Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

11. szám - Hegedűs Miklós–dr. Szesztay Károly: Adalékok a hótakaró vízegyenértékének nyilvántartásához

486 Hidrológiai Közlöny 1967. 11. sz. Hegedűs M.—Szesztay K.: A hótakaró vízegyenértéke mát a nyilvántartás pontosságának számottevő csökkenése nélkül mintegy felényire lehet csök­kenteni. A területi átlagértékek pontossága Az árvízi lefolyás számításával és előrejelzé­sével kapcsolatos feladatokban általában nem fon­tos a vízgyűjtőterületet borító hótakaró vízegyen­értékének pontos ismerete. Minthogy többnyire tapasztalati összefüggések megállapításáról, vagy alkalmazásáról van szó, elegendő olyan mutató­számokat megállapítani, amelyek a tényleges te­rületi átlagértékekkel megfelelően szoros kapcsolat­ban vannak. Ahhoz azonban, hogy a mutatószá­mok megválasztásában támpontul szolgáló aján­lásokat el lehessen készíteni, ismerni kell a mérési információk részletessége és a területi átlagok pon­tossága közötti kapcsolatot. Kis területekre vonatkozóan ezen a téren is elsősorban a hidrológiai kísérleti területeken vég­zett részletes területi felmérések eredményeire le­het támaszkodni. A mirhógyolcsi kísérleti terüle­teknek az előzőekben már említett részterületét is magában foglaló 61 km 2-nyi területén az 1963— 64. évi tél néhány jellemző napján egymástól átlagosan 1, 3 km-enként kijelölt 43 mérőhelyen történt vízegyenérték és vastagság mérése. Ilyen mérési sorozatokból kívánjuk megállapítani a hó­takaró vastagságának, térfogatsúlyának és víz­egyenértékének területi változékonyságát jellemző tájankénti statisztikai törvényszerűségeket. A 8. ábra az egyik vizsgált nap adatai alapján a mérőhelyek egymástóli távolságának (L) és a mért adatok különbségének Av = í (L) (8—a) 6 8 At=í(L) (8—b) kapcsolata által jellemzi a tényezők területi elosz­lásának változékonyságát. A (8) szerinti kapcsolatok megállapításához minden mérőhely adatát a területen levő vala­mennyi többi mérőhelyével egybevetettük, vagyis a számtani haladványok összegképletének megfe­lelően a 43 mérőhely alapján összesen 903 Li és Aví illetve Li és Ak adatpárt határoztunk meg. A különbség értékeket alkalmasan kiválasztott távol­sági osztásközönként csoportosítva és átlagolva kaptuk a 8. ábrán folytonos vonallal húzott kap­csolati vonalakat. Az azonos L távolságokhoz tar­tozó különbség értékek szóródásának jellemzésére minden osztásközben meghatároztuk a különbség értékek eloszlásának alsó és felső quartilisót is (lásd az ábrán a szaggatott kapcsolati vonalakat). A tanulmány tárgykörében végzett előzetes módszertani vizsgálatok eredményei alapján a kö­vetkezőkben számítási programokat állítunk össze, hogy az országos áttekintéshez szükséges széles körű adatfeldolgozások elektronikus számítógép­pel legyenek elvégezhetők. HexoTopbie cooöpaweHHH othochtcjibHO coAepwaHHn BJiarn B CHewHOM noKpoBe Xeeedwui, M.—d-p Cecmau, K. dotcmop mexn. Haytc B CTaTbe flaeTca OTíeT o HeK0T0pbix pe3yjibTaTax Hccjie«0BaHHH, HanpaBjreHHbix Ha C03AaHne mctoaob y^eTa h ii3MepeHH5i Ha ochob3hhh AaHHbix rocyflapcTBeH­hoö HaSjuoflaTejibHoií ceni no H3MepeHHio rycTOTbi CHera, pa3BHTiie KOTopoü 6bijio HanaTO b BeHrpHH, c 1960-ro róna. JIjm onpeaejieHHH Bo«Hbix pecypcoB, aKKy.wyjiHpo­BaHHblX B CHOKHOM nOKpOBe OÖbllHO npHMeHfleTCH MeTOfl, npH noMomH KOToporo TOJimiiHy CHera H3MepHK>T b He­CKOJIbKHX, a 3KBHBaJieHTH0e KOJIH^eCTBO BOAbI H3MepflI0T TOJlbKO B He.WHOrHX TOHKaX. IlpH Bbl6ope COOTHOIlieHHH AByX BHflOB H3MepHTeJIbHbIX TOieK HaAO OÖpaTHTb BHHMa­HHe Ha Ba>KH0CTb rapMOHHH TOHHOCTH AByX H3MepeHHÍÍ. BcjieACTBHe pa3Hbix ycjiOBiiíí h npnöopoB H3MepeHH« b 3aBiicHMoc™ ot oö-be.MHoro Beca TOJimHHa CHera hjih we SKBHBajienTHoe KOjnmecTBO BOAH ii3MepHeTCH TOMHee Apyroro. fljih oöecneMeHHH OAHHai<OBOií tomhocth hywho npoBecTH noBTopHbie n3MepeHHH, noKa3aHHbie Ha puc. 2. 3Han TOHHOCTb H3MepeHHfl TOJimHHbl CHe>KH0r0 nOK­pOBa H 3KBHBajieHTH0r0 KOJlHHeCTBa BOAbI MO>KHO yCTa­HOBHTB, MTO o6i.EMHBIH Bee CHewHoro noKpoBa B cjiyqae TOJimHHbi, MeHbiue 20 CM ueJiecoo6pa3Ho 3aaaBaTb c ABYMA 3HaKa .MII (0,01), a npn TOJimHHe, Bbime 20 CM, uenecooö­pa3Ho MOiuHOCTb yKa3aTb c TpeMji 3HaKaMH (0,001) (puc. 3). JIJIH CHCTeMaTH^Horo npoAOJibHoro yqeTa (TeppHTO­pHajibHoro) xopouian opHemamiíi AAETCN Ha puc. 4, KOTO­pbift noKa3biBaeT, HTO norpeuiHocTb TOJIIUHHM 3HaiH­TejibHO Sojibuie, ^EM norpeuiHocTb OSIEMHORO Beca. ECJIH paccMaTpnBaeM norpeuiHocTb BO BpeMeHH, TO HHTepecHO OTMeTHTb, MTO (FIAKTHMECKHE H3MeHeHHH np0H30HAyT B nepHOfle H3MeHeHHH TOJILUHHM H OÖIEMHORO Beca. MotKeT ŐblTb, MTO H3-3a yKOpOHeHHH BpeMCHH H3Me­peHHH HJIH H3-3a APVI'HX npHHIIH Hy>KH0 yMeHbUIHTb KO­jiHMecTBO ToieK b3hthh npo6. fljiH H3yqeHHH pacnpeAeJie­HHJI Ha TeppHTOpiIH HJIH npOAOJlbHOH npOnOpUHH Aayx BHAOB H3MepHTejibHbix TOHeK AaeTcn npHMepHoe yKa3aHiie Ha puc. 6. H 7. nocjieAHHH iacTb CTaTbH 3aHHMaeTCH c ii3MeHeHneM xapaKTepucTHK CHewHoro nonpoBa no TeppnTopHH. Erlauterungen zur Evidenzführung des Wassergleiehwerts der Schneedecke Hegedűs, M.—Dr. Szesztay, K. Doktor der Technischen Wissenschaften Die Abhandlung beriehtet über einige Untersu­chungsergebnisse bezüglich Ausgestaltung der unga­risehen Messungs- und Evidenzführungs-Methoden auf­grund der Daten des seit 1960 entwickelten Landes­Netzes für Sehneedichtemessung. Zur Feststellung des in der Schneedecke gespeicher­ten Wasservorrats wird meistens eine kombinative Methode angewendet, mit der die Dicke in mehreren und der Wassergleichwert nur in einigen Punkten gemessen wird. Bei der Auswahl der Grösse der zweieríei Mess­punkte muss die Genauigkeit der zweieríei Messungen aufeinander abgestimmt werden. Infolge der Gegeben­heiten der Geráte und der Mess-Umstande wird, abhan­gig vom Raumgewicht, entweder die Dicke oder der Wassergleichwert genauer gemessen. Zur Sicherung einer gleichen Genauigkeit, ist die wiederholte Messung laut Abbildung 2 notwendig. In Kenntnis der Messungsgenauigkeit der Schnee­decke und des Wassergleiehwerts kann festgestellt wer­den, dass es zweckmassig ist, das Raumgewicht der Schneedecke im Falle von einer Dicke von weniger als 20 cm auf zwei Dezimalstellen (0,01) genau und über 20 cm auf drei Dezimalstellen (0,001) genau anzugeben. (Abb. 3.) Für die systematische Gebiets-Evidenzführung gibt Abb. 4 eine wertvolle Orientierung, laut der die Streuung der Dicke bedeutend grösser als die des Raum­gewichts ist. Was die zeitliche Gestaltung der Streuung anbelangt, ist auffallend, dass die effektíven Anderungen im Zeitraum der Ánderung der Dicke und des Raumge­wichts auftreten. Wegen Verkürzung der Messzeit oder wegen ande­ren Gründen kann die Reduzierung der Anzahl der Pro­beent.nahmepunkte notwendig werden. Für die Unter­suehung des zweekmassigen Verháltnisses der zweieríei Messpunkte derLinie bzw. der Gebietsverteilung entlang, werden in Abb. 6 und 7 Beispiele vorgeführt. Die Abhandlung befasst sich schliesslich mit der gebietsmassigen Veránderlichkeit der Kennziffern der Schneedecke.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom