Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

5. szám - Dr. Hankó Zoltán: A nagymarosi vízlépcsőkismintakísérlete

Dr. Hankó Z.: A nagymarosi kismintakísérlet Hidrológiai Közlöny 1967. 5. sz. 271 nek adódott, megnyugtató volt atekintetben, hogy a vízszállítás zéruspontjaként megállapított 98,16 m A.f.-i szintet jó közelítéssel határoztuk meg. 32. A modell vízhozamgörbéjének meghatározása A modell vízhozamgörbéjének meghatározá­sához azokkal a vízhozamokkal, illetőleg azoknál a vízállásoknál végeztünk vizsgálatot, melyekkel későbbi — az építési körülzárás és a műtárgy-vizs­gálatok során szükségünk volt (1. táblázat). Az 1.-6. sorszámú vizsgálatokat a megbízó VÍZITERV írta elő. A 7., 9 és 10. sorszámúakat azért válasz­tottuk, mert az ugyanezzel a Dunaszakasszal vég­zett Műegyetemi vizsgálatok során 1:500, 1 : 80 méretarányú torzított modellen már vizsgálták, ezen felül a 9. sorszámú esetben készült 1953 szep­temberében a helyszíni áramlási felvétel az úszó fáklyákkal. A 8. sorszámú vízállást meg azért vá­lasztottuk, mert a hozzátartozó vízhozam kb. a vízerőtelep kiépítési vízhozama. Tekintettel arra, hogy a későbbi vizsgálatok során igen lényeges volt a vízfelszín alakjának is­merete, a modell vízhozamgörbéjét úgy kellett meghatároznunk, hogy a modell és a természet A = í(H) görbéi egybevágóak legyenek. Ugyanazokban a keresztszelvényekben, ahol észlelés történt a természetben, észleltük a vízál­lást a modellben a piezométer táblán az 1. táblázat­ban felsorolt vízállások esetén. 1. táblázat a -eö s: w Vízállás a Nagy­marosi Vízmércén Az árvíz elő­fordulási va­lószínűsége [~%] Vízhozam (Qsz=Qa) CB [m A. f.] H [m] Az árvíz elő­fordulási va­lószínűsége [~%] [m 3/s] 1 109,21 11,05 0,01 13 280 2 108,21 10,05 0,1 11 330 3 107,16 9;oo 1 9 260 4 106,54 8,38 3,33 8 100 5 106,32 8,16 5 7 720 C 105,86 7,70 10 6 990 7 104,56 6,40 5 080 8 103,01 4,85 3 025 9 101,31 3,15 ] 248 10 100,56 2,40 668 Az előkísérletek során megállapítottuk, hogy a Froude modelltörvény alapján átszámított víz­hozamgörbe néhány százalék hibahatáron belül meg­felel mindaddig míg a víz a hullámtérre nem lép ki, vagyis míg H<8 m. Ez azt jelenti, hogy a modell­ben észlelt vízszintkülönbség néhány százalék hi­bával megfelel a természetben észlelt vízszintkü­lönbségnek. A vízállás növekedésével, mikor a víz kilépett a hullámtérre, a modellben észlelt vízszint­különbség lényegesen kisebb volt a szükségesnél. Ez vizsgálataink szerint azért következett be, mert a modell hullámterének ellenállása nem volt megfe­lelő. Technikai okokból nem akartuk a hullámtér ellenállását a modellben megnövelni, inkább keres­tük az adott nagymarosi vízállás mellett azt a víz­hozamot, melynek levezetéséhez az ismert, nagyobb vízszintkülönbség szükséges. Az előkísérletek ta­pasztalatai szerint a mintegy 40%-kal növelt víz­hozam esetén a kívánt vízszintkülönbség alakult ki. Ezek után a rendszeres vizsgálatok során min­den vízállásnál kétféle permanens vízhozammal rögzítettük a vízfelszín alakulását: ,,a" vízhozam­nak neveztük a Froude modelltörvény alapján át­számított modellvízhozamot, és ,,b" vízhozamnak az előbbi fűszeresét, (100%+ kb. 40%), tehát Q b = V 2 -Q a = V 2 ' Qszámított- (9) A kétféle vízhozamhoz tartozó adatok felhasz­nálásával az (la) összefüggéssel számítottuk a mo­dellre vonatkozóan az a = í(H) függvény pontjait. A számított adatokat a 3. ábrához hasonlóan ket­tős logaritmikus koordinátarendszerben ábrázoltuk és ugyanúgy kiegyenlítettük (5. ábra). A 4. ábrán tüntettük fel a A = í(H) görbéket a természetre vo­natkozóan, míg az 5. ábra a modell a = í(H) függ­vénye. A modell szükséges vízhozamgörbéje a kettő hányadosaként határozható meg, vagyis Q m(H) modell= A(H) természet (10) a(H) modell ' miután A = aQ 2, és mindhárom mennyiség a vízál­lás (H) függvénye. Tekintettel arra, hogy a számított vízhozam­görbe \Qn{H) } alkalmazása a modellben nem bizto­HLmJ 12­11­10­~ 9­IÍ5 ll v, I l I I I I MODELL m-i vizszintkü/önbség (a termesze méretére átszámítva) [cm] vízhozam (modett) [L/s] N N \n a­I l I I I I MODELL m-i vizszintkü/önbség (a termesze méretére átszámítva) [cm] vízhozam (modett) [L/s] N Sí TF A­I l I I I I MODELL m-i vizszintkü/önbség (a termesze méretére átszámítva) [cm] vízhozam (modett) [L/s] I l I I I I MODELL m-i vizszintkü/önbség (a termesze méretére átszámítva) [cm] vízhozam (modett) [L/s] \N •o U­I l I I I I MODELL m-i vizszintkü/önbség (a termesze méretére átszámítva) [cm] vízhozam (modett) [L/s] [cms'/t'] 0. 3)1697 2)1698 • o 0 o 10 50 100 Arányossági tényező, 10' 4o [cms 2/l 2J 500 5. ábra. A modell a =f(H) függvénye Abb. 5. Funktion a=f(H) des Modells

Next

/
Oldalképek
Tartalom