Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

7. szám - Szittner Antal: Hajómodellekre ható erők mérése a hajózsilipek kismintakísérleteinél

328 Hidrológiai Közlöny 1969. 7. sz. Szittner A.: Hajómodellekre ható erők mérés? eredményt természetesen hibaként terhelte a rend­szer súrlódóereje, amely maximálisan 10 p volt. A modellhajó orrán és tatján egy-egy ilyen, két­irányú erőkomponens mérésére alkalmas dinamó­méiért építettünk be. Ez az elrendezés statikailag túlhatározott, ezért csupán a hajó tengelyére me­rőleges két erőkomponens mérésére szolgáló, és a hajó hossztengelye irányában mérő egyik dinamo­meter elemet tartottuk meg, a másikat az előfe­szítő rugó kiiktatásával hatástalanná tettük. Az 5. ábra az egyik fedőlap nélküli dinamómé­iért mutatja, a 6. ábrán a zsilipkamrában mérésre előkészített modellhajó látható. Vontatmányok vizsgálatánál a VITUKI kíván­ságának megfelelően a vontatmányt mereven ösz­szekapcsolva annak elején (az első sor középső ha­jójának orrán) és végén (a második sor középső ha­jójának tatján) elhelyezett dinamometerekkel mér­tünk. Egv ilyen vontatmányt mutat be mérés köz­ben a 7. ábra. A kísérletek során olyan vontatmányt is vizsgáltunk, amelynél mindkét dinamometer az első sorban levő középső hajóra volt felerősítve. A hajómodelleken és vontatmányokon végzett méréseket részletesen nem ismertetjük, csak annyit jegyzünk meg, hogy a méréseket különböző hajó­helyzetekben és irányokban végeztük el. 6. ábra. Magányos hajóval végzett kismintakísérlet Puc. 6. HccAedoeaHue na Modem, npoeedetmoe oöuhokum cydmM Abb. 6. Mit einem alleinstehenden Schiff durchgejührter M odellversuch 7. ábra. Vontatmánnyal végzett kismintakísérlet Puc. 7. HccAedoeanue Ha Modenu, npoeedeunoe öapyKaMU Abb. 7. Mit Schleppzug durchgeführter Modellversuch 4. A regisztráló berendezés A három erőösszetevő egyidejű mérésére három Hottinger gyártmányú mérőhidat alkalmaztunk. A mérőhidakon kapott egyenfeszültségű kimenő jeleket egy Hottinger—Hellige He 4t típusú direkt­író berendezésre kapcsoltuk (8. ábra). A hőíró­rer-dszerrel kapott szinkron regisztratumok lehe­8. ábra. Mérőerősítők és regisztrálóberendezés Puc. 8. ycujiumejiu u3MepumeAH u peeucmpupywufee oőopydoeanue Abb. 8. Messverstarker und Eegistriereinrichtung

Next

/
Oldalképek
Tartalom