Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)
11. szám - Borza Dezsőné: Az asszuáni nagygát és építésének néhány sajátossága
Borza D.-né: Az asszuáni nagy gát Hidrológiai Közlöny 1967. 11. sz. 527 1000 m 3/hó kapacitású hidromechanizációs berendezés, egyéb építőgép, és berendezés. A főbb munkamennyiségek az alábbiak Sziklakiemelés 11 400 ezer m 3 Földkiemelés 1 030 ezer m 3 Földalatti sziklamunka 650 ezer m 3 Beton és vasbetonmunkák 1 200 ezer m 3 Kőmunka 21 700 ezer m 3 Hidromechanizációs módszerrel beépített homok 15 200 ezer m 3 Szűrők ós drének 630 ezer m 3 Agyagbeépítés 3 000 ezer m 3 Cementálás és vízzáró függöny 400 ezer fm a mederben 350 ezer fm Elzáróberendezósek és mechanizmusok 21 500 tonna Vízgépészeti berendezés 30 500 tonna Az építkezés sajátosságai Az asszuáni nagy gát építése — mint már fentebb is említettem — a régi, 1902-ben létesített asszuáni gát által felduzzasztott tározótérben folyt. A nagy gát szelvényében a víz mélysége elérte a 35 m-t. A műtárgyak megépítése a tervezett szintekig a fokozatosan feltöltődő új tározó jelenlétében történt, amelyből évente annyi vizet bocsátanak le, hogy az öntözési igények kielégíthetők legyenek. Építési ütemek szerint a víz levezetése a következőképpen alakult: 1962-ig a természetes mederben; 1963-ban a medret összeszűkítették a 9 m magasra épített gáttal, s a víz a folyómeder felett nagyobb vízmagassággal folyt le; 1964-ben zárták el a Nílus medrét, s a vizet az akkorra már megépített csatornákba terelték. A gát mederbe épülő részének létesítése során figyelemmel kellett lenni a Nílus nagy árvízi hordalékhozamára. Nem engedhették meg az iszap lerakódását a gátalap helyén. Ez a tény is kihatott a gát építésének ütemezésére. Az első évben a követ egyenletes rétegekben építették be a gáttestbe és a hézagokat hidromechanizációsan homokkal töltötték ki. Az építéshez speciális szerkezetű önkiürítő uszályokat alkalmaztak. Az 1963. évi árvíz levonulása után az uszályokról történt kőkiürítés mellett a partról elkezdték a kőprizmák kialakítását, amelyek az 1964. évi árvízig olyan magasságban zárták el a medret, amely meghaladta az árvíz során kialakult vízszinteket. Az alagutak és csatornák építése 1963-ban kezdődött el körülzárások védelme alatt. A csatornák kezdeti és végső szakasza laza negyedkori rétegekben haladt, ezeket a tározó évenkinti kiürítésekor az egyébként — tele tározó esetén — elárasztásra kerülő körülzárások védelme alatt építették. Az építés körzetében fellépő magas hőmérséklet szükségessé tette a beton és adalékanyagai hűtését. Ennek érdekében hűtőberendezést létesítettek, amelynek segítségével a kavics hőmérsékletét 2—5°C-ig lehetett csökkenteni, ez a nyári hónapok alatt 15°C hőmérsékletű betont eredményezett. A beépített betont a blokkokban is intenzíven hűteni kellett. A gát első szakaszának megépítésével lehetőség mutatkozott újabb földterületeknek a sivatagtól való elhódítására. A Nílus medrének elzárása és a vízmennyiség csatornákba és alagutakba való bevezetése után elkezdhették a teljes szelvényig való kiépítést, az erőtelep befejezését és a vízgépek szerelését. Az 1964-es árvíz rendkívül magas volt és a vizet lebocsátó művek nehéz körülmények között kezdtek el működni. Az alagutakon és a vízerőtelepen is rengeteg hordalék haladt át, a szívócsövek teljesen eltömődtek. Az alagutak osztópillérei és a kiömlési küszöbök megrongálódtak. Az 1965. évi kisvíz újabb feladatot adott az építőknek. A tározóban több vizet kellett tartalékolni, mint amennyit az eredeti terv figyelembevett (plusz 10 km 3). Az asszuáni nagy gát gépi berendezéseit szovjet gyárak készítették. A világon ezidáig legnagyobb turbinajárókereket gyártották le rozsdamentes acélból, a generátorokhoz új rendszerű iongerjesztést terveztek. A kis súlyú háromfázisú trafók jó hatásfokkal rendelkeznek. Nagy szakítóteljesítményű magasfeszültségű kapcsolók új rendszerét is kidolgozták. Az első három gépegység üzembehelyezésére 1967-ben kerül sor. Az asszuáni vízlépcső alagútjai Célszerű külön említést tenni a vízlépcső alagutjainak építéséről is. A turbinákhoz a vizet alagutakon keresztül vezetik. A 12 gépegységhez 6 alagút épült. Az alagutak átmérője 17 m, hasznos burkolat nélküli átmérőjük 15 m. Mindegyik alagút kétszintű bevezető nyílással rendelkezik a tározó közbenső vízszintjei melletti vízmennyiség bevezetésére. A zárótáblák körzetében az alsó bejárat mintegy 40 m hosszban négyzetes szelvényű és osztópillérrel rendelkezik. A felső lejtős szakaszon nincs osztópillér, mivel itt a zárótábla a vízkivételre van elhelyezve. Az alagutak vízszintes szakaszának hossza 282 m. Egy-egy alagút két turbinához szállítja a vizet, a turbinák előtt mintegy 50 m-rel két ágra szakadva. Az alagutak szellőzöaknái a felszíntől 60—70 m mélységig, a boltozatig haladnak, szelvényterületük 8 m 2. Az aknákat levegőztető járatok két alagúttal kötik össze. Ezzeknek a járatoknak a szelvényterülete 4 m 2. A lég- és vízvezetékek, továbbá a kábelek a szellőzőaknában helyezkednek el. Az alagutak eléggé szilárd, de repedezett gránitban létesültek. Azonban az 1. és 2. alagút vonalán vetődések is vannak. Jelentős hosszon volt szükség ideiglenes alátámasztásra. Először az alagutak felső részét építették meg, s csak utána alakították ki az alsó részt is (5. kép) Fontos munka volt a szállítási célokra szolgáló, összekötő alagút megépítése. Ennek szelvényterülete 70 m 2 hossza 645 m. A felvízalagutak közötti sziklatömböt teljesen átvágták (ehhez 12 ezer m 3 sziklamennyiséget kellett megmozgatni), s a helyét később betonnal eltömték. Az összekötő alagút 16 hónap alatt épült meg. A 10 m széles és 7,5 m magas szállítóalagút méretei abból a feltételből kiindulva kerültek meghatározásra, hogy elférjen bennük az E-654-es kotró. A szállító-összekötő alagút a vízerőtelep alvízcsatornájának balpartjával párhuzamosan, attól mintegy 50—70 m-es távolságban halad. Ez a közelség azt jelentette, hogy rob-