Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

8. szám - Csanády Mihály: Szennyvíziszap aerob lebontásának vizsgálata (Hozzászól: Benedek Pál)

Válasz Benedek Pálnak Hidrológiai Közlöny 1967. 8. sz. 383 mérőszámnak a lebontás hatásosságának a jellemzésekor. Ez viszont nemzetközileg elfogadott elv: az anaerob és aerob iszaplebontás vizsgálatakor mindenütt az izzítási veszteséggel mért szervesanyagot („volatile solids", „Glühverlust") tekintik a legfontosabb paraméternek (4., 15., 16., 20. irodalmi hivatkozás), maga Benedek is ezzel jellemzi az iszap aerob lebontását 1962-ben megjelent tanulmányában, (18-as irod. hivatk.), pontosan az ő közleményének az analógiájára rajzoltam a cikk 1., 2., és 3. ábráinak szervesanyag görbéit. A hozzászóló szerint kár, hogy a cikk nem említi, hogy az aerob kezelés végén a szervesanyag más, mint az elején. A cikk fenntebb már idézett bekezdésének első mondata viszont ezt határozottan megállapította, kár, hogy ez elkerülte a hozzászóló figyelmét. Benedek kifogásolja a káliumpermanganátos oxigénfogyasztás alkalmazását. 1963-ban tudomásom szerint az országban elsőként kezdtük vizsgálni iszaj>mintának a kémiai oxigénfogyasztását. Az új területen metodikai szempontból a régi módszert, a permanganátos eljárást alkalmaztuk. Nem vitatom azt, hogy a kromátos módszer — különösen iszapvizsgálat esetén — megbízhatóbb a permanganátosnál. Egy teljesen új területen egy számunkra — de különösen a besegítő KÖJÁLlabor számára — teljesen új módszer alkalmazása azonban a megbízhatóságot kétségessé tehette volna. Egyébként a permanganátos módszerrel kapott eredményekből — anaerob rothasztóknál — ugyanaz a következtetés adódott, amit a hozzászóló is megállapít a kromátos oxigénfogyasztás alapján: akémiai oxigénfogyasztással mért szervesanyag csökkenés nagyobb, mint az izzítási veszteséggel mért érték. Mindegyik oxigénfogyasztási módszer csak konvenció, viszont mindegyik módszer esetében értékelhetők és összehasonlíthatók az eredmények az ugyanúgy mért értékekkel. Az általam 1. sz.-nak nevezett laborkísérlet általam mért adataiból valóban kihozható a Benedek által közölt 1. ábra, feltéve, hogy elfogadjuk az egyszerűsítő feltételeket: a folyadékveszteség párolgásból adódik és szárazanyag veszteség egyáltalán nincs. Az így számított adatokból viszont meglepő következtetés is adódik: az első napon a szervetlen anyag (hamu!) tartalom nagyobb mértékben csökken, mint a biokémiai oxidációra valóban képes szervesanyag! Ez a következtetés elég valószínűtlennek látszik, különösen ha azt is hozzátesszük, hogy a szervetlen anyag eltűnésére ma még megfelelő elmélet sincs. Ez a gondolatmenet csak megerősíti azt a véleményemet, amely szerint a relatív számok megbízhatóbbak, mivel a veszteségek elhanyagolásán alapuló anyagmérlegekből adódó abszolút számok megbízhatósága kis modellek esetén erősen vitatható. 2. „Technológiai-gazdasági problémák" Arra vonatkozóan, hogy az „Előkísérletek" körülményei nem lettek volna tisztázottak, legyen szabad megjegyeznem, hogy a kísérleti körülmények mindkét esetben ismertek voltak, legfeljebb az állt fenn, hogy Budakeszin nem lehetett a körülményeket szabályozni, illetve tetszés szerint beállítani (lásd a 19-es irod. hivatk.). A pécsi 1963-as kísérletek technológiai adatait egyébként a VITUKInak a tárgyra vonatkozó, 1963. XII. hó 27-én kelt évvégi jelentése is tartalmazza. Az a kijelentés viszont, amely szerint az iszapoxidáció második napján is növekedett a bakteriális sejtállomány, az 1. sz.-nak nevezett 1964-es laborkísérletre vonatkozik. Ebben az esetben a cikkben nem ismertetett baktériumszám-meghatározás, tehát sejtszámlálás igazolta azt a gyanút, ami az iszapindex növekedése alapján csak valószínűsíthető volt: a baktériumszám értékek maximuma 24 és 49 óra között volt, mégpedig a 37°C-on mért baktériumszámé 24 óra táján, a 20°C-on mért baktériumszám értéké később. A hozzászóló ezen, általa ,,kétesértékű"-nek jelzett megállapítások okát abban adja meg, hogy a szerző csak a más által végzett kísérletekre támaszkodhatott, saját kísérleti tapasztalattal nem rendelkezik. Nem vitatom, hogy a saját kísérleti tapasztalat nagyon hasznos a más kísérleteinek értékelésekor. Viszont az is igaz, hogy egy kívülálló — esetleg éppen kívülálló voltánál fogva — olyan gyenge pontokat, bizonyításra szoruló feltételezéseket is észrevehet egy kísérleti munkában, amire maga a kísérletező nem figyel fel. Ezért valamely kísérlet során egy kívülálló, esetleg időnként szúrópróbaszerű ellenőrző vizsgálatokat végző partner „advocatus diaboli"-ként, tehát kifejezetten a gyenge pontokat kereső kritikusként hasznosan működhet, észrevételei alapján teljesebbé és precízebbé tehető a munka. A hozzászólás konkrét anyagára visszatérve, Benedek egyik leglényegesebb kifogása az, hogy a rothasztók hatásfokának jellemzéséhez a kezeletlen és kezelt iszap százalékos szervesanyagtartalmának különbségét viszonyítom a kezeletlen iszap százalékos szervesanyagtartalmához, vagyis azt adom meg, hogy a kezelt iszap százalékos szervesanyagtartalma hány relatív százalékkal kisebb a kezeletlen iszapénál. A cikkben hangsúlyoztam már, hogy az így kapott számok kisebbek az abszolút értékekkel mért csökkenésnél, viszont jól mérhető adatokból egyértelműen számíthatók, és az az ugyanígy mért adatokkal összehasonlíthatók. Anaerob rothasztók hatásfokának jellemzésére a szakirodalom valóban nem ezt az egyszerű számítást alkalmazza. A szokásos számolás lényege az, hogy megnézzük, mennyi szervesanyag tartozik 1 g szervetlen anyaghoz a rothasztás előtt és után, és ezen szervesanyag értékek különbségét viszonyítjuk az 1 g szervetlen anyaghoz tartozó kezdeti szervesanyag értékhez. A számolás az általam alkalmazottnál bonyolultabb, például háromszög-nomogram-szerű segédeszközt szokás használni (20-as irod. hivatk.). Ezen számítási mód alapja az a feltétlezés, hogy a szervetlen anyag a rothasztás során változatlan. Anaerob rothasztásra ezt általában elfogadják. Aerob iszaplebontás esetén viszont az eddigi adatok szerint úgy látszik, hogy a szervetlen anyag mennyisége is csökken, tehát nem használhatok olyan számítási eljárást, amely a szervetlen anyag változatlan voltán alapul. Az abszolút mennyiségek mérése viszont általá-