Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)
1. szám - Dr. Szabó László: Kísérletek a lemezes olajfogó kialakítására
Dr. Szabó L.: Kísérletek a lemezes olajfogóra I. ábra. 'Több-mc rülőfalas hosszanti átfolyású olajfogó </y a hosszmetszet vázlata, b) a több részlegesen záró merülőfalas változat PUC. /. FIpOÓOAbHblÜ MuCAOAueumeAb c iiecKOAbKUMU onyacamifUMCH nAacmuHaMii a) cxe.wa npoflOjibHoro npo(]injib, 6) Bapn;uiT onycKatomiixcíi. 43CTHMH0 3aKpi.tBatOmHXCH CTCHOK \l Tere'őfolak Olajfölözök 0, 0laiívlÓ7Ók Merülőfalak ln\n /\ Metszet b, Merülőfalak Olajfölözc Alaprajz 2. ábra. Több-merülőfalas olajfogó egy dunántúli üzemben Puc. 2. MacA0A0eumeAb c necKOAbKUMU onycKawiifUMUcn nAacminiciMU e OÖHOM 3adynaücK0M npednpunmuu térrészekre is kényszerítsék — a 3. ábrán vázolt elrendezéssel még nagyobb hibát követtek el. Az áramlás szelvénye még inkább leszűkült, továbbá a merülőfalak és terelőlemezek között újabb örvényes és áramlási holtterek alakultak ki. Ezek hátrányos hatása könnyen elképzelhető. Tekintettel arra, hogy az áramló víz sebességében nemcsak függőleges, hanem vízszintes értelemben is nagy eltéréseket tapasztaltak, a víz egyenletes szétoszlása érdekében az első merülőfalhoz hosszirányú terelőlemezeket csatlakoztattak (4. ábra). Ennek nyomán a helyzet rosszabbodott, mert a medence belépő szelvényében mutatkozó vízhozam-különbségeket a terelőlemezek a medence hosszú szakaszán tartósították. A vízszintes átfolyású olajfogó áramlástanilag kedvező kialakítására a madisoni „Wisconsin Egyetem" (USA) laboratóriumában Rohlich professzor vezetésével végeztek alapvető összehasonlító kutatásokat [5], Ezek közül csak egy kísérletsorozatot említünk meg, melynél azt a kérdést vizsgálták, hogy az olajfogás szempontjából az alábbi elrendezési vázlatok közül melyik megoldás a kedvezőbb: Merülőfalak Olajfölözcv de -io O o KJ Bukc TerelofnlaH 3. ábra. Több-merülőfalas és terelőlemezes olajfogó vázlata Puc. 3. CxeMa MUCAOAOOUmeAH C necKOAbKUMU onycKawIIFUMUCH nAacmuHOMU u >mnpaeAHWUfUMUca cmewcaMU csak bukógát /. ábra. Több-merülőfalas és hosszanti terelőlemezes olajfogó Puc. 4. MacAOAoeumeAb c iiecKOAbicuMU onycKawuiuMuoi nAacmuHKüMU u npodoAbHUMU HanpaeA.HWtquMUC.n cmewcaMU a) az egyszerű (minden osztás nélküli) olajfogó, melynél a víz egyenletes szétosztására a befolyás után függőlegesen réselt terelőlemezt és a kifolyás előtt egy merülőfalat helyeznek el, b) vagy az előzővel azonos elrendezésű és térfogatú, de két sorbakapcsolt medencével kialakított olajfogó, a medencék között bukógáttal és újabb réselt terelőlemezzel, c) illetve mint ab) változat nélkül. A kísérletsorozat fontosabb eredményeit az 1. táblázat foglalja össze. Megjegyezzük, hogy a vízolaj emulzió instabil jellege miatt Rohlich profeszszor osztályozott viaszgömböcskékkel kísérletezett. Az alkalmazott viasz magas (85°C) lágyuláspontú. 0,92 fajsúlyú és átlagosan kb. 200 mikron átmérőjű szitált anyag volt. A 3. táblázathím a viasz-visszatartás százalékos értékei nagyobb átfolyási sebességeknél az a) változat számottevő előnyét mutatják. Kis sebességnél a két kialakítás között gyakorlatilag nincs különbség. Az American Petroleum Institut (API) 1959ben a hosszanti átfolyású olajfogó kialakítására az 5. ábrán látható vázlatos elrendezést javasolta [4]. Eszerint a beömlésnél a teljes keresztmetszetben kialakítandó azonos sebesség biztosítására valamilyen elosztószerkezet (pl. függőlegesen réselt terelőlemez) építése szükséges. Ezenkívül a medencébe mindössze egy vízszinttartó bukó, az olaj visszatartása érdekében egy merülőfal és egy lefölöző szerkezet (pl. réselt cső) elhelyezése szükséges. Az olajfogó méretezéséhez az API a szakirodalomból ismeretes eljárások közül a nálunk Mongajl képletének ismert összefüggés alkalmazását javasolta, mely a kísérleti eredmények figyelembevételével a Stokes-törvényen alapul [5]: v_ g-d\yi-yq) 18. V-