Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

3. szám - Dr. Dávid László: A kettős célú csatornák működésének néhány kérdése

Dr. Dávid L.: A kettős célú csatornák Hidrológiai Közlöny 1970. 3. sz. 127 Felsővezér lés esetén a rendszer végén levő kieresztő mű (zsilip vagy átemelő szivattyútelep) vízszállítása szükségszerűen úgy igazodik a főgyűjtőbe betorkoló mellékcsatornák vízszállításához, hogy az — a kapacitása felső határáig mindig a befolyó vízhozamok és a talajból beszivárgó vízmenynviség összegének szállítására áll be. A kieresztő mű üzemét tehát a befolyók - a vízfolyás irányát tekintve — felülről vezérlik. ^ Alsóvezérlés esetén a befolyók vízhozama szükségszerűen úgy igazodik a kieresztő mű vízhozamához, hogy a mellékcsatornákból a főgyűjtőbe befolyó és a talajból beszivárgó összes vízmennyiség beáll a kieresztő mű vízszállításának értékére feltételezve, hogy a főgyűjtőbe több víz folyhatna be, mint a kieresztőmű kapacitása. Ez esetben a kieresztő mű vízszállítása vezérli—a vízfolyás iránya szerint — alulról a befolyók működését. A felszíni vízelvezető csatornahálózatok működését tekintve hazánkban a rendkívüli belvizeket leszámítva általában a felsővezérlést alkalmazzák, mivel a csatlakozó csatornákban a víz a legtöbb esetben szabadon folyva tud eljutni a kieresztő műhöz, amely meghatározott vízszintek elérése után lép üzembe. Vízszintartásra nem kerül sor, a vízszintek a szállított vízhozamoktól függően alakulnak ki. Nagy belvízkor azonban, amikor befolyó vizek lényegesen meghaladnák a kieresztő mű kapacitását, a vízvisszatartással lényegében a belvízüzem alsóvezérlésre tér át. A csatornahálózatban a vízvisszatartást tározók biztosítják. Az alsóvezérlés lényegesen komolyabb vízkormányzási tevékenységet kíván meg, amelynek feltétele, hogy a csatornák találkozási (csatlakozó) pontjainál vízkormányzási művek (szabályozó zsilipek, átemelő szivattyútelepek stb.) épüljenek ki. A kettős célú csatornák vízkormányzásának másik tárgyalandó kérdése a vízmozgás iránya. Az öntözővíz mozgásának iránya ugyanis megegyezhet a felszíni víz mozgásának irányával, illetve ellentétes lehet. Az első esetben egyirányú a másodikban kétirányú vízszállításról beszélhetünk. Egyirányú vízszállítás esetén az öntözőcsatornával a felső végén keresztezzük a felszíni vízelvezető csatornát és itt adagoljuk be az öntözővizet. Jó példa erre legnagyobb öntözőrendszerünk, a tiszalöki [3], ahol a széleken húzódó két öntözőfőcsatornából közéj) felé kiágazó öntözőfürtfőcsatornákba, valamint a keresztezett felszíni vízelvezető csatornákba adnak le vizet (1. kép). A vizek közepén a Hortobágy völgyelet mélyvonulatávban húzódó főgyűjtőbe folynak részben az öntözőcsatornák, részben a most már kettős célú csatornák közvetítésével. Természetesen a főgyűjtő maga is kettős célú. A mellék vízelvezető csatornákon előfordul kétirányú vízvezetés is. Egyéb öntözőrendszereinkben is gyakran alkalmazzák a kétirányú vízvezetést. Egyirányú vízvezetés előnye, liogy a csatorna esése és az öntözővíz folyási iránya egyezik. így az öntözővíz gravitációsan mozoghat, nem szükséges közbenső átemelés. A felszíni és az öntözővíz kormányzása könnyebben kapcsolható, a cseréjük gyorsabban megoldható. A szabályozó létesítmények igénybevétele csak egyirányba történik. A kieresztő mű az öntözési üzem szempontjából, mint 7. kép. Öntözővízleadás a Keleti Főcsatornából a Hortobágy Főgyűjtőbe <t>omo 1. nodana opocumeAbHoCi eodu U3 Bocmo'iHoeo KaHCIAÜ e MaeucmpaAbHbiü KÜHÜA Xopmoöadb Bild 1. Bewasserungswasserabgabe aus dem östlichen Hauptkanal in das Haupteinzugsgebiet des Hort obá gyFlusses túlfolyó működtethető. Hátrány, hogy a szállítható öntözővíz mennyiségét a felszíni vízelvezető csatornának a beadás helyén levő kapacitása korlátozza. Kétirányú vízvezetésnél a csatorna vízszállító kapacitása az öntözővíz szállításának és az igények csökkenésének irányába fogy. Hátránya, hogy a csatorna esése és az öntözővíz folyási iránya ellentétes, így az öntözővíz szállításához közbenső átemelések szükségesek. A szabályozó létesítmények kétirányú igénybevételére van szükség, a kieresztő művek egyben öntözővízkivételként is dolgoznak. Az öntözővíz és felszíni víz gyors cseréje, a vízkormányzás megvalósítása lényegesen bonyolultabb. A kétféle vezetési mód összehasonlításából kitűnik, hogy az egyirányú vízvezetés feltétlenül kedvezőbb és általában ennek kialakítására kell törekedni. A vízkormányzás módjául pedig az egyirányú csatornáknál a felvízszinttartással kapcsolt felsővezérlést kívánatos választani, mivel ez mind az öntözővízszállítás mind a vízelvezetés szempontjából a legelőnyösebb (1. ábra). A kettős célú csatornát a vízszinttartás érdekében felvízszinttartókkal bögézni kell. A dinamikus öntözővízszintet úgy célszerű kialakítani, hogy általában a mértékadó belvízszint alatt legyen 5—15 cm-rel és így ez az üzemi biztonsági tározótér rendelkezésünkre áll, ha a maximális öntözővizet szállító csatornába — hirtelen csapadék hatására — felszíni víz gyorsan fut be. Figyelembe véve a felszíni vizek összegyülekezési idejét, amely kis csatornákra vonatkoztatva rövidebb, nagyobbakra hosszabb, a kis csatornáknál nagyobb, a nagy csatornáknál kisebb tározóteret kell biztosítani a mértékadó belvízi és a dinamikus öntözővízszint között. Nagyobb csatornáknál (10 —15 m

3/sec vízszállítás felett) szélső esetben még azonos is lehet a két vízszint, mivel e csatornák kezelése általában gyorsabban és hatásosabban biztosítható. Ezeknél ugyanis az üzemszervezet beavatkozási ideje még a legkedvezőtlenebb esetben is (éjszaka, rossz időjárási viszonyok mellett), lényegesen gyorsabb. A két vízszint közti