Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

7. szám - Dr. Lászlóffy Woldemár: A hidrológia fejlődése és kapcsolata a matematikával

Hidrológia a területi vízgazdálkodás gyakorlatában I. Hidrológiai Közlöny 1969. 7. sz. 305 sára", hiszen ők maguk sem mondhatnak többet annál, hogy elért eredményeik mellett csupán érzik azokat az elméleti és gyakorlati hidrológiai problémákat, amelyeket a sok tisztáznivalón túl érdemes tovább fejleszteni. * Az Ankét I. ülésszakának keretében dr. Lászlóffy Woldemár, a műszaki tudományok doktora, a VITUKI főosztályvezetője, mint vitavezető foglalkozott a napirendre tűzött előadások főbb gondolataival, majd dr. Szigyártó Zoltán (VITUKI), dr. Vágás István (Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged), és dr. Zsuffa István ( Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, Baja) előadásaira került sor. Az előadásokat követően több hozzászólóval vita indult az elhangzottakról. A HIDROLÓGIA FEJLŐDÉSE ÉS KAPCSOLATA A MATEMATIKÁVAL Dr. LÁSZLÓFFY WOLDEIÁÍ a műszaki tudományok doktora Ha fel akarnám vázolni a hidrológia fejlődésének útját az ókortól napjainkig — Ven Te Chow nyolc korszakától némileg eltérően [1] — öt- szakaszról beszélhetnék, természetesen anélkül, hogy élesen elhatárolhatnám őket. 1. Platóntól és Arisztotelésztől kezdve kb. a XVI. századig jóformán csak spekulatív , bölcselkedő írásokról tudunk, amelyek főként a vizek eredetére igyekeznek magyarázatot adni. Ennek az irányzatnak egyik késői hajtása nálunk Marcellus Squarcialupitsnak, az Apafiak udvari tudósának 1585ben Kolozsvárott, Heltai Gáspár nyomdájában megjelent latin nyelvű műve a források és folyóvizek eredetéről, — az első hazai hidrológiai tárgyú könyv [2], 2. A reneszánsz embere az őt körülvevő természet felé fordította tekintetét. így tört utat magának lassan a megfigyelésekre és mérésekre támaszkodó természettudományos gondolkodás, amely a második szakasz jellemző vonása. Gyümölcseként született meg 1674-ben Pierre Perrault úttörő tanulmánya az első, a Szajnáira vonatkozó, vízháztartási mérleggel [3]. Az esemény 300 éves fordulóját a Nemzetközi Hidrológiai Decennium befejeződése alkalmából készülünk megünnepelni. 3. Az eleinte szórványosan, tudományos érdeklődésből végzett vízrajzi észlelések a XVIII. században mind általánosabbá váltak, és a hidrológiai ciklus mind több elemére terjedtek ki. Gyakorlati jelentőségük felismerése a harmadik korszakhoz, a hidrológiai észlelőhálózatok kiépítéséhez, és vízrajzi szolgálatok szervezéséhez vezetett. Tudjuk, hogy hazánk ebben a tekintetben az első helyek egyikén áll: a Vízrajzi Osztályt 1886-ban állították fel. (Az Orsz. Meteorológiai Intézetet —tudvalevően — 1870-ben alapították, de Magyarország már az 1779-ben szervezett első európai meteorológiai hálózathoz is csatlakozott. A Societas Meteorologica Palatina 37 állomást számláló hálózatának keleti irányban legtávolabbi állomása Budán volt). 4. Belgrand fellépésétől [4] számítható a negyedik kor, a hidrológia önállósulása. Kezdetben leíró jellegű tudomány. Bár világos képet rajzol a hidrológiai jelenségek összefüggéséről, megállapításai jobbára qualitativ jellegűek, és a legjobb esetben tapasztalati képletekben csapódnak le. Igazi kutatómunkáról ebben az időszakban alig lehet beszélni, a hidrológus munkája többnyire rutinszerű adatgyűjtéssé laposodik el. (Jellemző, hogy ebben a — nálunk a harmicas évekig tartó -— korban a Vízrajzi Osztályt a nyugdíjazás előtt álló idősebb mérnökök átmeneti állomáshelyének tekintik és tréfásan ,,vízgyógyintézet"-nek nevezik.) 5. A századunk elején világszerte nagyobb arányokban meginduló vízerőhasznosítás fokozza a hidrológiával szemben támasztott igényeket. Ugyanakkor a vízrajzi adattárakban felhalmozódó észlelési anyag összehasonlító vizsgálatokra csábít és mennyiségi megállapításokat tesz lehetővé. Ebben az ötödik szakaszban fejlődnek ki a hidrológia sajátos tudományos módszerei, amelyek méltó helyet biztosítanak számára a műszaki és természettudományok sorában. Az első világháború küszöbén kapott először helyet a hidrológus fegyvertárában a matematikai statisztika. Hortonmik, Ftúlérnék és Hazennek az árvizek előfordulási gyakoriságával foglalkozó munkái [5] ezért csaknem egy évtizedig ismeretlenek maradtak Európában. Az osztrák Grassberger 1932ben megjelent cikke a különböző valószínűségű árvízhozamok számításáról [6] újságként hatott nálunk, pedig a tengeren túl ekkor már általánosan használatos volt a Foster-íéle eljárás. Szilágyi Gyula a harmincas években ismerkedett meg vele amerikai tanulmányútján, majd bevezette a műegyetemi oktatásban. A gyakorlatban való elterjedése a szovjet hidrológusokkal való kapcsolatunk eredménye. A Szovjetunióban ugyanis szabvány írta elő az alkalmazását. A matematikai statisztika másik fegyverét, a korrelációszámítást, Bogárdi János igyekezett népszerűsíteni 1952-ben megjelent könyvével [7]. Szesztay Károly kandidátusi értekezése a grafikus korrelációvizsgálat módszereit honosította meg [8]. Amíg nálunk még aprobabilisztikus hidrológiánál tartottunk, az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban kibontakozott az analitikus hidrológia, amely elmélyítette a lefolyás jelenségére vonatkozó ismereteinket. Egyik legismertebb eszköze az egységnyi árhullámkép-módszer [9]. Érdemes megemlíteni, hogy Shermannnal egyidőben, 1932-ben, a mi dr. Benedek Józsefünk is alkalmazta az 1926. évi dunai árvízzel foglalkozó tanulmányában [10], anélkül azonban, hogy általánosítására gonciolt volna. így aztán csak negyedszázados késéssel, külföldi közlemények nyomán vonult be a hazai gyakorlatba. Az analitikus hidrológia lépésről lépésre követi a vízkörforgás egyes fázisait, és a jelenségek közvetlen megfigyelésére épít. Akár a vízrajzi évkönyvekben felhalmozott adatok alapján olvasunk a természet könyvében, akár a természetben járva