Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

7. szám - Egyesületi és műszaki hírek

Szilágyi M.: A Főváros és csatornaműve Hidrológiai Közlöny 1967. 6. sz. 319 a 2000. év körüli évekig. Ebben az időszakban két fejlesztési szakaszt vesznek fel. A várható lakosszámot 1980-ra 2,16, 2000-re 2,25 millióra becsülik. A 2000-es évre várható lakásigényt kereken 880 000 lakásban állapították meg. Az 1980-ig terjedő időszakban 230 000 új lakás építése mellett 30 000-t bontanak és az időszak végén a lakásállomány 740 000. 1980 és 2000 között 260 000 lakás épül, 120 000 szanálása mellett. A lakásszaporulat összesen 340 000 lakás. 195 000 lakás a jelenlegi lakóterületeken belül építhető meg, míg 295 000 lakás részére új — kereken 4100 ha — lakóterületet kell biztosítani. A lakóterületeken kívül az ipar számára is helyet kell kijelölni. Jelenleg az ország iparában foglalkoztatott létszámnak 40%-a Budapesten dolgozik. A II. ötéves tervben az ipar a főváros területén kereken 4 milliárd forintnyi beruházást eszközölt, amelyből másfél milliárd építés jellegű. A városrendezési tervben kijelölt ipari területek teljes mértékben beépültek, sőt azokat növelni is keüett. Az új városrendezési terv szerint távlatban még kb. 1500 ha ipari területigénnyel kell számolni. Az iij rendezés több módon vezethet megoldásra. Az eddigi tanulmányok négyféle fejlesztési lehetőséget vizsgáltak. 1. A meglevő városszerkezetnek megfelelő gyűrűs—sugaras fejlesztés során a még szabad területeket építenék be. Az alacsony beépítettségű külső városrészekben pedig városias magot képeznek ki. Ez az elv vezette a jelenleg még érvényben levő 1960-as rendezési terv készítőit. 2. Az 1960-as tervben alvó vagy bolygó városok kialakítása is szerepel. Ezek 35—50 km távolságban épülnének a fővárostól. 3. A szalagszerű fejlesztés a Duna-völgy adottságát aknázná ki. A fővárost a folyammal párhuzamosan, főként észak felé lehetne növelni. 4. A „nyitott tenyér-rendszer", vagy „csápszerű-rendszer" a természeti és a meglevő város adottságainak figyelembevételével, négy-öt főirányba történő fejlesztését jelenti a fővárosnak. A négy lehetőség előnyeinek és hátrányainak elemzése alapján ez idő szerint úgvlátszik, hogy az ún. csápszerű fejlesztés keresztülvitele valószínű. Ilyen módon 200—250 ezer lakás építhető. A fejlesztés északon 3, délnyugaton pedig 1 főirányban történhet. Budán az esztergomi vasútvonaltól északra Szentendréig 8 km hosszon terjedne az első csáp. A 840 ha-os területen 240 000 lakos elhelyezésére, 80 000 lakás építése lehetséges. Terveznek itt továbbá 50 ha-on új ipari telepítést is. A pesti oldalon, északon 2 csáp nyúlna ki a mai város testéből. A nyugatit a Duna és a vác— szobi vasútvonal között helyezik el. Területe 430 ha. A terület déli határa a Szilas-patak, északon Dunakeszinél zárul. Mintegy 30—35 000 lakás építhető itt, kb. 100 000 lakos részére. A másik csáp Mogyoród irányában — az előzőtől 3—5 km távolságra keletre — nyúlik. 500 ha területen 50—60 000 lakás épülhet kb. 110 000 lakos számára. A két csáp közé tekintélyes 500 ha — ipari terület ékelődik. A délnyugati csápot az M. 1. autópálya mentén, attól nyugatra, fejlesztenék ki az Osztyapenkó csomóponttól Törökbálintig, befoglalva Budaörs területét is. Itt 40—45 000 lakásban 100—150 000 fő találhat otthonra. A kiszemelt terület majdnem 800 ha kiterjedésű. Foglalkoznunk kell tehát az így kialakítandó új városrészek szennyvíz elvezetésének lehetőségeivel. Az újonnan igénybevenni szándékozott területek túlnyúlnak a főváros közigazgatási határán, hoszszuk 6—8 km. Egy csáp kivételével — ez ÉszakBuda — valamennyi teljes egészében olyan területen fekszik, amely kívül esik a távlati csatornázásba bevont terület határain. A csatornamű szempontjából legjellemzőbb elem: új koncentrált szennyvíztermelő helyek keletkeznek annak ellenére, hogy az 1960-as és a most tervezett városfejlesztés a főváros összlakosszámát — a mi szempontunkból azonosnak veszi (2,2 millió). Az 1960-as terv a vízgyűjtő területeken a laksűrűséget lényegesen nem változtatta meg. Ezért és annak a körülménynek, hogy Nagy-Budapest határai nem változtak, köszönhetjük, hogy a csatornamű egyes meglevő bázisaira támaszkodva, azokat felhasználhattuk a kerettervben. Már az 1930-as években készült csatornázási terv is számításba vette a szomszédos városok és községek szennyvizeinek a főváros csatornahálózatán keresztül történő levezetését. Az Angyalföldi szivattyútelepet és a csatlakozó főgyűjtőket ilyen megfontolások alapján méretezték és építették. Üjpest, Sashalom, Szentmihály, Rákospalota, Rákos községek területét vízelvezetés szempontjából idecsatolták. A Pesttől délre fekvő és azóta a fővároshoz csatolt települések önálló csatornázási rendszert alakítottak ki. Buda-közép és észak egységes rendszert képezett. Csak Buda-délen nem épült egységes elgondolás szerinti csatornázás, ennek összefogását az 196l-es keretterv oldotta meg. A meglevő hálózat — jelentéktelen kivételtől eltekintve — egyesített rendszerű. A szárazidei szennyvíz — jövőben megnövekedő mennyiségének levezetése — bizonyos határig ezért lehetséges. A csatornázási keretterv ismertetésénél rámutattunk, bogv a távlati fejlesztés során az elválasztó rendszerű hálózat vízgyűjtő területe nagymértékben növekedni fog, az összterületnek több mint 50%-át teszi ki. A csápokon keletkező szennyvíz-mennyiség túlnő azon a mértéken, amivel a meglevő főgyűjtők terhelhetők. Kivétel csupán az önálló a Buda-déli távlati csatornázási rendszer, ahol a főgyűjtőkből még semmi sem épült meg. Ezen általános jellegű megjegyzések után vizsgáljuk ínég a négy főirányban történő fejlesztés csatornázási vonatkozásait. Buda-északon az új település szennyvíztermelése másodpercenként 1 m

3-re tehető. Ezt a többletként jelentkező szárazidei szennyvizet a kelenföldi szivattyútelepre kellene eljuttatni. A meglevő csatornázási keretterv a Békásmegyernél végződő budai Duna-parti főgyűjtőben a víz levezetését négy közbenső átemeléssel tudja csak biztosítani.