Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)
12. szám - Dóra Tibor: A Kiskörei tározó vízgazdálkodási szerepe
540 Hidrológiai Közlöny 1970. 12. sz. Dóra T.: A Kiskörei tározó pontjából is mértékadónak tekinthető vízigényelosztást állapítottunk meg (1. ábra). A hidrológiai adottságok miatt a — vízigény maximumának későbbre tolódása augusztus első dekádjára — mértékadó helyzetet teremt az igények kielégíthetősége szempontjából. Az öntözések időbeli eltolódását figyelhetjük meg a késői kitavaszodás, vagy a májusban csapadékosabb évek esetében. A Tisza vízjárására tekintettel az öntözési csúcs eltolódása a kielégíthető vízfogyasztás szempontjából kedvezőtlenebb helyzetet teremt. A vonatkozó adatokat a 2. táblázat tartalmazza. (A naptári hónap harmadik dekádja nem mindig 10 napos.) A tógazdaságok vízigénye az öntözés időtartama alatt nagyjából egyenletes és az összterület %-ában csak kis értéket képvisel. Ezért az elvégzett vizsgálatok alapján megengedhető, hogy vízigényük öntözési időszakra eső időrendi megoszlását és vízfogyasztását az öntözési vízigénnyel azonos értékekkel vegyük figyelembe, hiszen ezen időszakban csak vízpótlásukról kell gondoskodni. A mezőgazdasági vízigény időbeli eloszlására vonatkozó elméleti vizsgálatokat a kiépült keleti főcsatorna tényleges vízforgalmára vonatkozó adatok jól alátámasztják. A hasznosítható vízkészlet és a tározó nagyságának függvényében kielégíthető vízfogyasztás A kiskörei tározó által biztosított hasznosítható vízkészlet meghatározásához az alábbi megfontolások és vizsgálatok alapján juthatunk. A döntő módon mezőgazdasági vízfelhasználók igényeinek kielégítésére — az Országos Vízgazdálkodási Keretterv első vázlatának kidolgozása során végzett gazdaságossági vizsgálatok szerint — a vízellátó és vízpótló rendszerek beruházási költségei, valamint az elérhető többlettermelési értékek összevetése alapján 80%-os tartósságú vízellátási szint mutatkozott gazdaságosnak. Ez azt jelenti, hogy 100 év közül csak 80 évben elégítjük ki teljes mértékben a mezőgazdasági vízfelhasználók igényeit, míg a fennmaradó 20 évben kisebb-nagyobb vízkorlátozással és ennek megfelelően csökkentett terméstöbblettel kell számolni. A kiskörei szelvény felett és alatt elhelyezkedő meglévő öntöző fővízkivételek (fix beépítésű és úszó szivattyútelepek) vízellátása csak 80 máshoz tartozó vízállás mellett voltak kielégíthetők, ezért ez szabta meg a mederben hagyandó vízhozam értékét. A duzzasztás megvalósítása, valamint a vízlépcső szelvénye alatti Tiszára támaszkodó vízkivételek felváltása a főcsatornákból történő jórészt gravitációs vízellátással, lehetővé teszi a mederben hagyandó vízhozam 45 m 3/s-ra való csökkentését és ezáltal 35 m : i/s-os vízkészlet felszabadul. A mederben hagyandó vízhez több fontos érdek fűződik, amelyek egyike a meglévő vízkivételek üzemének biztosítása. A vízminőségi, valamint a megfelelő biológiai életfeltételek megteremtésével kapcsolatos igények a Tisza ezen szakaszán ugyancsak szükségessé teszik ilyen nagyságrendű mederben hagyandó víz továbbengedését. A tározós vízpótlás esetén számításba kell venni azt a párolgási többletet, amely a megnövekedett vízfelület miatt a természetes vízfolyás párolgásához képest jelentkezik. Az elszivárgás többlete a megcsapolórendszerekből való visszaszivattyúzás miatt elhanyagolható. Az öntözőtelepek és tógazdaságok csurgalékvize jórészt a teljes rendszeren belül marad, és ismételten felhasználható. A többletpárolgás értékét az elvégzett vizsgálatok alapján 100 mm/hó fajlagos értékkel lehet figyelembevenni az öntözési idény időtartama alatt, és időbeli megoszlása jó közelítéssel az öntözési vízfogyasztás időbeli megoszlásával azonosnak vehető. Ennek értéke az első kiépítési ütemben elhanyagolható (jórészt medertározás van), a teljes kiépítésnél a csúcsvízsugár értéke 5 m 3/s-ra tehető. Az öntözőtelepek és tógazdaságok csurgalékvizét a teljes vízforgalom 3%-ára becsülve értéke 5 m 3/sra tehető. Összesítve a veszteségeket és azok üzemen belüli ismételt felhasználását azonos értéket kapunk, ezért a mederben hagyandó víz csökkentéséből származó 35 m 3/s-os vízkészletből mint alaphozamból indulhatunk ki. Fenti kiinduló adatok alapján 60 év hidrológiai adatainak felhasználásával meghatároztuk a különböző nagyságú legnagyobb vízsugárral jellemzett döntően mezőgazdasági vízfogyasztások adott tartósságú kielégítéséhez szükséges tározótérfogatok nagyságát a Tisza szegedi szelvényére. Tározás nélkül a Tisza szegedi szelvényében a mezőgazdasági vízfogyasztók 80%-os tartósságú, valamint az egyéb fogyasztások és mederben hagyandó víz gyakorlatilag 100%-os tartósságú kieíégítettsége esetén 220 m 3/s-os vízsugárral jellemezhető vízhozam áll rendelkezésre. Az ipari, kommunális, mederben hagyandó és egyéb ismeretlen (jórészt más országokban jelentkező) vízfelhasználók igényeinek kielégítésére 157 m 3/s-os, a vizsgált időszakban állandónak feltételezett, vízkészlet áll rendelkezésre gyakorlatilag 100%-os tartósságú kielégítettség mellett. A mezőgazdasági fogyasztók részére 80%-os tartósságú kielégítettség mellett tehát 63 m 3/s-os csúcsvízsugárral jellemezhető vízfogyasztás elégíthető ki a Tisza természetes vízhozamából (1. ábra). Ezen túlmenően jelentkező igények kielégítése tározás mellett lehetséges. A kiskörei öntözőrendszer vízfogyasztásainak kielégítése a Tisza természetes (tározás nélküli) vízhozamain túlmenően biztosítandó tározás újtán. Az elvégzett vizsgálat végeredménye a 3. ábrán feltüntetett vízhozamkapacitási grafikonsereg. A függőleges tengelyen a legnagyobb vízsugárral jellemzett mezőgazdasági vízfogyasztás értékei vannak felrakva m 3/s-ban (illetve a vízzel ellátható mezőgazdasági területek 1000 ha-ban), vízszintes tengelyén a fenti vízfogyasztás kielégítéséhez biztosítandó térfogat értékei szerepelnek millió m 3ben. Annak függvényében, hogy milyen tartósságú a vízfogyasztások kielégítettsége feltüntettük a 70, 75, 80, 85, 90, 95 és 100%-os tartóssághoz tartozó értékeket, amelyek közül a 80%-os tar-