Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

8. szám - Dr. Szesztay Károly: Dombvidéki vízgyűjtők hidrológiai kérdései

358 Hidrológiai Közlöny 1969. 9. sz. Hidrológia a területi vízgazdálkodás gyakorlatában III. függések használata megbízható eredményre vezethet. Vízgazdálkodási tevékenységünk során igen gyakoriak azok a feladatok, melyek megoldásánál ilyen összefüggésekre szükség lenne. Ezek közül a jelentősebbek; a talajok (fedőréteg) vízháztartásával, a vízrendezések, a tározók, tavak kapcsán a párolgással, illetve ennek csökkentésével, a megállapodott medrek tervezésével, a felszínalatti víztartók rugalmasságának hidrológiai jelentőségével, a vizek öntisztulási folyamatával, állóvizek elöregedésével kapcsolatos feladatok. A meghatározott helyhez és időhöz kötött jellemzések és a szükségszerű okozati törvényszerűségek helyett — a vázolt általános érvek alapján — a gyakorlat érdeklődése egyre inkább a kölcsönös összefüggéseket feltáró módszerek felé irányul. A vízgazdálkodási, műszaki rendszerekben nem elegendő az egyedi történések és részesemények vizsgálata. Ezeknél a jelenleg szokásos többnyire csak spekulatíven meghatározott mértékadó helyzetre tervezés a lehetőségek kihasználatlanságát és túlméretezést eredményez. Valamennyi hidrológiai és vízgazdálkodási műszaki rendszeren belül a mértékadó helyzetek sorozatával, tehát a mértékadó folyamattal és nem állapottal kell számolni. Ehhez pedig új módszerek szükségesek. Ezek sorából hallunk nébány részletet Krempels Tibor és Kienitz Gábor előadásában. Az előadottak jól szemléltetik a kölcsönös összefüggések meghatározására irányuló gyakorlati igényt és megfelelően bizonyítják a kielégítés lehetőségét. A harmadik csoportba tartozó hidrológiai feladatokat érintően külön ki kell emelni a vízkészletgazdálkodási tevékenység folyamatossá tételének és a hidrológiai jelenségek előrejelzésének problémáját. Az elsőnél az időben változó jellegű igény és az ettől eltérő módon változó lehetőség optimális összehangolása csak az események viselkedésének meghatározása alapján lehetséges. Ugyanígy a vízgazdálkodási beavatkozások várható következményeinek mérlegelése a tényezők sokrétűsége és a jelenségek kölcsönhatásának következtében csak a folyamatok összefüggésének feltárásával válhat megbízhatóvá. Az öntözés, és a káros vizek levezetése céljából egyre gyarapodó számban létesülnek vízszolgáltató rendszerek. Ezek üzemelésének tervszerűvé tétele halaszthatatlanná teszi a korszerű folyamattervező módszerek kialakítását. A hidrológiai tudomány eddigi eredményei alapján is felt ételezhető, hogy az árvízvédekezés is tervezhető és ezzel nagy mértékben csökkenthetők a mind műszakilag, mind gazdaságilag bizonytalan kimenetelű szubjektív jellegű döntések. Ezt a célt a vízjárás folyamatát leíró, a kölcsönös összefüggésen alapuló előrejelzési módszerrel valószínűleg el lehet érni. A hidrológiai feladatainkat érintő vázlatos megállapításokkal és igényekkel legtöbb esetben nem újabb tudoiiiányos, elméleti munkát kívánok kezdeményezni. Nagy részük meglevő ismeretek, elméleti eredmények, alkalmazhatóvá tételére vonatkozik. Ezt a kérdést érintve indokolt a gyakorlat néhány módszertani problémáját is érinteni. Hidrológiai feladataink eredményessé tételéhez nélkülözhetetlen a számítási módszerek érvényességi határainak, ennek révén állapotjellemzők megbízhatósági jellemzőinek szabatos meghatározása. Gyakorlati tevékenységeink során ma éppen a hidrológia az amelyet illetően a legkevesebb s a legkevésbé rendezett segédletekkel rendelkezünk. Példaként utalok itt a csak vízfolyások mértékadó vízhozamának meghatározásánál felhasznált legkülönbözőbb irodalmi forrásra és módszerre. A területi vízgazdálkodási szerveknél egyre erősebb a szándék az adatgyűjtések megindítására, illetve azok kiterjesztésére. Ezt illetően feltétlenül időszerű és jelentős igény az észlelési adatgyűjtési rendszerek racionális, a célt figyelembe vevő értékelése és csoportosítása. A területi vízgazdálkodási gyakorlat naprólnapra súlyosabb feladatok megoldására kényszerül. Tömegesen jelentkeznek vízigények sokszor hidrológiailag feltáratlan vízfolyásokon, beavatkozásokat kell végrehajtani, amelyeknek hatása egyre szélesebb érdekeket érint és dönteni kell olyan művek és vízgazdálkodási üzemek vonatkozásában, ahol a következmények mind anyagi, mind erkölcsi szempontból igen jelentősek. Tudjuk, hogy feladatainkat jól csak tudományosan megalapozott módszerekkel és megbízható ismeretek birtokában láthatjuk el. Ennek következménye az is, hogy területi szerveinknél fokozódik a tudományos tevékenységekben való részvétel szándéka. Meggyőződésünk, hogy a hidrológiai tudomány, a szaktudományok eredményeinek figyelembevételével, a vízgazdálkodási gyakorlat legjelentősebb bázisa. A gyakorlat igényének fenti vázlatával ezt hangsúlyozni kívántam. Ezzel együtt elsősorban a vízgazdálkodás gyakorlatának azt az alapvető változását akartam érzékeltetni, amely sürgeti a korszerű — a hidrológiai jelenségeket összefüggésükben feltáró és a folyamatok sajátosságának megismerését lehetővé tevő — vizsgálati módszerek kidolgozását. DOMBVIDÉKI VÍZGYŰJTŐK HIDROLÓGIAI KÉRDÉSEI Dr. SZESZTAY KÁROLY a műszaki tudományok doktora Az ország területének kisebbik felét elfoglaló dombvidéki területeket mintegy két és fél ezer jelentékenyebb (1 km-nél hosszabb) kisvízfolyás hálózza be. Vízgazdálkodási kérdéseik előtérbe kerülése mind az adatgyűjtés, mind az általános és az alkalmazott kutatás terén új feladatok elé állítja a hidrológusokat. Az ülés napirendjére tűzött négy előadás és az azokhoz kapcsolódó hozzászólások érdekes szemelvényeket vetítettek elénk a felmerülő sokrétű kérdésekből: Kollár Ferenc és Pachner Csaba tanulmányának főérdeme, hogy visszanyúlt a hidrológia ősanyagához, a természetben megfigyelt jelenségek és vízgazdálkodási vonatkozásaik helyi és egyedi sajátosságainak részletes elemzéséhez. Ezek átgondolása és szem előtt tartása éppen úgy elengedhetetlen feltétele a felmerülő feladatok sikeres megoldásának, mint az elmélet fegyvertárának alapos ismerete. Dr. Csorna János a hidrológiai adatok matema-