Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

8. szám - Csanády Mihály: Oxidációs árkos szennyvíztisztítók működése hazánkban

Csanády M.: Oxidációs árkos, szennyvíztisztítók Hidrológiai Közlöny 1968. 8. sz. 365 A nyugati országokban az egyszerű szakaszos üzemű árok és a folyamatos működésű utóülepítős árok mellett számos változat alakult ki: kettó's árok felváltott működéssel, nagyobb árok két kis, váltott működésű, oldal-árokkal [1, 5, 13], bonyolult hármas árok [10] stb. Az utóbbi időben a külön utóülepítős árkok terjednek inkább, bár az egyszerű, szakaszos működésű árkot is jónak tartják. Keletnémet és csehszlovák üzemeltetési viszonyok esetén a folyamatos, utóülepítős megoldás bizonyult jobbnak [14, 15, 16], A téli üzem miatt is ez a változat a kedvezőbb [15], Az oxidációs árokban keletkező eleveniszap minőségére csak Viehl és munkatársai közleményében [9] találunk részletes adatokat. Megállapítják, hogy a fölösiszap mennyisége általában kicsi, de ez a mennyiség az egyes berendezések esetében erősen eltérő. Az iszap a jól működő oxidációs árkokban általában jól lebontott, csekély szervesanyag tartalmú. Az eleveniszap iilepedőkópessége szerintük sok tényezőtől függ, amelyek közül egyesek még nem eléggé ismertek. így a várható iszapminőség és fölösiszap-mennyiség előre nem határozható meg: Pasveer szerint [13] az iszap jól szárítható, de gondoskodni kell arról, hogy a kiszáradt iszapréteg ne legyen 2,5—3 cm-nél vastagabb. Télen az iszap mineralizációja csökken, szervesanyag tartalma nő, tehát tulajdonságai romlanak [13]. A hazai helyzet Az oxidációs árkos szennyvíztisztítási módszert magyar nyelven Körösmezey László ismertette először 1901-ben [1]. Az első hazai oxidációs árkot 1963 júniusában helyezték üzembe a Baranya megyei Old községben. 1964-ben épült oxidációs árok egy törökszentmiklósi üzem ós a feketevölgyi bányaüzem (Felsőnyárád) szennyvizének tisztítására. Ezt követően Keszthelyen, Pétfürdőn, Egercsehiben, Mucsony-Alberttelepen, Gicen, Bábolnán, Visontán, Aggteleken, Bonyhádon, Veesésen, Siklóson ós Szarvason ópiilt, ilyen berendezés, és jelenleg is több árok építése van folyamatban. Az első hazai tapasztalatok — a nyugati tapasztalatoktól eltérően, de a keletnémet és csehszlovák adatokkal [14—16] megegyezően — eléggé vegyesek [6, 7, 18], Sok a rosszul működő berendezés, de ennek általában nem a szennyvíztisztítási rendszer az oka, hanem építési és gépészeti hibák, szerencsétlen helyi adottságok. Célszerűnek látszik ezért a hazai tapasztalatok feldolgozása, a tanulságok levonása. Az Országos Közegészségügyi Intézetben 1965—67. években külön témaként foglalkoztunk a kérdéssel, lehetőleg minden működő hazai berendezésre kiterjesztve a vizsgálatot. Az alábbiakban először azokat a berendezéseket ismertetjük, ahol laboratóriumi vizsgálat nem történt, majd — a felülvizsgálati módszer rövid ismertetése után — a részletesen vizsgált berendezéseket, általában az építés, ill. az első vizsgálat sorrendjében tárgyaljuk. Az első, az Old községi árok igen kicsi, (hasznos tere 9 m

3) elő- és utóülepítő is épült hozzá. A tényleges terhelés a tervezettnél is sokkal kisebb. Az iszaprecirkuláció nincs megoldva, így az eleveniszap kialakulására nincs is lehetőség. Ezért itt csak „szellőztetés" folyhat, érdemi biológiai tisztítás nem. A keszthelyi árok szerepe érdekes. A szokványos eleveniszapos rendszerű telep után, ennek második biológiai tisztító fokozataként kell majd működnie a nyári idényben. Mivel az új csatornára már a szennyvíztelep építése közben kapcsoltak rá valamennyi szennyvizét, az árok — burkolás nélkül — előre elkészült, hogv e kis mennyiségű szennyvíz tisztítása biztosítva legyen. Sajnos a laza talajon ez a kis mennyiség elszikkadt. Mire az árok burkolása elkészült, akkorra már a szennyvíz mennyisége is megnőtt, a nagy tisztítótelep építése is előrehaladt, így az árok bedolgoztatására nem került sor. A nagy eleveniszapos telep beindítása után, 1967 nyarán, utótisztítóként próbálták bedolgoztatni, azonban külön utóülepítő és recirkulációs lehetőség hiányában az eleveniszap kialakítása reménytelennek látszik. A jól előtisztított szennyvíz oxidációs árkos továbbtisztítása egyébként sem sok sikert ígér, mivel a tapasztalatok szerint az árok a túlterhelést ugyan jól bírja, tartós alulterhelés esetén azonban nem működik jól [6], Gicen a sajtgyár szennyvizének tisztítására épült oxidációs árkos berendezés [6]. Ez szakaszos üzemű, utóülepítő nélkül. Fölösiszap-elvételt nem terveztek, feltételezve, hogy a tejipari szennyvíz teljesoxidációja esetén fölösiszap gyakorlatilag nincs. Az eleveniszap gyorsan kifejlődött, érdekes pirosasbarna szinű. Sajnos a gépészeti berendezés (motor és hajtómű) gyakori meghibásodása miatt sok volt az üzemszünet. 1967 februárjában — az egyik üzemzavar előtt — 5,2 g/l iszap koncentrációt is értek el. Siklóson és Szarvason épült ugyan oxidációs árok, egyelőre azonban — amíg a terhelés kicsi — levegőztetés nincs, mindkettő csak nyitott oldómedenceként működik. Az alább ismertetésre kerülő oxidációs árkos l>erendezések — Pét és Gic kivételével — folyamatos működésűek, külön utóülepítővel és recirkulációval. Az előtisztítás általában rács. A forgókefe Gicen, Bábolnán és Veesésen dobkefe (Káfigrotor), másutt U-idomacél, vagy egyszerű laposacél pálcákból készült kis átmérőjű rotor. Vizsgálati módszerek A felülvizsgálatok célja elsősorban a higiénés értékelés, az elért tisztítási hatásfok megállapítása volt. A helyszínen látottak ós a vizsgálati eredmények alapján megállapítottak kiegészítésére az üzemeltetőt is általában kikérdeztük a tapasztalatokra vonatkozóan, ós a próbaüzemeltetést irányító kollégáktól is kaptunk értékes információkat. A tisztítási hatásfokot minden berendezésnél minden alkalommal helyszíni szemle ós a helyszínen vett (részben ott feldolgozott) minták vizsgálata alapján állapítottuk meg, A kémiai vizsgálat keretében az organoleptikus sajátságokon (szín, szag, átlátszóság stb.) kívül mintánként általában 11 komponens (oxigénfogyasztás, rothadóképessóg, lebegőanyag, pH, ammónia, nitrit, nitrát, szulfid, oldott oxigén, klorid, lúgosság) értékét határoztuk meg. Az oxigénfogyasztást savas káliumpermanganátos módszerrel mértük. A metilénkékredukciós próbát („rothadóképessóg") 24 ós 48 óra után értékeltük. A bakteriológiai vizsgálatokat az OKI higiénés mikrobiológiai laboratóriuma: dr. Ormay László és dr. Pénzes Margit végezte. A biológiai vizsgálatokat