Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)
3. szám - Dr. Bolberitz Károly: A felszíni vizeket terhelő anyagok és mérgező határértékeik
Bolberitz K.: A felszíni vizeket terhelő anyagok Hidrológiai Közlöny 1967. 3. sz. 135 De rá kell mutatni e helyen arra is, hogy mekkora különbségek mutatkoznak a rövidebb és a hosszabb túlélési időt biztosító töménységekben a különböző vegyületeknél. Vannak vegyületek, melyeknél a néhány órán vagy néhány napon át eltűrt töménységek között alig van különbség (pl. MgCl 2), másoknál viszont rövid ideig igen nagy töménységeket bírnak ki a kísérleti állatok, hosszabb időn át pedig már nyomnyi mennyiségek is pusztulást idéznek elő [9]. Néha még egymáshoz igen közelálló, rokonvegyületek között is meglepő nagy a különbség. Az átlagos lűrési határérték változása a behatási idő függvényében a Daphnia mami a mikrorákkal végzett kísérletek során Vegyület 24 órás 48 órás 72 órás 96 órás Vegyület átlagos tűrési határérték (mg/l) Magnéziumklorid Káliumcianid Káliumferricianid p-klorobenzolszulfonát nátrium sója p-fenolszulfonát nátrium sója Nátriumszulfát 3,391 2 905 8,600 13,510 8,384 3,699 2 549 7,659 13,5Í0 2,564 0,7 0,6 3,964 3,494 725 3,484 0,4 0,1 2,150 1,471 630 következtében lényegesen csökken. Ha azonban 7—11 részletben adagoljuk ugyanezt a töménységet vagy ennél kisebbet, akár 0,4 mg/I-nek megfelelő töménységet, a hal már 2 nap alatt elpusztul [2]. 3. Azt, hogy mekkora különbségek mutatkoznak a rövid és hosszúlejáratú túlélési időben, jól szemlélteti a Zn-ion. A tüskés pikó nevű halat [2]: 0,4 mg 1 Zn-ion átlagosan 144 óra alatt 2,0 mg/l Zn-ion átlagosan 18 óra alatt 20 mg/l Zn-ion átlagosan 6 óra alatt 200 mg/l Zn-ion átlagosan 2 óra alatt pusztítja el. Egyes kutatók elegendőnek tartják csupán az 1 órás mérgező adagot megállapítani, mondván, hogy ha a hal ezt kibírja, a szennyezett helyről amúgyis elvándorol és így nem károsodik. Más szerzők viszont minél hosszabb túlélési határ-koncentráció megállapítását tartják indokoltnak. Nem lehet vitás, hogy amennyiben a Vizek tisztaságát kívánjuk biztosítani, úgy az utóbbi értékekből kell kiindulni, mert a halaknak lassan nem lesz hova elvándorolniok. De még ezek az értékek is kockázatosak lehetnek a továbbiakban felsorolt okok következtében. 4. Az élővizek tisztaságának elég jó indikátorai a halak (különösen az érzékenyebb fajták, mint a pisztráng), de nem egyedüli indikátorai. Az egészséges vizekben az élőszervezeteknek egész sora van jelen, melyek mindegyikének saját feladata van, mely tevékenység nélkülözhetetlen és melyeknek kiegyensúlyozott együttműködése teszi a vizet élővízzé. Ha valamely idegen anvag mérgező dózisa bármelyik jelenlevő szervezetet pusztítja, ez közvetve kihat a többire és megbontja az egyensúlyi helyzetet. Ily módon bármelyik víziszervezetre ható anyag is csökkenti az öntisztítást és ezúton közvetett halpusztuláshoz vezethet. A víziszervezetek együttesében kisebb-nagyobb növényiésállati szervezetek; baktériumok, élesztők, penészek, infuzóriumok, protozoák, algák, férgek, mikrorákok, csigák, kagylók, rovarlárvák stb. hosszú sora szerepel. Ezek érzékenysége a mérgező anyagokkal szemben igen különböző [9, 10]. Csak egy példát említve: a halak formaldehidből 50 mg/l-t is kibírnak néhány órán át, a vizi rovarok már 20 mg/l-től elpusztulnak, a protococcusok 5 mg/l-től, míg egy vízi növényfajta, az ún. tócsagaz már 1 mg/l-t sem visel el [11]. Ha tehát biztosak akarunk lenni abban, hogy a befogadóba vezetett mérgező anyag nem zavarja meg a víz egyensúlyi helyzetét, minden veszélyes anyagnak az összes vízi szervezetre vagy legalábbis ezek jellemző képviselőire kifejtett hatását kellene megismernünk. Ettől pedig igen távol vagyunk. Az utóbbi években ugyan megindultak ily irányú vizsgálatok is, mely mérések során általában egy halféleség, egy baktériumféleség, egy algaféleség és a proteolízis mérésével az enzimekre kifejtett hatást vizsgálják [5, 9, 10, 12]. Ilyen adat azonban sajnos még csak elvétve áll rendelkezésre. 5. További bizonytalanságot jelent a vizsgálatoknál az, hogy a vízminőség is erősen befolyásolja a toxicitást. így elsősorban a víz hőmérséklete, pH-ja, oldott oxigén tartalma, de a benne oldott sók mennyisége is, legfőképpen pedig úgy látszik a keménység, a kalcium tartalom [10]. a) A hőmérséklet emelkedésével a toxicitás általában nő. Egy szerves vegyület, a piridil-mercuriacetát esetében pl. a DL 5 0: 10°C-on 21,1 mg/l 16,5°C-on 10,8 mg/l 24°C-on 5,8 mg/l Tájékoztatóul általában azt fogadják el, hogy minden 10°C hőmérséklet-emelkedésnél a túlélési idő több mint 50%-kal csökken [2, 13]. b) Azok a kísérletek, melyek összehasonlították a mérgező adagokat részben 2 mg/l oldott oxigén tartalom, részben 5-—9 mg/I oldott oxigén tartalom mellett, azt mutatták, hogy amennyiben nem volt mérgező anyag jelen a vízben, az oldott oxigén tartalomnak ez a változása nem zavarta a kísérleti vízi állatok életműködését. Mérgező anyagok jelenlétében azonban lényeges különbségek mutatkoznak egyes anyagoknál [14]: Vegyület . ivi" u • . 5—9 mg/l 2 mg/l Vegyület . ivi" u • . oldott oxigén tartalom esetében Zn + + esetében a 96 órás 1)L S 0 .... Naftónsav esetében a 96 órás DL 50 KCN esetében a 96 órás DL 6 0 .... 8,02 5,6 0,45 4,9 2,0 0,12
