Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

8. szám - Dr. Juhász József: Töltés alatti szivárgás vizsgálata vastag vízvezető réteg esetén

358 Hidrológiai Közlöny 1968. 8. sz. Juhász J.: Töltés alatti szivárgás values to find the maximum seepage discharge. This will be accepted as the true value if the conditions a

lMf\ = T, and a

2M/2 = T„ are satisfied, i. e., the width available is sufficiently large to permit the entry, respect ively exit of the maximum discharge. For T

1

( or T„ values smaller than that pertaining to the maximum, actual a, and a, values are used for calculating discharge without looking for any extreme value. A similar extreme value can be calculated even where the cover on the river- or landward sides is variable. The method is suggested alsó for cases where it is intended to intercept the underssepage discharge with a canal, or wells. Besides the underseepago discharge the pressure gradient along the underside of the cover can alsó be claculated, offering important infox'mation on the degree of safpty against hydraulic soil failure. Hozzászólás Szilvássy Zoltán Az elsősorban árvédelmi töltések alatt átszivárgó vízhozam becslésére szolgáló eljárás azon a két, egymástól nehezen különválasztható feltevésen alapul, hogy 1. a szivárgás a megáradt folyó felől kiindulva a töltés tengelyvonalára merőlegesen az ebben az irányban összefüggő vízvezető rétegben játszódik le és a mentett oldalon a fedőréteg vastagságától és áteresztőképességétől függően lép ki, továbbá 2. a szivárgási rendszer geológiai megfontolások alapján általánosítható. Nem vitatható, hogy a természetben lejátszódó jelenségekre matematikai tárgyalásmódot lehetővé tevő fizikai törvényszerűségek csak általánosítások árán alkalmazhatók. Ennek során egy vagy több tényezőt szükségszerűen el kell hanyagolni, illetőleg azok relatív súlya a matematikai-fizikai modellben megváltozhat. A mérnöki feladat lényege a jelenséget meghatározó tényezők és hatások feltárásában, ezek közül a mórtékadók kiválasztásában, ellentmondások megnyugtató kiküszöbölésében, illetőleg magyarázatában jelölhető meg. Bármely matematikai-fizikai, vagy más modell ,,pontossága" és így az ennek alapján számított eredmények megbízhatósága attól függ, hogy mennyiben sikerül a hatótényezők maradéktalan feltárása, azok közül a mértékadók kiválasztása és súlyuknak megfelelő figyelembevétele. A két kiinduló feltevés érvényességével kapcsolatos megfontolások néhány, magas vízállásók alkalmával elsősorban a Szigetközben és a déli Dunaszakaszon tett megfigyelés alapján merülnek fel. A hozzászólás célja a fenti kiválasztási folyamat elősegítése. A tanulmány a számítási eljárás alapjául szolgáló elméleti szivárgási modell általánosíthatóságát a földtani felépítés jellegzetességei alapján megengedhetőnek tartja. Különbséget tesz holocén fedőróteg(ek) és ezek alatt pleisztocén vízvezető réteg(ek) között. Felmerül a kérdés, hogy a korok szerinti megkülönböztetés szükségszerűen különbségeket jelent-e a szerkezeti felépítésben is? A pleisztocén rétegek egyenletesebbek, mint a közismerten heterogén holocén korabeliek ? Azokban vízzáró rétegek nem fordulhatnak elő ? Ismeretes, hogv a széles, sík fenekű völgyekben a vízfolyások gyakran kilépnek medrükből és elöntik a szomszédos területeket. Ennek során a parti sávok kerülnek először, és a távolabbi részeknél gyakrabban víz alá. A partok mentén ennek következtében a folyami üledékekből széles, lapos hátak keletkeznek, amelyek többnyire finom homokos — iszapos — agyagos talajból álló természetes töltéseket alkotnak. A durvább hordalék a mederben rakódik le és azt tölti fel. Amikor a meder feltöltődött, a folyó a természetes töltést egy helyen átszakítja és az ártéren lerakott finom üledék egy részét elmosva új medret alakít ki magának. Ezt követően a folyamat megismétlődik. Az ár védekezés, mint mesterséges beavatkozás, kezdeti időszakában a töltések többnyire az ilyen — a pillanatnyi helyzetnek megfelelő — természetes hátak magasítása révén épültek ki és ezektől csak a mederáttöltések helyén tértek el. A töltések holocén altalaja tehát rendkívül heterogén, azt vízvezető erek szövik át, amelyeket egymástól gyakorlatilag vízzáró rétegek választanak el. Ez utóbbiak sok esetben igen vékonyak is lehetnek és a durvább anyag miatt a szokásos fúrási módszerekkel (iszapolás) csak nehezen vagy egyáltalán nem mutathatók ki, a szivárgási viszonyokat azonban döntő módon befolyásolják. Nem látszik indokoltnak annak feltételezése, hogy az ártér feltöltődésének folyamata a geológiai idők során alapvető változásokon ment volna keresztül, legfeljebb a durva és finom hordalék arányában mutatkozhattak eltolódások. A folyón levonuló árhullámok alkalmával a környezetben lejátszódó jelenségek alapján arra lehet következtetni, hogy először az altalaj töltődik fel alulról felfelé az árhullám időtartamától függő mértékben és a nyomás alá került talaj v íz térben a szerző által is említett igen heterogén felépítettségnek megfelelően az összefüggő kavicsmezőkben nyomáshullámok terjednek tova. Az ezek felett elhelyezkedő fedőréteg kisebb ellenállási pontjaiban ezek a nyomáshullámok idézik elő a talajvíz felfakadását, amelynek megjelenése tehát nem annyira a beszivárgás, mint inkább a nyomás belépési pontjától és a kavicsmezők telítettségének mértékétől függ. Ennek alátámasztására a Hidrológiai Közlöny 1967/3. számában közölt tapasztalatok [1] kiegészítéseképpen meg kell említeni a Győrzámoly és Dunaszeg közötti „tó" (holtmeder) vízszínének sajátos alakulását az 1966. év tavaszán levonult árhullám alkalmával. A tóban felfakadó víz a Nagy-