Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)
5. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: A rendszeres hajózás hatása a Keleti-főcsatorna öntözővízelosztó üzemére
HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 49. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 193—240. oldal Budapest, 1969. május HIDROLÓGIA A rendszeres hajózás hatása a Keleti Főcsatorna öntözővízelosztó üzemére Dr. SZIGYÁRTÓ ZOLTÁN* a műszaki tudományok kandidátusa A rendszeres hajózás következményei 1966 jelentős éve a magyar belvízi hajózásnak. Ennek az évnek a tavaszán indult meg ugyanis első alkalommal a rendszeres hajóforgalom az ország leghosszabb mesterséges víziútján a Keleti Főcsatornán. Ez a rendszeres hajójárat igen sok, eddig nem jelentkező problémát vetett fel. Ezek közül azonban — egy kivételével — mindegyik a főcsatorna, mint víziút rendbehozatalával, karbantartásával, s a hajózással összefüggő különböző előírások meghatározásával volt kapcsolatos. A Keleti Főcsatorna azonban kettős céllal épült. A most megindult hajózás mellett ugyanis másik alapvető feladata az öntözővízelosztás, amelynek a helyes megoldása a megépülése óta ezideig eltelt több, mint 10 éves időszakban szinte kizárólagos problémát jelentett. Főcsatornánkon így az öntözési üzemnek és a vele egyidejű hajó forgalomnak — a már a tervezés során kitűzött kettős céllal összhangban — úgy kellene lezajlania, hogy azok közül egyik se akadályozza a másikat. A helyzet közelebbi vizsgálata érdekében vegyük tehát most sorra, hogy mik azok az igények, amelyeket egy-egy ilyen öntöző-hajózó csatornának külön-külön, de egyidőben ki kell elégítenie a kétfajta üzemmel kapcsolatban. A hajózható öntözőcsatornák célszerű üzeme Az öntözővízelosztó csatorna hálózat üzembiztos működésének az alapja, mint tudjuk, a megbízható vízszinttartás [1], vagyis, hogy a bögéket egymástól elválasztó vízszinttartó zsilipek felvizét, illetve alvizét (a felvízszinttartás, illetve alvízszinttartás szabályainak megfelelően) az elő* Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. írt, általában ±5 cm-es határok között tartsák. Csak így biztosítható ugyanis az, hogy a csatorna vízszíne a rajta szállított vízhozamoktól függetlenül gyakorlatilag állandó legyen, s így az abból kiágazó vízkivételek vízszállítása — adott nyitás esetén —- csak egészen kis mértékben ingadozzék. Különösen lényeges aztán a pontos vízszinttartás az olyan csatornákon, ahol a belőle kiágazó vízkivételek csívk kis nyomómagassággal működő, kéziszabályozású zsilipek. Ezeknél ugyanis a nyomómagasság változás igen érzékenyen befolyásolja a szállított vízhozamot, s emellett a vízszintek folyamatos figyelemmel kísérése, ennek alapján a zsilipek nyitásának a megváltozott nyomásviszonyokhoz alkalmazkodó azonnali utánállítása igen nehezen oldható meg. A szóbanforgó csatorna üzembiztos működésének, az öntözővizeiosztás zavartalanságának az egyik alapfeltétele tehát a vízszinttartás. A felülről vezérelt rendszerek esetén a fővízkivétel vízszállítása azonban független a bögékben kialakuló vízszínektől, s így a fővízkivétel helytelen üzeme esetén előfordulhat az, hogy a vízszinttartás rendjének pontos betartása ellenére is víz nélkül marad egyik-másik, általában a csatorna utolsó bögéjéből kiágazó vízkivétel [1]. Az előbbi alapfeltételhez tehát a felülről vezérelt öntözőcsatorna rendszerekben csatlakozik még az a kikötés is, hogy a fővízkivétel mindig a vízadagolási programnak [2] megfelelő vízhozamokat szállítsa. Ez tehát az a két igény, amelyet a megbízható öntözővízelosztás érdekében kell a csatorna üzemének irányítása során kielégíteni. * Az öntözővízelosztás zökkenőmentes üzemének biztosítása érdekében tehát a csatornákat bögézni kell. A bögék közötti zsilipek, vízlépcsők azonban