Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

2. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás III. ötéves terve

Dégen 1.: A vízgazdálkodás III. ötéves terve Hidrológiai Közlöny 1967. 2. sz. 53 alap- és járulékos beruházások, továbbá a termelési célú létesítmények és a feldolgozási, szállítási és tárolási kapacitások között fennállanak. A műtrágyaellátás 1970-re 3,2—3,4 millió tonnára emelkedik. A mezőgazdaság mintegy 38—40 000 traktort kap. A mezőgazdasági termelés magasabb színvonalra emelése, jobb anyagi, műszaki megalapozása lehetővé teszi, de egyben sürgeti is a belterjesebb termelés folytatását, több tápanyag biztosítását, magasabb fokú gépesítést, az intenzívebb növényfajták termelését, fejlett termelési és szervezési módszerek alkalmazását s mindezek kellő hatékonyságú hasznosulása céljából a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztését. Korábban hajlamosak voltunk arra, hogy a vízgazdálkodásnak ezt az ágát kizárólag műszaki tevékenységnek tekintsük. Ez a szemlélet helyes értelemben módosult. A mezőgazdasággal összefüggő vízgazdálkodási munkákat nem csupán műszakitevékenységnek, hanem a természet vízháztartásába való olyan beavatkozásnak tekintjük, amely egyben a mezőgazdasági termelésnek, a mezőgazdasági üzemi és a biológiai folyamatnak is szerves része. Az öntözésnek, a belvízgazdálkodásnak, a vízgyűjtőterületek komplex rendezésének egyaránt az a célja, hogy műszaki, biológiai, agrotechnikai tényezők hatásának együttes alkalmazásával a növénykultúrának, az időszaknak és a talajnak megfelelő optimális vízállapotot biztosítsa. Sokan a vízzel való gazdálkodás népgazdasági kihatását tekintve, az árvízvédelmet tartják a legfontosabbnak. Az árvízvédelem nagy népgazdasági fontossága vitathatatlan. Az utóbbi rendkívül csapadékos években az árvizekkel szembeni küzdelem állt munkánk középpontjában, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy hazánk éghajlatára az esős és száraz évek időszakos váltakozása jellemző. 2~3 esős év után 7—8 száraz esztendő következik, a száraz évekből pedig 3 kimondottan aszályos jellegű. Magyarországon a vízhiány nem kisebb kárt okoz, mint az árvíz. Erre mutat az is, hogy 1960-ban és az azt követő két aszályos év átlagában mintegy 4 milliárd forinttal volt alacsonyabb a növénytermelés értéke, mint 1959-ben, amikor a csapadék mennyisége és eloszlása viszonylag kedvező volt. Az öntözés a második 5 éves terv időszakában nagymértékben fejlődött. Területe 164 000 holdról 500 000 holdra terjedt ki. Pozitív irányú fejlődés következett be az öntözés műszaki megoldásaiban, az esőszerű öntözés kiterjedt alkalmazásában, a felszín alatti nyomócsöves öntözőrendszerek megvalósításában, melyek a legkorszerűbb öntözési módot képviselik. A parasztság tízezrei ismerkedtek meg a fejlettebb technikai megoldásokkal, elsajátították az öntözéses mezőgazdasági termelés alapismereteit. Jelentős erőfeszítések történtek az öntözés szakirányításának fejlesztése érdekében is. Helyesnek bizonyult az öntözött területeknek az eredeti tervet jóval meghaladó kiterjesztése. Erre természetesen az 1961—63. évi aszály is ösztönzőleg hatott. A nagyarányú fejlődés nem volt mentes a hibáktól sem. Amikor az öntözés eredményeit értékeljük, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy azok a magyar mezőgazdaság nagy, történelmi jelentőségű átalakulásával, a nagyüzemi gazdálkodás alapjainak lerakásával egyidejűleg jöttek létre. A nagyüzemek létrehozásával egyidejűleg az új öntözési technika alkalmazása és ezzel párosulva egy új termelési eljárás kialakítása sok kezdeti nehézséggel járt. Ilyenek: a berendezések kihasználatlansága, a vízellátás egyenetlensége, az öntözés technikájához nem alkalmazkodó termelési technika, az öntözés területi szétforgácsoltsága, a kiadagolt víz elégtelensége. Ezek a hiányosságok a fejlődés, a növekedés nehézségeiből adódnak. A következő tervidőszakban elsősorban a már elért eredményeket kell megszilárdítani, a meglevő öntözőberendezések minél tökéletesebb hasznosításáról kell gondoskodni, ugyanakkor meg kell teremteni a további nagyarányú öntözésfejlesztés alapjait. Ebből következik, hogy a tervidőszakban mindössze 90 000 holddal növekszik az öntözött terület és az öntözés későbbi területi kiterjesztésének megalapozására több fő mű vet építünk. Ezek közül különösen kiemelkedik a Kiskörei Vízlépcső (II. Tiszai Vízlépcső), de jelentős alkotás lesz például a békési duzzasztó, a balmazújvárosi zsilip vagy a hansági öntöző főcsatorna. Mint ismeretes, a Tisza völgyében, ahol legnagyobb a csapadékhiány, az öntözés kiterjesztését a vízhiány korlátozza. Ezért vízpótló művek létesítése szükséges. A Tisza vízkészletének elégtelensége nemcsak a mezőgazdaság fejlesztésére hat hátrányosan, hanem vízigényes ipari üzemek telepítésének is akadálya ebben a térségben, végül a szennyvizek ártalommentes elhelyezését és a települések vízigényének kielégítését is nehezíti. A Tisza völgyében a vízhiány csökkentésére, 1967ben megkezdjük a Kiskörei Vízlépcső, az eddigi legnagyobb hazai vízilétesítmény építését. A Kisköre és Abádszalók között létesülő vízlépcső alapvető célja, hogy mintegy 520 000 hold aszályos terület öntözésének vízellátását biztosítsa. A mű ezen felül 20 000 hold halastó, továbbá a Tisza középső szakasza mentén az ipar és a lakosság vízszükségletét is fedezi. Ez a nagy vízpótló mű a duzzasztó felett létesülő 122 km

2 vízfelületű és 260 millió m

3 térfogatú tároló medencéjével több vizet ad, mint amennyi a Tisza és a Maros medrében átlagos nyári vízállás idején az ország területére érkezik. Kb. 148 m

3/sec vizet szolgáltat a vízlépcső feletti bögéből kiágazó két főcsatornán, a Nagykúnsági és a Jászsági Főcsatornán keresztül, az öntözőrendszer közvetlen hatásterületén kívül pedig a Tiszalöki Öntözőrendszer vízhiányának pótlásához is hozzájárul. A Kiskörei Vízlépcső a már kiépült Tiszalöki Öntözőrendszerrel, továbbá a Kőrösökkel együtt összefüggő vízellátó rendszert alkot. így a vízhozamok szabályozása az egész tiszai térségre kihatóan egyre inkább lehetségessé válik (3. ábra). A vízlépcső által létrehozott 6,5 m-es átlagos vízszínesés hasznosításával 28 MW teljesítményű, évi 120 millió kWó villamosenergiát termelő vízerőmű épül. A duzzasztás révén a Kisköre és Tiszalök közötti 120 km-es folyószakaszon javulnak a hajózási feltételek, az évenkénti hajózási üzemnapok száma 100-ról 270-re emelkedik. Növekszik az árvízvédelmi biztonság is. A duzzasztó felett