Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

12. szám - Dr. Bendefy László: Debrecen városi belsősége süllyedésének hidrogeológiai vonatkozásai

Hidrológiai Közlöny 1968. 10. sz. 549 Debrecen városi belsősége süllyedésének hidrogeológiai vonatkozásai Dr. BENDEFY LÁSZLÓ a műszaki tudományok kandidátusa* Néhány évvel ezelőtt Debrecen város és a helybeli vízügyi igazgatóság mérnökeiben az a gyanú támadt, hogy a városi belsőség egész területe a mély szintekből kiemelt nagymennyiségű víztömeg hiánya következtében rohamosan süllyed. Az első, futólagos vizsgálódások nyomán úgy vélték, hogy a süllyedés mértéke több deciméter nagyságrendű. Nem volt nehéz bizonyítanunk, hogy ez a megállapítás téves. A számszerűleg mutatkozó hatalmas magasságkülönbség csak látszat. A tévedés alapoka a régi városi és az újabb országos szintezések alapszintjei között levő különbségben rejlik. Mindamellett a kérdés rendkívül fontos és alapos vizsgálatot kíván, mert 1967. február 3-án 70 millió Ft költséggel épült újabb, nagyteljesítményű vízművet adtak át rendeltetésének Debrecenben. Ezzel — remélhetően — megszűnik majd a város eddigi vízhiánya. Ez a körülmény azonban egyben azt is jelenti, hogy azok az alapvető okok, amelyek a térszín eddigi süllyedéséhez vezettek, a jövőben fokozottabban jelentkeznek. Debrecen város vízszükségletét részint 15— 100 m közötti mélységű, részint 100—200 m mély furatok biztosítják. A város az 1913—1964 közötti időszakban 278 millió m

3 vizet fogyasztott; mégpedig 27 millió m

3-t a 100 méternél nem mélyebb, 251 millió m

3-t pedig az ennél nagyobb mélységű kutakból. Ebből a vízművek fogvasztása 162,1 millió m

3 volt [1—3]. Hogy érzékeltessük ezt az óriási mennyiséget: ez egy 1 km

2 alapterületű és 278 m magasságú tartályt töltene meg. Ez a vízveszteség a zárt alakzatú depressziós tölcsérben átlagosan évi 3 cm-es talaj vízszintsüllyedést jelent [1], A fokozottabb vízigényekre való tekintettel azonban az I. sz. vízmű elégtelennek bizonyult, ezért 1952-ben a II. sz. vízművet létesítették. így sikerült az akkori napi vízszükségletet biztosítani, de rövidesen ez is kevésnek bizonyult. Míg 1948ban 8000 m

3 volt a napi vízfogyasztás, 1964-ben napi 35 000—40 000 m

3 sem tudta az igényeket kielégíteni [1], Ezért került sor a napjainkban üzembe helyezett újabb, nagy teljesítményű vízmű létesítésére. Minthogy a város egyre fokozódó ütemű vízigényével mind a Városi Tanács, mind a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság eleve számolt, az Országos Vízügyi Főigazgatósággal egyetértésben a budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem felsőgeodéziai tanszékét kérték fel a térszínsüllyedési probléma részletes geodéziai megvizsgálására. A szükséges helyszíni újraszintezéseket a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat geodéziai osztályának felsőrendű szintezési csoportja Miskolczi László és Ódor Károly adjunktusok tervei szerint és irányításával hajtotta végre. A szintsüllyedés meghatározásának alapjául szolgáló szintezések Miskolczi L. és Ódor K. az alábbi szintezésekből származó eredményeket használta fel az utolsó fél évszázadban bekövetkezett térszíni süllyedések meghatározására. * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. 1. Az országos elsőrendű szintezési hálózatnak a Háromszögelő Hivatal által Debrecen környékén 1927ben kifejlesztett vonalait. 2. Ugyancsak a Háromszögelő Hivatalnak a debreceni egyetemi negyedben 1938-ban végrehajtott hálózatfejlesztéséből származó szintezési eredményeket. 3. Az Országos Földméréstani Intézet ellenőrzése mellett a Városmórési Iroda által 1954-ben kifejlesztett városi szabatos szintezési hálózat mérési eredményeit. 4. Az új országos első- és másodrendű szintezési hálózatnak Debrecenen áthaladó, 1955-ben, illetőleg 1961ben mért vonalait. (Részletesebben lásd [4] a. id. m.) 5. A Budapesti Geodéziai ós Térképészeti Vállalat geodéziai osztálya, illetőleg részben az ÉKME felsőgeodéziai tanszéke által 1965-ben és 1966-ban megismételt szabatos szintezésekből származó eredményeket.

1 A szintezési eredmények feldolgozásának módja A szintezési alappontok recens szintváltozásának meghatározására az egyes szintezési szakaszok végpontjai magasságkülönbségében bekövetkezett változást vették alapul. Ez a módszer [7] bárhol, bármilyen időközben megismételt szintezések esetében általánosan használható. Mivel a Magyar medencében az egy évre eső szintváltozási értékek igen kicsinyek, az országos jellegű vizsgálatokban a 10 éves időegységek használata a célszerű [6]. A szóbanforgó geokinetikai számítási módszer [5—8] egyik legnagyobb előnye az, hogy a kompakció okozta hatásból az esetenként vizsgált két szomszédos szakaszvégpont közötti térségre eső különbséget szolgáltatja. Ez pedig azt jelenti, hogy a fiatalabb rétegeknek — például — a mesterséges vízkivétel okozta kompakciója a számítási eredményekből közvetlenül és megbízhatóan kimutatható. Miskolczi és Ódor a szintváltozási számítások vonatkoztatási pontjául a város középpontjától 12 km távolságban levő Látókép-csárda közelében levő vasúti megállóhely épületébe 1927-ben befalazott szintezési alappontot választotta [19—21]. Az alaphegység kéregszerkezeti viszonyai Debrecen környékén A Hajdúság földtani viszonyai, miként arra az utolsó harminc esztendőben többen is [10—-36] felfigyeltek, merőben különböznek a környező terület földszerkezeti jellegétől (1. ábra). A város környékén, mint a Hajdúságban általában, a pannóniai tábla környezetéhez képest lényegesen magasabb helyzetű: szerkezetileg kiemelt terület [10—13]. A pannon üledékek felszíne a térszíntől kis mélységben van. Molnár Béla újabb üledókföldtani vizsgálati módszerével [23— 24], a felsőpannóniai képződményeket jól el tudta határolni a pleisztocén üledéksortól. Ez utóbbi 1 Megemlítjük, hogy a debreceni városi mérnöki hivatal levéltárában egy 1930. évi városi szintezés munkarészeit is őrzik. Hiányosságuk miatt azonban nem volt megállapítható, hogy ezt a szintezést milyen módon és milyen pontossággal hajtották végre. Ezért ezeket az eredményeket nem is vették figyelembe.