Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

11. szám - Dr. Horváth Lajos–Szalontai Gergely: Gellért, gyógyfürdő I. sz. forráscsoportja

Hidrológiai Közlöny 1968. 10. sz. 502 HÍDRO GEOLÓGIA Gellért Gyógyfürdő I. sz. forráscsoportja DR. HORVÁTH LAJOS* SZALONTAI GERGELY** Általános ismertetés A Gellért Gyógyfürdő a Gellérthegy déli lábánál, a Szabadság-híd budai hídfőjénél a Gellért tér, Kemenes utca és Kelenhegyi út által határolt tömbön fekszik. A Gyógyfürdő épületében van a szállórész, mely azonban ma külön gazdasági egységet képez. A Gellért Gyógyfürdőhöz tartoznak: férfi ós női gőzfürdő, iszapfürdő, kádfürdő, súlyfürdő, valamint egy fedett uszodarósz (ún. pezsgőfürdő), továbbá a strandfürdő-rész (ún. hullámfürdő). A Fürdőigazgatóság az épület-komplexumon belül üzemeltet egy 30 ágyas kórházi részt ós orvosi rendelőintézetet, elsősorban vízgyógyászati berendezésekkel. A fürdő vízellátását részben a városi vízműből biztosítják (hidegvízellátás), ill. a termál gyógyvizet a Gellért I. sz. forráscsoportból termelik. A fürdő jelenlegi hévízigénye a nyári strandszezonnak, ill. a téli üzemelésnek megfelelően 2500—1500 m

3/nap értékek között változik. A fürdő forgalma az 1940-es években átlag havi 20 000 fő, míg az 1960-as években 121 000 fő/hónap volt, folyamatosan növekedve a kérdéses időszakban. A fürdő forgalmának növekedésével arányosan nő a hévízigény is. A Gellért I. számú forráscsoport a Szabadság-híd feljárója előtt, a Gellért épületétől északkeletre kb. 60 m-re van (1. ábra). A forráscsoport már igen régóta ismert. Az Árpádházi királyok korában említik először, mint II. Endre leányának, Erzsébetnek fürdőkórházát. A törökök idejében a forrásokat medenceszerűen foglalják, kupolás tetővel. Első alaprajz 1700-ból maradt ránk a medencéről és az akkortájt hozzáépített „Szüzek fürdőjé"-ről. Ez a medence-forma maradt meg lényegében a mai forrásfoglalás kialakítása után is. A foglalt forráscsoport jelenlegi kialakítása egy hatszögletű alaprajzú, boltozatos medence, melynek nyugati oldalán 2 m szélességű, kb. 9 m hosszú oldalág van. A medence átmérője 10 m. Falazata beton és a terem közepén terméskőből (mauthauseni-gránit) faragott oszlop támasztja alá a boltozatot. A boltozat, ill. a terem belső magassága 9,5 m. A forrástér felett a térszín abszolút magassága kb. 110 mAf. A foglalt forrás padlószintje 97,0 mAf. A padlószint alatt kb. 1,5 m-es mély árokrendszerben vannak a tényleges forrásfeltörések szálbanálló dolomitból, ill. szaruköves breccsából. A források vize helyenként szóles hasadékokból, járatokból ömlik a felszínre. A szálkőzetben jól észlelhető 10—20 cm nyitott hasadékok meghatározott irányt jeleznek. E hasadókok iránya északkelet-délnyugat. A forráscsoport megközelíthető az épület északkeleti sarkán az alagsorból induló folyosón, ill. lépcsőn keresztül. A lejáró folyósó forrástérhez csatlakozó szintje 100,7 mAf. A Gellért Gyógyfürdő területén melegebb víz beszerzése érdekében 1926—27. években egy fúrt kutat mélyítettek (Gellért II. sz. kút). A fúrást az épület északkeleti sarkától É-ra 25 m-re telepítették, a meglevő, foglalt I. sz. forráscsoporttól nyugatra kb. 30 m-re. A fúrás helyén a terepszint abszolút magassága 112,19 mAf. volt a kút építésének idején. A fúrás talpa 142, 5 m volt és a 8 m feltöltés alatt szaruköves breccsát, ill. dolomitot harántoltak. A kúttelepítós nem érte el a kívánt célt, mert nem sikerült melegebb vizet feltárni. A kútban a nyugalmi vízszint a dunavízállás, ill. az I sz. forráscsoportban levő vízszint függvényében 96—103 mAf. szintek * ÉM Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat. ** Fővárosi Fürdőigazgatóság. között változik és fajlagos hozama kb. 30 l/p. A kitermelhető víz hőfoka 45°C volt. A kutat rendszeresen nem üzemelték, nincs bekötve a fürdő vízellátási rendszerébe. Jelenleg a kútra egy regisztráló vízszintészlelő műszer van szerelve, melynek adataiból jól követhető a területen feltörő hévizek vízszintváltozásai, elsősorban a Gellért I. sz. forráscsoport vízszintalakulása a dunavízállás és az üzemelés függvényébon. Gellért I. sz. forráscsoport foglalása Egy 1911. március 16-án kelt jegyzőkönyv szerint 1895-ben, mikor a főváros vette kezelésbe a Gellértfürdőt és forrást, már megvolt a forrásban a mai nagymedence és ettől oldalt egy kisebb medence. A kettő akkor egymással nem volt összeköttetésben. A lejárat a jelenlegi lépcsőn keresztül történt. A forrásmedencék] fenékszintje azonban lényegesen magasabb volt, mint a jelenlegi. A nagymedence a Duna akkori „0" pontja (96,65 mÁf.) felett + 1,60 méter volt, vagyis 98,25 mAf. Az 1895-ben történt felújítás során leszivatytyúzták a nagymedencében a vizet és megállapítható volt, hogy a medencefenék sziklás, melynek repedésein mindenütt szivárgott a víz, ezért a feneket nem betonozták ki. A nagymedencénél megerősítették az oldalfalakat, a boltozatot alátámasztották a medence közepére épített pillérrel, azonkívül megerősítették az oldalpilléreket is. A nagymedencében összegyűlő vizet megkísérelték felduzzasztani a Duna felé szolgáló lefolyócsatorna ideiglenes elzárásával, azonban ,,azt konstatálták, hogy csak 10—15 cm-rel sikerült a forrásvizet magasabbra emelni, jóllehet szemmel is lehetett látni a meleg források további működését". A kismedencénél falazási munkát nem végeztek, mert ,,a forrásvíz útját nem ismerték és nem akarták esetleges falazási munkákkal a melegvíz útját elzárni". Csak a kismedence boltozatát erősítették meg, ezenkívül a kis- és nagymedence között összekötő csatornát építettek. 1911—14. években az előzőek szerint ismertetett forrásfoglalást a jelenlegi formára alakították. Az átalakítás lényege az volt, hogy a forrás fenékszintjét süllyesztették. A süllyesztés mértéke a korábbi 98,25 mAf. szintről 97,00 mAf. szintig történt, mely alatt még további kb. 1,5 m mély vízgyűjtő árkot alakítottak ki. A vízgyűjtő árok fenékszintje burkolatlan, a szálkőzetbe lett bevágva. Ez a mélység jelenti a jelenlegi forrásküszöb-szintet. E vízgyűjtő árokban a korábbi számozást figyelembe véve 13 forrásfej különíthető el úgy, hogy egyes esetekben a korábban számozott forrás részben elapadt már, ill. egyes számozott helyeken több ponton is észlelhető vízelőtörés. Az 1911—14. évi átépítési munkák alkalmával a korábban különálló kis- és nagymedencéket össze-