévizek általános jellegű mennyiségi és minőségi védelmét kívánja biztosítani. A „VÉDŐÖVEZET" megjelölés már jelzi, hogy az csak egy része egy teljes védelmet nyújtó intézkedési keretnek, amelyen belül még számos feladatot kell végrehajtani. A Fővárosi Fürdőigazgatóság elkészítette a fővárosi fürdők és strandok, belső- és külső védőövezeteire vonatkozó terveket. Az általános védelem biztosítása mellett így fokozatosan át lehet térni a víznyerőhelyek egyedi, szűkebb értelemben vett védőterületek, védőidomok kialakítására, de ez a munkálat sem jelenti a vízügyi törvényben előírtak maradéktalan teljesítését. A törvénynek a Vízgazdálkodásról szóló II. fejezet 3. §-a szerint : ,,A tervszerű vízgazdálkodás keretében kell gondoskodni a vizek kutatásáról, feltárásáról, termeléséről és elosztásáról, a vízkészlet és s vízszükséglet közötti egyensúly biztosításáról, a vízkészlet tervszerű hasznosításáról 1, a víznek a fogyasztás helyére vezetéséről és elvezetéséről, menynyiségi és minőségi védelméről, valamint a feladatok célját szolgáló létesítmények, művek és berendezések megvalósításáról, kezeléséről, felújításáról, fenntartásáról és üzemeltetéséről, továbbá az említettekkel kapcsolatban gazdasági, műszaki tudományos és igazgatási tevékenységek ellátásáról" (Kiemelés a szerzőktől). A törvény világosan és szabatosan körvonalazza a kérdéssel kapcsolatban felmerülő feladatokat. A mennyiségi és minőségi védelmet szolgálja első lépésként "a kiadott HATÁROZAT, ezt követőleg másodsorban a víznyerőhelyek egyedi (belső-külső) védőövezeteinek kijelölése következik Az idézett törvényszöveg utolsó mondata viszont jogalapot ad az idevonatkozó további tudományos kutatásoknak. Az ún. vízvédelem egy ága annak a korszerű szemléletnek, amely vízgazdálkodás gyűjtőnév alatt a vízügyi törvénnyel vált jogforrásá törvényhozásunkban. ,,A vízgazdálkodás a természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való optimális összehangolására irányitló tervszerű tudományos, műszaki, gazdasági és igazgatási tevékenység", amely vízügyiágazat-ként a népgazdaság ágazatai rendszerének egyik különálló tagja [15]. A vízügyi törvény jelentősége abban domborodik ki, hogy „olyan eredményeket foglal össze és vetít előre egy olyan tevékenységi körben, amelyet korábban ilyen kiforrottan, sőt ezt csak megközelítő mértékben is egyetlen jogforrás sem szabályozott meg nálunk: jogi szintézis a vízgazdálkodás terén" [16], A vízgazdálkodás összes funkcióinak jogilag szabályozott keretbe foglalása a vízjogi engedélyezési eljárás során történik. A vízgazdálkodással összefüggő kérdések teljes megvilágítása érdekében vissza kell térnünk arra a megjegyzésünkre, hogy a régebbi vízjogi eljárások során csak egyetlen engedélytípust ismertek, az ún. „végleges vízjogi engedély"-t, melynek érvényességét több évtizedben állapították meg. 7 A vízkészlet tervszerű hasznosítása kérdésénél különös jelentőségű a 11/1965. (VII. 1 1.) Korm. sz. rendelet 9. §-ában foglalt rendelkezés, amely szerint „ha a kutatófúrás során ásvány-, illetőleg gyógyvíz tör fel, az egészségügyi miniszter a Központi Földtani Hivatal elnökével, az Országos Vízügyi Hivatal vezetőjével, valamint az érdekelt miniszterrel (országos hatáskörű szerv vezetőjével) egyetértésben rendelkezik az ásvány, illetőleg a gyógyvíz hasznosítása módjáról". Az idézett jogszabály alkalmazásának jelentősége abban mutatkoznék, hogy az ásvány- és gyógyvíz feltárása esetén nem kezdődhetnék — egy általánosságban már tapasztalható — olyan hévízfelhasználási törekvés, amely a minőségi és mennyiségi védelem érdekeit súlyosan sértheti.