Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

7. szám - Dr. Vágás István: Dr. Szilágyi Gyula

2 Hidrológiai Közlöny 1970. 7. sz. Beszámoló 1938 és 1952 között kapja Szilágyi Gyula élete legfontosabb, és minden bizonnyal legszebb feladatait. 1938 és 42 között a Földművelésügyi Minisztérium Vízhasznosítási ós Tervezési Ügyosztályának vezetője, 1943 és 46 között az Országos Öntözésügyi Hivatal műszaki vezető elnökhelyettese. Ez alatt, 1939-től 1942-ig, három évfolyamon át a Vízügyi Közleményeket is szerkesztette. Közvetlen irányítókónt volt tehát részese az öntözéses gazdálkodás hazai elterjesztésének. Irodalmi munkássága ennek megfelelően igen sokoldalú: szakirodalmi tárgykörei magukban foglalják az öntözés, talajtan, csatornázás, víztisztítás, szennyvíz öntözés, folyamszabályozás és részben a laboratóriumi kísérletezés területeit. A felszabadulást követően, 1946-ban kap meghívást a Műegyetem II. sz. Vízépítéstani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanári székébe. Neki jutott a második világháború pusztításait követő újjáépítés feladata itt. Kiemelkedő munkát végzett a romokban heverő tanszéki vízépítési laboratórium helyreállításában, majd fejlesztésében, az egyetemi oktatás megindításában, majd színvonalának emelésében. Tanszéke élén kapcsolódott be a 40-es évek végén nagy lendületet vett országos jelentőségű vízilétesítmónyeink előkészítésének ós tervezésének felelősségteljes munkájába. Az 1949—50. tanévben a Mérnöki Kar dékánjává választották. 1952-ben a tudományos fokozatok alapításakor kapta meg a műszaki tudományok kandidátusa címet. Az eredményes munkálkodás ós a 64 éves életkor már a megbecsüléstől övezett nyugalom megérdemelt időszakát hivatott előkészíteni. Szilágyi Gyulát e helyett 1952-ben átmenetileg váratlan és méltánytalan mellőzés érte, tanszékét, oktatási, és a magasszintű kutatásnak jórészt sajátmaga és munkatársai által megteremtett lehetőségeit egyik napról a másikra elvesztette. Elgondolkoztató, hogy az ezt követő öt év nehéz időszakában is mennyire termékeny szakíró maradt: nagyrészt ekkor írta meg a csőkutakra, kútcsoportokra, csáposkutakra, az öntözőcsatornák szivárgására, az öntözővíz mennyiségének megállapítására, a vízi közlekedés fejlesztésére vonatkozó tanulmányait. Az akkor megalakuló, és rövidesen egyre intenzívebben működő Országos Vlzüygi Főigazgatóság mindenkor számít munkájára, fontos szakértői és tanácsadói feladatokkal látja el, kiadványok, jegyzetek, segédletek összeállítására ösztönzi. A Magyar Hidrológiai Társaság különböző fontos tisztségekre választja meg, a Hidraulikai és Mezőgazdasági Vízgazdálkodási- valamint a Vízellátási és Hidrogeológiai Szakosztály előadó ülésein nagy érdeklődéssel kísért, magas színvonalú előadásokat tart. 1957-ben - a VITUKI-ban töltött öt év után - ismét régi tanszékén folytathatja munkáját 1959-ben bekövetkező, most már teljes elismeréssel kísért nyugalomba vonulásáig. 1962-ben a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagjává választja. 1963-ban a Műegyetem arany diplomával tünteti ki. Számos akadémiai, vízügyi és társadalmi szakbizottságba kap még meghívást, egészségének Vomlása azonban már a 60-as évek derekától lassan visszavonulásra kényszerítette. A megemlékezés írójának, aki tanítványa, később néhány éven át közeli beosztott munkatársa volt, megtisztelő megbízatásából fakadó kötelessége, hogy Szilágyi Gyula magasrendű emberi tulajdonságainak: közismert humanizmusának, segítőkészségének és közvetlenségének jellemzésére saját emlékeiből idézzen fel talán csak egyetlen példát. 1949 őszén, mint mérnökhallgatónak, a Műegyetem erre hivatott szerveinek egyiknél sem sikerült elérnem egy egyébként teljesen jogos tandíjmentességi kérelmem kedvező elintézése, pedig a sikertelenség alighanem egyetemi tanulmányaim félbehagyásához kellett volna, hogy vezessen. Eljutottam végül Szilágyi Gyida dékánhoz, aki a kapott tájékoztatás után azonnal megígérte, hogy ügyemben — egy számára akkor ismeretlen egyetemi hallgató ügyében —- mint dékán, maga fog eljárni a Minisztériumban, mint rövidesen megtudhattam: teljes eredménnyel. E szokatlannak tűnő gyors intézkedését akkor azonnal azzal indokolta: ,,segítek, mert igaz ügyet vélek támogatni". Maradjon ez az elve, ez a mondása örökségeként. Tudjuk, hogy sok ,,igaz ügyet" igyekezett támogatni életében, a tudományban ós a közéletben egyaránt, olyan igaz ügyeket, amelyek bármelyikére méltán mondhatjuk el Jókaival: ,,Egyetlen jó tettnek emléke jobban világit miutánunk, mint ezer fáklyának lobogása; s a honfiak néma áldása jobban ékesíti koporsónkat, mint minden elmerek és érdemrendek." Dr. Vágás István