Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éves jubiliumi ülésének előadásai - Ihrig Dénes: A vízrendezési munkák fejlődése

Ihring D.: A vízrendezési munkák Hidrológiai Közlöny 1967. 4. sz. 161 t i e. d e k 3. ábra. Magyarország árvízi elöntései az utolsó száz év alatt Puc. 3. naeodoiHbie 3amonjieHusi Bempuu 3a nocnednux WOjiem Abb. 3. Die Hoehwasser-Überschwemmungen Ungarns wahrend den letzten hundert Jahren tektől eltekintve teljesen kiépültek. De nemcsak kiépültek, hanem az árvizek összeszorítása által megemelkedett vízszinteknek megfelelően, most már az árvizek tapasztalatai alapján megállapított szabványszelvényekre is folyamatosan megerősítették őket. Ez a kiépítés a Tisza völgyében 1915-ig, az első világháborúig, nagyrészt elkészült, a dunai gátak megerősítése azonban a két világháború közötti időre áthúzódott (3. ábra). Az első világháború után, a mai Magyarország területén, a védőgátak hossza 3709 km volt, mely kereken 2 millió ha árterületet védett. Az árvédelmi gátak kiépítését követően azonban további feladatokat adott az ármentesítés kérdése. A gátak kiépítését követően számolni kellett az árvizek szintjének emelkedésével, amit egyéb beavatkozások (például a Tiszánál a meder túlzott megrövidítése átmetszésekkel, a vízgyűjtő terület legfelső részének is utólagos begátolása, a vegetáció változása stb.) még tovább fokoztak. Ez a fokozatos árvízszintemelkedés például a Tisza folyó középső szakaszán, a Körös folyó torkolata környékén, háromnegyed évszázad alatt 3,3 m-t tett ki. A Duna folyó Morva torkolat alatti szakasza a Rába folyó torkolatáig 43 cm/km átlagos esésből a Kárpát-medencében 6 cm/km átlagos esésbe megy át. Az osztrák medencéből nagytömegű (évi 400—600 ezer m

3) liordalékanyag érkezik, melyből évenként több százezer m

3 rakódik le. Az utolsó 60—70 év alatt ez kb. 1,5 m középvízi mederemelkedést, és ennek következtében 60—70 cm körüli árvízszint emelkedést is okozott. Ez is az árvédelmi gátak erősítését és magasítását hozza magával, de egyéb intézkedéseket is kell végrehajtani az árvízszintek emelkedésének megakadályozására. A Duna Budapest alatti szakaszán a jeges árvizek már eddig is 2,5—3,0 m-rel felülmúlták a jégmentes árvizek szintjét a szeszélyesen és különböző helyeken bekövetkező jégtorlódások miatt. Ilyen rendkívüli jeges árvíz volt 1956 márciusában, amikor az előző legmagasabb árvizekre kiépített gátakon 57 helyen következett be gátszakadás. A katasztrófák elkerülése a jövőben egyes gátszakaszok áthelyezését, ezzel az árvízi meder bővítését és a gátak további megerősítését kívánja meg. De a hidrológiai viszonyok kedvezőtlen alakulása is minden eddigi mértéket meghaladó vízállásokat és víztartósságokat hozhat magával. Ilyen volt az 1965. évi dunai árvíz. Ezért az ármentesítés állandóan újabb feladatokat kaphat, melyeket meg kell oldani. Az ármentesítés és az ármentesítési építés állandó fejlesztési szükségletet jelent és jelenteni fog a jövőben is. A biztonság fokozásának további feladatai: a) a jégmentes árvizek maximális szintjét meghaladó jegesárvízi szakaszokon a meder szabályozásával — éspedig a jégtorlaszkeletkezés okainak megszüntetésével, a már keletkezett jégtorlaszok esetén pedig a felduzzasztott víznek a torlaszokon kívül, a hullámtereken zavartalan levezetésével — kell jobb középvízi és nagvvízi medret létesíteni, b) a mértékadó jégmentes és jegesárvizek szintjének és a mértékadó árvíztartósságoknak megfelelően az „elöregedett" anyagú gátakat meg kell erősíteni. Az első világháborútól napjainkig az árvédelmi gátak hosszában és a védett területek nagyságában lényeges változás nem volt, csak a már említett okokból kifolyólag a biztonság fokában volt csökkenés. A védőgátak hossza kereken 4000 km, mely 2,3 millió ha árterületet véd. A harmadik nagy vízrendezési tevékenység, a belvízrendezés, mint síkvidéki vízrendezés, önmagában is jelentkezett volna a település és mezőgazdasági tevékenység intenzívebbé válásával. Az árvédelmi töltések kiépítésének előrehaladásával azonban mint a „belvizek" levezetésének feladata jelentkezett sürgetően, előbb és nagyobb mértékben, mint egyébként jelentkezett volna. Sok helyen a belvizek vagyis az árvédelmi töltésekkel lefolyásukban gátolt csapadékvizek, elleni védekezés fokozatosan olyan kérdéssé vált, mint maga az árvédekezés. Az első belvízlevezetési kísérlettel ugyanott találkozunk, mint az árvédelemnél, a Csilizközben, ahol 1846-ban kezdték meg az első belvízlevezető csatorna építését. 1850-ben már a Bodrogközben, majd a Tisza mentén, a szekszárd—bátai ártéren, a Körösök mentén, a Berettyó mentén és — mint belvízvédelmi szempontból első ,,külvízcsatorná"-val, a Lónyai csatornával — 1881-ben a Tisza Tokaj feletti, balparti felsőszabolcsi árterületén folytatódott a belvízrendszerek kiépítése. Az árvédelmi gátakba épített zsilijiek sorozata azonban önmagában nem sokat jelentett, és 1878-ban megépült a ma is meg-