Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

9. szám - Fazekas Zoltán–Hörcher Ferenc–Dr. Szigyártó Zoltán: Mederérdességi vizsgálatok a Keleti Főcsatornán

412 Hidrológiai Közlöny 1968. 9. sz. Fazekas Z., Hörcher F., Szigyártó Z.: Mederérdességi vizsgálatok színrögzítést esetenként nem lehetett megoldani. Itt ugyanis a 3. és 4. kísérletnél található néhány pont, amelynél a mérési eredményt terhelő hiba hatása a számbavett értéknél feltétlenül nagyobb kell legyen. Ezt a körülményt tehát a további feldolgozási munka során külön is figyelembe kell venni. A mértékadó vízhozamok meghatározása A mértékadó felszíngörbék pontjainak a meghatározása után a következő feladat a mértékadóként felfogadható vízhozamértékek megállapítása volt. Ezzel kapcsolatban a következőkre kellett tekintettel lenni: A kísérleti szakaszba a víz a 10 + 000 szelvényben lépett be, s abból — a szivárgási veszteségekre most nem tekintve — az esetenként üzemelő szivattyúkon, s a 20 + 000 szelvényen keresztül távozott. A vízhozamok meghatározása így két különböző jellegű feladatra bomlott: valamilyen úton meg kellett állapítani az üzemelő szivattyúk vízhozamát, s a mérések alapján meg kellett határozni a Keleti Főcsatorna két szelvényének a vízhozamát. A szivattyúk által szállított vízhozamok meghatározását a legnagyobb bizonytalanság a szerencsésen igen kis vízszállítású, 10 + 455 szel vény beli, magasnyomású szivattyúnál terhelte, ahol ellenőrző mérésre nem volt lehetőség. így itt mértékadó értékül kénytelenek voltunk elfogadni a szivattyú névleges vízhozamát, s középhibaként ennek a 10%-át vettük fel. Már lényegesen könynyebb volt a helyzet a másik négy szivattyúnál, ahol egy-egy ellenőrző vízhozammérést is végezhettünk. Ezeknél ugyanis —• tekintettel arra, hogy a szivattyúk adott körülmények közötti vízszállítása közel állandónak tekinthető — e mérési eredményeket el is fogadhattuk mértékadó értékként . Ehhez kapcsolódva a vízszállítás középhibáját viszont azzal a meggondolással becsültük, hogy a szivattyúk jelleggörbéje alapján meghatározható és a mért vízhozamok különbségénél abszolút értékre nézve nagyobb különbségek még 5%-os valószínűséggel előfordulhatnak. Ezekután lássuk pedig a második, látszólag egyszerűbb feladatot, a Keleti Főcsatornán mért vízhozamok kiszámítását. E méréseket, mint már arról szó volt, két forgóműves sebességmérővel végezték el. Ezek közül az egyiket a belépési szelvény vízhozamának az esetenkénti meghatározásánál és a szivattyúk egy-egy alkalommal elvégzett hitelesítő mérésénél, míg a másokat kizárólag a kilépési szelvény vízhozamának a meghatározásánál használták fel. Igen lényeges továbbá az is, hogy az elsőnek említett műszer hitelesítési egyenlete megfelelő karbantartás korábbi elhanyagolása miatt várhatóan megváltozott, s ennek a változásnak a megállapítására rendelkezésünkre állt egy olyan sorozatmérés, amelynek feldolgozásával meghatározhattuk a két használt műszerrel mért közepes másodpercenkénti forgásszámok közötti kapcsolatot. Ezért a vízhozamok feldolgozása során elsőként, ennek az összehasonlító méréssorozatnak az alapján, korrelációszámítással megállapítottuk a szóbanforgó két műszer közepes másodpercenkénti forgásszáma közötti összefüggést, majd kétfajta úton — az eredeti hitelesítési egyenletet, illetve a korrelációszámítás eredményét és a 20+000 szelvényben mérő műszer hitelesítési egyenletét felhasználva — kiszámítottuk a 10 + 000 szelvényben és a szivattyúknál használt műszerrel végzett vízhozammérések eredményét. A kétféle módon meghatározott vízhozamértókek közül — mint az várható volt — az eredeti hitelesítési egyenlettel számított értékek mindig alacsonyabbak voltak, mutatván azt, hogy a hitelesítés óta a műszer karbantartásánál elkövetett hibák miatt a műszer forgása lassúbbá vált. De alátámasztották a vízhozamkorrekció szükségességét a vízveszteségek vizsgálatánál kapott eredmények is. A belépő vízhozamokat és a szivatytyúk vízhozamát a műszer eredeti hitelesítési egyenletével számolva az 1. kísérlet kivételével ugyanis mind a négy másik esetre negatív vízveszteséget kaptunk, s a szükséges javítások elvégzése után e negatív értékek egy kivételével pozitívvá váltak. Az eredeti és a számított vízhozamértékek összehasonlítása után tehát feltételenül a javított értékeket kellett a megbízhatóbbnak tekinteni. Ugyanakkor azonban újabb nehézségként jelentkezett az, hogy a korrelációszámításnál felhasznált alapadatoknak a turbulencia miatt fellépő szórása egy olyan újabb hibaforrást vitt be a számításba, amelynek eredményeként a csatorna teltsége és az elszivárgó víz mennyisége közötti összefüggés felismerhetetlenné vált. Következésképpen — különös tekintettel a mederteltség viszonylag nem nagy változására (4. és 5. ábra) — ésszerűnek látszott kiinduló alapként a mérések alapján meghatározott vízveszteségek középértékét az M(Zl(3)=^Q= 1,152 m

3/s, s a középérték szórására adódó 1)(/IQ) = 1,155 m

3/s értéket elfogadni. E két adat egybevetéséből pedig megállapítható, hogy bár a mérések alapján a vízveszteségek kellően megbízható, számszerű értékére következtetni nem lehet; annyi bizonyos, hogy mintegy 5-ször kisebb kockázata van annak a megállapításnak, hogy a szakaszon kell, mint annak, hogy annak mentén nem kell vízveszteséggel számolni. így juthatunk tehát a következő döntésre: a) A gyakorlat számára mérési eredményeink alapján számszerű szivárgási értéket nem adunk. Viszont hangsúlyozzuk azt a körülményt, hogy vizsgálataink szerint a szóbanforgó 10 km-es szakaszon esetleg jelentős szivárgási veszteségek is felléphetnek. b) A mederérdesség számítás szempontjából a szivárgási veszteség értékét minden kísérletnél azonosnak vesszük a AQ= 1,152 m

3/s értékkel, s a szivárgás intenzitását — ugyancsak közelítésként — a teljes 10 km-es hossz mentén egyenletesnek tételezzük fel. Másszóval az egyes kísérleteknél a különböző szelvényekre mértékadó vízhozamértéket

1 úgy határozzuk meg, hogy alapként elfogadjuk a 20 + 000 szelvényben mért (s átlagosan mintegy 0,170 m

3/s középhibával terhelt) vízhozamértéket, s innen felfelé haladva a hosszal arányosan