Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éves jubiliumi ülésének előadásai - Ihrig Dénes: A vízrendezési munkák fejlődése

164 Hidrológiai Közlöny 1967. 4. sz. Ihrig D.: A vízrendezési munkák szonyai, vegetációja és művelési viszonyai a meghatározók. Ezért a vízrendezés módszereit illetőleg síkvidéki és dombvidéki vízrendezésről beszélünk. A tárgyalt mesterséges vízlevezetések közül a belvíz és külvíz levezetés fogalma alá tartozó vízlevezetések ilyen megoszlásban az 1962. évi állapot szerint a következő berendezéseket tartalmazták: Csatornahossz, km Szivattyútelepi teljesítmény, m

3/s Síkvidéki vízrendszerek .... 25 050 41 8 Dombvidéki vízrendszerek 2 649 21 (Isszesen 27 699 439 amely összeg 1966-ra már 29 300 km csatornahosszra és 503 m

3ls stabil és félstabil szivattyútelepi teljesítményre növekedett. P]z a vízelvezető rendszer az országhatáron belül 4,4 millió ha és az országhatárokon kívül 0,2 millió ha vízgyűjtőterület vizeit hivatott levezetni. De miután a síkvidéki vízrendezés feladata a mondottak szerint nemcsak a vízlevezetés, hanem a víz hasznosítása is, azért a leesett csapadékvizet visszatartani és tárolni is hivatott. Az optimális vízvisszatartást első lépésben a lefolyóvíz képződésének feltételeit módosító agrotechnikai műveletek, második lépésben pedig a csatornákban levezetendő vizek lefolyásának szabályozása — tározása, késleltetése, elvezetése — szolgálja. Az első lépés a mezőgazdaság szerkezetének, technológiájának a vízgazdálkodás feladatával, céljaival való összehangolása. Először is a mezőgazdasági vízgazdálkodásnak lehetővé kell tenni, hogy a csapadék ott jusson a talajba, ahol lehullott, és a szükséges mértékig a talaj víztartalékát növelje. A nagyüzemi mezőgazdaság legkisebb területe a tábla, amelyet úgy kell kialakítani, hogy az egyszersmind vízrendezési és vízhasznosítási egység is legyen. Az utak árokrendszere a határos táblák föíös vizeit is elvezesse. A vízgazdálkodás alapelveit a következők határozzák meg: a) A csapadék ott jusson a talajba, ahol leesett. b) A leesett és helyileg nem tárolható vizeket átmenetileg más táblákon, rét-, legelő-és erdőterületeken, kell megkísérelni elhelyezni. c) Csak az a) és b) alatt el nem helyezhető vizeket kell levezetni. d) Egyes talajtípusoknál, ahol a talaj optimális víztartalmának biztosítása érdekében szükséges, talajjavító lecsapolás (alagcsövezés, vakonddrénezés) készüljön. A második lépés a helyszínen nem tárolható és levezetésre kerülő víz további visszatartása természetes tározókban, holtágakban, mélyedésekben, mesterséges létesítményekben, töltésekkel körülvett tározókban. A tározás a művelt területek vízlevezetésének gyorsítását, az alsóbb részeken a lefolyási csúcsok csökkentését, tehát a főművek tehermentesítését, de vízhasznosítási célokat is (például halastavak feltöltését, öntözővíz tározását) szolgálja. Pichler János adatai szerint az 1953. évi belvízvédekezésnél, mely a középtiszai és a Körösök belvízárterén folyt le, 25 000 ha területen 117 millió m

3 vizet tároltak. A vízgazdálkodás egyik fontos feladata, hogy a talaj legkedvezőbb vízállapotát alakítsa ki a mezőgazdasági termelés számára. Magyarországon az aszályos és a vizes évek, valamint a csapadék egy éven belüli eloszlása is váltakozik. Ezért a talaj optimális vízállapotának elérésére fokozottan kell gondoskodni egyfelől a víz pótlásáról, a csapadéknak a lehullás helyén való jobb hasznosításáról, és ha ez nem elég, öntözésről, másfelől a felesleges, károsvizek levezetéséről, vízrendezésről. A vízrendezési folyamat, mely a természetadta vízrajzi viszonyoknak az ember számára kedvezőbb kialakítását szolgálta, és melyet végig szemléltünk, a fejlődés folyamán a tiszta védelem helyett a maximális hasznosítás folyamatává kell, hogy váljon. Pa3BHTHe Boaoxo3HÜCTBeHHbix peryjiHpyiomHX pa6oT Idpue, JJ. Aemop noi<a3i>iBaeT pa3BHTiie BeHrepcKHx BO.HOxo35iHCTBeHHbix peryjinpyIOIUHX paőoT AO HacToamera BpeiweHH. CpejjH peryjmpyioiunx paőoT H3JiaraeT ii Te, npn NOMOUIH KOTopbix ÖUJIH peryjiHpoBaHbi BOAOTOKH II BOAOE.MW, Aa.nee 3amnmaioT TeppiiTopim OT 3ATONJIEHNÍI IT 0TB0A5IT JIHlUHHe BOflbl TaK, MT0 TeppHTOpUH CTajlII ripjlroflHbiMH FLJTH HaceJieHHbix nyHKTOB, AJIH TpaHcnopTnoro cooGmeHiiH H Beflemin xo3íiíícTBa. CTATBH COCTOHT H3 xpex HACTEÖ: nepeaa iacmb 113JiaraeT (J)op.\uipoBaHiie RNAPORPAIJWH KapnaTCKoro öacceÜHa H B TÓM Miicjie BeHrpnii, emopan <tacmb NOKA3MBAET RHFLPOMETEOPOJIORHMECKIIE YCJIOBHFL N rnaporpaiftmo BEHrepcKoro GacceÜHa, H B CBETE STHX xapaKTepii3yeT pa3Hbie peryjinpyioiune paöoTbi H HX pa3Bnrae, a B mpembeü mcmu C00TBCTCTBEHH0 HOBOMY KOMnjieKCHOMy NPHHUHNY BOFLHORO xo3>iiicTBa NOKA3BIBAIOTC5I HANPABNEHHFL H 3ajjami AajíkHeííuiero PA3BHT»H peryjmpyioinHX paöoT. ÍJepeaH tacmb (jiopMHpoBaHHe rn^porpa(})HH KapnaTCKoro öaccefma iisjraraeT naMimaa c KOHna TpeTUMHoro nepHO^a (puc. 7) na ocfioBamin paöoTbi Fi. <PUHK (BeHa) II Ha ocHOBaHim STOÍÍ >Ke KapTbi nocjie.lyeT H3.vieHeHHHM pen flyHaji N THCM C yneTOM H3MeneHHtí crpyKTypbi noHBbi. Xapai<repn3yeTCJi co3Aaioina5ic>i TeppnTopHH, KOTopan B03HiiKJia 1—2 Tbic. jieT TOMy Ha3aa, BEPOHTHO BO BPEMH nacejieHiiji 3AECB BEHRPOB. I~IoKa3biBAETCYI B 3Toií riepBoií Macra paHee npoBe^eHHaH wacTb peryjiHpyiomnx pa6or, cjieflbi KOTOPWX HauiJiH B i<aqecTBe ocTaTKÓB H cjie^OB 6biBUieií PHMCKOH iiMnepiin. Bo emopoü H TpeTbeíí wcmu CTATBH noi<a3biBaeTCíi rHpapOMe-TeOpOJIOrHH CTpaHTbl II B CBH3H C 3THM BOAHblíí pe>KHMFLBYX ÖOJTBINHX pei< — JJyHaa H THCU — paccMaTpiiBAN RNARPA(})HMECKHE ycjiOBHji c TOMKH 3PEHHH peryjinpyioMNX paöoT. H3JiaraercH xapaKTep H noBeaeHHe peK u ne6OYIB!ÍIUXEODOMO/CO«HCBH3AHHBIECHHMH paöoTbi no peryjiHpoBaHino no OTBOfly jimnHero KOJIH^ECTBA BOAH, no ocymeHiiio BOJIOT H peryjiHpyiomne paöoTbi öOAbmux peK. Hocjie 3Toro B STOH NACTH n3Jiarai0Tcn 3AAAHH no peryjiHpoBaHmo B0fl0eM0B: 03ep, öonom u mop^HHBIX HOMÜ, a raiOKe TeppiiTopufr, CKJIOHHI.IX K oSpasoBaHHio 3a6onoLEHHBIX TeppHTopiiii. llpri ^opMupoBannn rHAporpaejmNECKHX ycjiOBHií Hy>KHO YMITBIBATB H ÖHOJIONMECKHE npiiMHHU, TaKHM 06pa30M BjiHjiHHe PACTHTEJIBHOCXH h jieca, YHHTO>KEHHE n Bbipy6i<a KOTOPHX (HanpiiMep BO Bpe.viH AByxcoTJieTHero TypenKoro ura) NPEBPATH.IH no KOHua XVII CTOJieTHH B SASOJTOMEHHYIO MeCTHOCTb BCIO CtpaHV (puc. 2). üepBbie paöoTbi no peryjiHpoBaHHio 03HA4AJNI npeKpameHiie óoAom u 3a6oAowHHbix Mecm. 3TH paőoTbi HaiaJiHCb B HAQAJIE XVIII CTONETHH H AO KOHQA XIX CTOJICTHÍJ fíbuiH 3AMHINEHBI 1 MJTH ra SOJIOT OT BPEAHBIX BOA. PeeyAupoeaHue peK B UEJRNX öojiee xopomero OTBOAA BOABI H JIBAA ywce Hamniaa c HAWAJIA XIX CTOJieTHH CAeJIAJIH HA p. ^YHAIÍ AJIFL YCTPAHEHII« jieAHHbix NABOAKOB.