Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Dr. Horváth Lajos–dr. Scheuer Gyula: Javaslat a budapesti hévizek védőterületére

4 Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. Horváth L.—Scheuer Gy.: Hévizek védőterülete vizsgálatok azonban csak az 1950-es évektől kezdődően történtek. 1951. nov. 17—18-án méréssorozatot végeztek a Margitsziget I. és III. sz. kutak, a Dagály-utcai kút és az Elektromos Művek Sportpályáján levő kutaknál. E vizsgálat során megállapíthatóvá vált, hogy e kutak között az összefüggés kétségtelen, mert az egyes kutaknál történt vízkivitel már az első 5 perc alatt észlelhető volt a többi kútnál és a nvugalmi helyzett még két órán belül sem állt be (HK. 1952. 7—8 sz.). 1952. október 6—7-én a Rudas-fürdő forrásainál és k útjainál történt újabb összefüggés vizsgálat. E területrészen a vizsgált időszakban 16 névszerint elkülönített természetes forrás, ill. forrácssoport és 6 fúrt kút volt. E források közül több műszakilag megfigyelés szempontjából nem különíthető el, ill. egyesek ma már vizet nem szolgáltatnak. A vizsgálatnál az egyes forrásokból és kutakból történt fokozatos vízelvétel hatását észlelték a többi kútnál és forrásnál. A méréssorozat eredményeként megállapítható volt, hogy a Rudas-fürdő területén levő források és kutak egymással összefüggnek. Az egyes kutaknál kb. 2 óránként történt vízelvételek okozta depresszió az egész területre két óra alatt nem terjed ki, azonban pl. a Juventus-kútnál történt üzemi vízkivétel hatására az Attila-kútban már 2 perc múlva süllyedni kezdett a nyugalmi vízszint és a nyitás után fél órával 10 cm volt a vízszintsallyedés. Ugyancsak jól mérhető volt a vízgyűjtőárokból történt fokozottabb vízelvétel hatása a természetes forrásokra. E méréssorozat bebizonyította, hogy a ma már csak műemlék jellegű eliszaposodott, megfelelő védőterület hiányában felszínről részben elszennyeződött természetes források felhagyásával előbb-utóbb számolni kell (HK. 1957. 3. sz.). 1954. április 25—26-án a budapesti északi forráscsoportból történt maximális vízelvétel hatását figyelték a forráscsoporton belül, valamint a többi bpesti hévizet adó forrásoknál és kutaknál. A vízelvétel a Margitszigeti I., II. és III. sz. kutakból, valamint a Dagály-utcai kútból fokozatos megcsapolással történt. Maximum kb. 23 300 l/p vizet termeltek e kutakból. Észlelések történtek az északi forráscsoporton kívül a Lukács- és Császár-fürdők forrásainál, a Rudas-fürdő és Gellért-fürdő forrásainál, a Széchenyi-fürdő II. sz. kútnál, a Tétényi-úti kórház kútjánál, valamint a Csillaghegyi és Pünkösdfürdő-i forrásoknál és kutaknál. A méréssorozat közel nyugalmi állapotból indult, majd a fokozott vízkivétel után újra a nyugalmi helyzetet kívánták megközelíteni. A vizsgálat eredményeként megállapítható volt, hogy az északi forrásoknál történt vízkivétel a forráscsoporton belül a nem üzemelt Elektromos S. E. kútjában 56 cm nyugalmi vízszintsüllyedést okozott, valamint vízszintsüllyedés volt észlelhető a Lukács-fürdő és a Csillaghegyi strand kútjainál is. Nem volt észlelhető a vízelvétel hatása a Rudas-, Gellért- és Széchenyi-fürdő, valamint a Tétényi-úti kórház kútjainál. A fokozott vízkivételek megszüntetése után az Elektromos S. E. kútjában a nyugalmi vízszint visszaemelkedett és megközelítette a kezdeti nyugalmi szintet (HK 1957. 3. sz.). 1959—60. években a Lukács-fürdői Malomtó felújítása során annak leeresztésekor történtek észlelések a források összefüggésére vonatkozóan. A mérési eredmények szerint a Lukács-, Császárfürdők területén közvetlen észlelhető volt a fokozott és tartós depresszió hatása. Elsősorban a hasonló hőmérsékletű Török-forrás vize apadt el, ill. a forrás vizének hőmérséklete lényegesen emelkedett. Nem volt észlelhető azonban lényeges változás a többi budapesti hévizet adó forrásnál. 1960—61. években a Rómaifürdő strand felújításával kapcsolatban történtek vizsgálatok a Budapest északi langyos források összefüggésére vonatkozóan. E vizsgálatok során megállapították, hogy a Rómaifürdő strand forrásainál történt vízkivétel hatására igen rövid idő alatt észlelhető a Csillaghegyi kutaknál a vízszintsüllyedés és fordítva is, a Csillaghegyi kutaknál létesített depreszszió hatására a Római fürdői forrásoknál is méterrendű vízszintsüllyedés volt mérhető, ill. a fokozott vízkivételek megszüntetése után a vízszintek fokozatosan emelkedtek. Az utóbbi évtizedben végzett, előzőekben ismertetett céltudatos összefüggésvizsgálatok tehát egyértelműen bizonyítják — amit már részben korábban is észleltek — hogy a. budapesti langyos és melegvizet szolgáltató források és kutak között a hidraulikai törvényszerűségeknek megfelelően a vizutánpótlódási viszonyok függvényében a depressziós határokon belül közvetlen összefüggés van. A meglevő hévizet szolgáltató források és kutak úgy helyezkednek el Budapest területén, hogy az egyes területrészek közötti káros egymásrahatás is lehetséges. A földtani és hidrológiai adottságok alapján ez feltétlenül egy közös egységes védőterületi előírás kiadását indokolja. Vízföldtani és hidrológiai adatok összefoglalása Az előzőkben ismertetettek alapján megállapítható, hogy vízföldtanilag a budapesti hévizekkel kapcsolatban egy egységes vízháztartási rendszerről lehet beszélni. Budapest és környékének földtani felépítésében jelentős szerepet játszó triász időszaki és eocén korú kőzeteket bár a különböző irányú törések feldarabolták, azonban kétségtelen, hogy a hévizet vezető és a vízutánpótlódást biztosító kőzetek ennek ellenére egymással összefüggnek. Ez a nagy földtani egység, melynek keleti határát az utóbbi évtized szénhidrogén kutató fúrásai alapján jól nyomozhatjuk a hévizek hidrológiája szempontjából két részre választható. Az egyik területrészhez tartoznak a fedett karsztos területek, melyek Budapesttől északkeletre, keletre és délre terülnek el és e részről a vizet vezető triász és eocén kőzetekből általában hévíz tárható fel, míg a másik rész a budai terület, ahol a vizet vezető kőzetek a felszínre bukkannak, vízgyűjtőként szerepelnek és e területrészről csak hideg karsztvíz termelhető ki. A két területrész határát kb. a Duna vonala mentén lehetne kijelölni, ahol a hideg karsztvíz és a mélyből kelet felől felfelé áramló melegvizek különböző mértékben felmelegedve, vagy keveredve langyos (10—30°C), meleg (30°C—50°C), vagy