Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

7. szám - Könyvismertetés

336 Hidrológiai Közlöny 1970. 7. sS. Könyvismertetés gyógykezelések számát az N DK-ban 1947 ós 1962 között, mely 52 000 fő/évről 325 000 fő/évre emelkedett. A gyógyhelyi építkezések műszaki kérdéseinek megoldására Berlinben „Egészségügyi építmények Technológiai Intézete" keretében munkacsoport alakult „Gyógyhelyi építkezések technológiája" néven. Az NDK Egészségügyi Minisztérium a gyógyfürdőügyi tudományos feladatokat a Bad Elster-i Gyógyhelyi ós Balneológiai Kutató Intézettel szorosan együttműködve oldja meg. R. Hold az NDK geológiai és hidrogeológiai viszonyait tárgyalja, különös tekintettel a természetes gyógytényezők előfordulására. Az Érchegység hévizei (Wambad Wolkenstein, Wiesenbad) metamorf kőzetekből álló vidéken, törésvonalak mentén jutnak a felszínre 23—25 °C hőmérsékletű akro1 hermaként. (A szerző itt helyesen emlékezik meg Budapest hévízgazdagságáról, de tévesen a 970,48 m mély I. sz. városligeti artézi kútnak tulajdonítja az 1256 m mély, II. sz. hévízkút- — a Széchenyi gyógyfürdő — 70—80 l/s vízhozamát 76 °C hőmérséklettel.) A szász-thüringiai Vogtland területén postvulkanikus hatásként fordulnak elő a Bad Elster-i vasasszónsavas források. Radonbad—Brambach Wettin forrása a világ legerősebb természetes rádiumemanációs forrása (200Ö ME = 720 millimikroncurie), ós még 2700 mg/l szabad szénsavat is tartalmaz, de a vízhozama csak 4 l/perc. Az összes szilárd oldott alkotórésze 1850 mg/l. A radontartalom a gránit kőzetből származik, úgy mint nálunk a Velencei hegység forrásainak radontartalma. Thüringia legismertebb gyógyhelyei Bad Liebenstein ós Bad Suiza. Közép- és Észak-Németországban a felső perm ós triász geológiai korok idején a visszahúzódó tengerből kősó és gipsz rakódott le. A sós ásványvizeket gyógyászati célra fürdőkben (Solbad Sülze, Bad Salzelmen, Bad Frankénhausen, BadSuderode, Bad Kösen, Bad Suiza, Bad Salzungen) használják fel. Kénes gyógyvizek látják el Bad Langensalza (13,79 mg/kg HS—) és Bad Tennstedt (14,06 mg/kg HS—) gyógyfürdőit. Vasszulfátos gyógyvizek fordulnak elő Bad Muskau ós Bad Lausich területén. Számos gyógy iszapot felhasználó gyógyfürdő is található az NDK területén: Bad Doberau, Bad Sülze, Bad, Wilsnack, Bd Freienwalde, Pretzsch, Bad Schmiedeberg, Bad Liebenwerda, Bad Düben, Bad Muskau, Bad Lausick, Bad Klosterlausnitz, Bad Lobenstein stb. Ásványos iszapfürdő van Blankenburgban és iszapgöngyölésre elszállítva használják fel a „Sachsen—Fango" nevű gyógyiszapot. A Keleti tenger partján számos üdülőfürdőhely fordul elő. A. Giessler először az NDK gyógyfürdőügyi rendeletében szereplő fogalmakat ós súlyponti kórdóseket tárgyalja. A szerző ez után táblázatosan sorolja fel „az NDK gyógyfürdői" feliratú térképmellékleten feltüntetett tektonikus törésvonalakat, melyeknek nagy része — mint hazánkban — ENY—DK-i irányúak, ós arra merőlegesek az NDK déli részén. A szerző táblázatban mutatja be a geológiai kor a geokémizmus ós a hidrokémizmus közötti kapcsolatokat. Pl. az NDK-ban a jura-kori vasérclelőhelyeknél vasas vizek, a krétakori sótelepekből sós vizek jutnak a felszínre. Felsorolja a szerző az NDK ásvány-gyógyvizei kémiai összetételét és a foglalás módja (forrás, aknakút, csőkút) szerint. A gyógygázok közül a C0

2 gázzal foglalkozik a szerző részletesebben. A 17 helyen gyógyiszapot felhasználó gyógyfürdők peloidfóleségeinek fiziko-kémiai jellemzőit táblázatból ismerjük meg. G. Hentschel tanulmányában a gyógyhelyek bioklimatológiai alapjaival foglalkozik. Először a természetes éghajlat bioklimatológiailag mértékadó tényezőit (levegő hőmérséklet, légmozgás, páratartalom, napsugárzás) tárgyalja, melyek az emberi szervezetre komplex hatást fejtenek ki. További hatótényezőként említi a szerző a fény- ós ultraviola (UV) sugárzást. Az 0

2 parciális nyomását, az aerosolokat ós az egész atmoszférikus környezet megváltozását. A következő részben Közép-Európa normális klimakarakterét ismerjük meg a potsdami obszervatórium adatai nyomán. A gyógyhelyek bioklimatológiai követelményeit külön tárgyalja a sík vidéken, a tengerparton és a középhegységekben. H. Jordán a gyógyhelyi terápia előfeltételeit tárgyaló tanulmányában először a gyógyhely-ajánlásról és a gyógyhelyi kúra előkészítéséről ír, majd az indikációk megállapításának kritériumait tárgyalja. Példákat mutat be az ellenjavallatokra (kontraindikációkra) is. Felsorolja a speciális indikációs behatárolásokat a különféle betegség-csoportokkal kapcsolatban. Az első részhez tartozik az NDK fürdőkönyvének melléklete, melyben az ásvány- és gyógyvizek összetételét TJdluft-szerint színes kör-diagrammal ábrázolták. Az ábrák megkönnyítik a különféle ásványvizek összehasonlítását. Az ábrákon kívül a nálunk is szokásos (OKI -féle) táblázatos, számszerű ásvány-gyógyvíz vegyelemzést a fiziko-kémiai jellemzőkkel együtt közlik. A melléklethez H. Jordán, a Bad Elster-i Balneológiai ós Gyógyhelytudományi Kutató Intézet igazgatója írt magyarázó szöveget. A második részben H. G. Egerter, G. Plötner és D. Reinhold egyenként ismerteti az NDK gyógyhelyeit, szanatóriumait Kneippfürdőit, ós ásvány-gyógyvíz palackozó üzemeit. Minden gyógyhelyismertetósnél szerepel a terület általános leírása, a történeti áttekintés, a bioklimatológiai ós geológiai helyzet, a gyógytényezők felsorolása, hivatkozás a mellékletben szereplő vegyelernzésre, a gyógyjavallatok ós ellenjavallatok ós végül a gyógyászati berendezések, felszerelések. Az NDK-ban 28 (nálunk csak 6) gyógyhely van. Ásvány-gyógyvizet csak 5 helyen (Altensalz, Friedrichshall, Bad Lauchstádt, Bad Liebenstein és Saalfeld) palackoznak. A harmadik részben H. G. Egerter összeállítást készített a gyógyhelyekről és azok specifikus gyógytónyezőiről, D. Reinhold pedig a főindikációk alapján csoportosította a gyógyhelyeket. A szép kiállítású fürdőkönyvet irodalmi- és képforrásjegyzék egészíti ki. Kívánatos lenne hazánkban is hasonló könyv kiadása. Dr. Cziráky József