Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

6. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás és az új gazdaságirányítási rendszer

Dégen I.: A vízgazdálkodás Hidrológiai Közlöny 1968. 6. sz. 245 amely kereken tíz évenként megkétszereződik. Az így becsült vízmennyiséghez indokoltan hozzászámítható a kizárólag a hajózás érdekében — az élővízforgalmon felül — a mederben meghagyandó vízhozam. Ez a teljes népgazdsági vízigényt évi 2 milliárd m

3-rel — az augusztusi 80%-os tartósságú mértékadó vízhozammal kifejezve pedig 95 m

3/sec-al — növeli. A vízigény jelentős növekedése a lakótelepek vízellátásának nagyszabású fejlesztési programjából, az ipar vízigényének megsokszorozódásából és az öntözött terület számottevő kiterjesztéséből adódik. 1970-ben már a lakosság 55%-a részesül közműves vízellátásban, 1985-ig pedig az előzetes — egyelőre csak vázlatosan körvonalazott elgondolások szerint — az ország népességének 85%-a, tehát gyakorlatilag valamennyi belterületi lakosa számára előirányozzuk a közműves vízszolgáltatást. A közüzemi vízművek termelése 1970—85 között napi 1,9 millió m

3-ről 3,1 millió m

3-re emelkedik. Az ipar saját víztermelő kapacitása az 1965. évi 5,8 millió m

3/nap értékről 1985-ig feltételezhetően 22 millió m

3/nap-ra növekszik. Az öntözhető terület a jelenlegi 680 ezer holdról 1985-ig az egyik számításba vett változat szerint 1 300 000 holdra, a másik változat szerint 1 800 000 holdra növekszik. Ez azt jelenti, hogy az igény évente a mai 1,3 milliárd m

3-ről az első változat szerint 1985-re 2,7 milliárd m

3-re, a második fejlesztési variáns szerint pedig 3,7 milliárd m

3re emelkedik. Az egy lakosra eső teljes vízfelhasználás évente 1970-re 562 m

3, 1985-re 1220 m

3 lesz. (Franciaországban például ez az érték manapság 700 m

3 körül van.) A vízfelhasználás rohamos növekedésének következménye, hogy a könnyebben hozzáférhető készletek kimerülnek és a vízbeszerzés nehézségei fokozódnak. Ily módon Magyarország hasznosítható felszíni vízkészlete jelenleg a következőképpen alakul. A határainkon át távozó három jelentős folyónk (Duna, Dráva és a Tisza) augusztusi 80%-os tartósságú hozama összesen 2386 m

3/s, ebből levonva a hajózás, egészségügy stb. érdekében a mederben tartandó vízhozamot, továbbá a felettünk levő országokban elhasznált vizet, redukált természetes felszíni vízkészletünk kereken 1050 m

3/s. A jövőben e mennyiség hazánkban természetesen nem használható fel, mert egyrészt növekszik a felettünk levő országok vízfelhasználása, másrészt tekintetbe kell vennünk az alattunk fekvő országok jogos vízigényét. A hazánkban reálisan hasznosítható felszíni készlet meghatározásához abból indulunk ki, hogy a felettünk elterülő országokban mekkora az öntözésre, a tározók nyári töltésére (energia hasznosításra, árvízvisszatartásra) 2000-ig elhasználható vízhozam és a szóbajöhető átvezetések mértéke. A részletes számítások azt eredményezték, hogy a Magyarországon reálisan hasznosítható felszíni vízkészlet a redukált természetes vízkészlethez viszonyítva számottevően csökkenhet. Az alattunk elterülő országokat megillető hányad megállapításához általános elvként a Nemzetközi Jogügyi Szövetség ajánlásait fogadtuk el (Helsinki Szabályok). Ezek szerint ,,a vízgyűjtő minden egyes állama jogosult a nemzetközki vízgyűjtő vizeinek használatában ésszerű és méltányos részesedésre". A vízkészleteknek a közös vízgyűjtőterületen levő országok közötti megosztására a következő javaslatot dolgoztuk ki: A vízkészletet a folyók hossza arányában kell megosztani, súlyozva a töltésezett vagy a töltésezetlen szakaszok szerint, figyelembe véve továbbá, hogy a megosztás szempontjából vizsgált szelvény 1%-os árvízi hozama hogyan aránylik a részesedő szakaszok 1%-os árvízi hozamához. Ilyen elvek alapján állapítható meg Magyarország méltányosan hasznosítható felszíni vízkészlete. Az öntözésnek, mint a felszíni vízkészletet legjobban elfogyasztó vízhasználatnak a hatása pontosabban követhető, ha — a fentieken kívül még — figyelembe vesszük a klimatikus viszonyokat kifejező mutatókat, pl. az ariditási tényezőt. A folyamatosan utánpótlódó, tehát a vízháztartási egyensúly megbontása nélkül fehasználható felszín alatti, dinamikus vízkészlet 183 m

3/s-ra becsülhető. Ivóvízellátásunkat elsősorban az utóbbira kell alapoznunk, mert minősége jobb és a kitermelhető készletek időbeli megoszlása is általában egyenletesebb, mint a felszíni vizeké. A készletek kimerülése miatt a víz birtokba vétele egyre költségesebb. Jellemző erre, hogy egy m

3/nap közműves víztermelési kapacitás fajlagos beruházási költsége korábban 6—7 ezer Ft volt, most pedig a vízbeszerzési körülmények romlása folytán 8—12—15 ezer forint körül van. A nagy vízfelhasználó ipari üzemek berukásásainak 5—18 százaléka a vízfelhasználással és víztisztítással függ össze. Hátrányosan hat a vízkészlet használhatóságára a vízvisszavezetés, a mezőgazdaság kemizálása és minden egyéb emberi beavatkozás okozta minőségromlás. Az oxigénháztartás mutatói szerint a felszíni vizek tömegének már csak 56%-a természetes tisztaságú. Ha a szennyezés szempontjából mértékadó összes mutatók alapján vizsgáljuk a vizek szennyezettségét, a felszíni víz tömegének már csupán 34,6%-a I. kategóriájú, tehát tiszta víz. A lakó- és ipartelepek által használtan, vagy szennyezetten kibocsátott víz mennyisége az 1965. évi 6,0 millió m

3/napról, 1970-re 8,2 millió m

3/napra 1985-re pedig 22,5 millió m

3/napra növekszik. Jelenleg a kibocsátott szennyvíznek mindössze 12%-át tisztítják, azaz napi 0,74 millió m

3-t. 1970-ben már 1,74 millió m

3/nap mennyiségű szennyvizet tisztítanak. Arra törekszünk, hogy 1985-re az összes káros szennyvíz tisztítás útján kerüljön vissza a befogadókba. Tisztítótelepeink teljesítményét az 1985-re számított 22,5 millió m

3/nap szennyvíz 30%-ára, 6,5 millió m

3/nap — tisztítást igénylő, káros — szennyvízhozamra építjük ki. A növekvő vízigény csak a vízhozam természetes lefolyásának módosításával elégíthető ki. Ehhez vízpótló művek építése szükséges, amelyek