Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)
2. szám - Illés István: Radioaktív szennyvizek tisztítása
Illés /.: Radioaktív szennyvizek tisztítása Hidrológiai Közlöny 1966. 2. sz. 59 2. táblázat Kémiai csoport Kémiai elem Súlv [kg] Ritka gázok Krvpton és Xenon 128 Nehéz alkálisók Rubidium 15 Caesium 1 18 Alkáli földfémek Stroncium 42 Bárium 43 Ritka talajok és Yttrium 317 Zireoniuin 125 Nióbium D Molvbden 92 Tellurium 16 • Technetium 29 Jód 7 Ritka fémek Ruthénium, Rhodium és Palladium .... 61 S. táblázat Vegyszer Súly [t/10 000/ m 3] Salétromsav 1300 7 Króm-, alumínium-, nikkel- és uránium0 Kevert hasadó termékek nitrátja 1,8 szennyeződések megbízható és gazdaságos végleges elhelyezése föld alá helyezett zárt korrózióálló fémtartályokban történhet [6]. Ezeknél a tárolómedencéknél igen érdekes jelenséget figyeltek meg, amely a tartályok szerkezeti és kialakítási formájára is kihatott. Azt tapasztalták, hogy a tartályokban elhelyezett radioaktív szennyvíz minden emberi beavatkozástól mentesen, időközönként felforr. A felszabaduló hőmennyiség nem állandó, ennek következtében a tartályokban előre nem várt nyomás-változásokat okoz. E jelenségek csökkentése érdekében a tartályoknál léghűtést és vízcirkuláltatást alkalmaztak a tartályok hőmérséklet-csökkentésére, némi sikerrel. Általában az Egyesült Államokban a radioaktív szennyvizeket semlegesítik, majd utána lágv acéllal bélelt betonfalú medencékben tárolják. Azokon a helyeken, ahol a semlegesítést nem hajtották végre és a folyadék savas állapotban maradt korrózióálló acélbélést alkalmaztak, amely a tárolási költségeket jelentősen növelte. Ezeknél a tartályoknál beiktatták az ún. „hőkiegyenlítő" tekercseket is, amelyek az önforrásbeli és a hideg állapot közti hőmérsékletkülönbséget vannak hivatva felvenni. Az önforrás következtében a tartályból távozó gőzöket egy különleges szerkezet segítségével felfogják és lecsapatják. A le nem csapódott gőzök szűrőn át távoznak a levegőbe. A szűrőből elfolyó lecsapódott vizek, amennyiben az szükséges, a tartályba visszavezethetők. Az alkalmazott tartályok liengeralaktiak. Belső átmérőjük 211 rn és magasságuk 6—12 m közötti. -Az 1960-as adat szerint ebben az időben az Egyesült Államok területén mintegy 300 000 m 3 radioaktív szennyvizet tároltak és a tárolás becsült költsége mintegy 120 millió dollárt tett ki. Egy liter szennyvíz tárolási költsége 5,5—66 cent között változott, a szerkezeti anyagoktól, a gőzök visszatartásának és kezelésének mértékétől, valamint a helyi viszonyoktól függően. Kezdetben az önforrás következtében előálló nagy hőmérsékletingadozás miatt több tartály megrepedt és szivárogni kezdett. Ezek ellenőrzésére a tárolóhelyek területén figyelő kutakat fúrtak és észlelő szerkezetekkel látták el a távolabbi új tartályokat is. Angliában a szennyvíz végleges elhelyezésére hasonló módszert vezettek be azzal a különbséggel, hogy a szennyvizeket mindig savas állapotban tárolják korrózióálló acéltartályokban. A rozsdamentes acél többletköltségét véleményük szerint ellensúlyozza az a költség, amelybe a nagy mennyiségű savas víz semlegesítése kerülne [6]. Emberi környezetben való elhelyezés Az emberi környezetben való elhelyezés az olcsóbb megoldásnak mondható. Az angol—amerikai próbálkozások azonban azt mutatták, hogy csak kisebb szennyezettségű szennyvizek esetén alkalmazható, nem szólva a költséges ellenőrzési igényről. Majdnem minden olyan országban követett eljárás ez, ahol a radioaktív vizek elhelyezésének problémája napirendre került. Egyes országokban a módszert a kezeletlen, másutt olvan vizeknél alkalmazzák, amelyeknek aktivitási szintjét már egy megengedett értékre csökkentették. A megengedhető maximális koncentráció mértékét a már közölt 1. táblázat adja meg [6]. Megjegyzések a maximálisan megengedhető koncentrációról : Ha vegyipari szennyvizeket természetes befogadóba vezetnek, azok felhígulnak a befogadó vizétől. Amennyiben a bevezetés alatti szakaszon vízkivétel is van, ügyelni kell arra, hogy a káros mérgező anyagok ne érjék el az emberre veszélyes koncentrációt. A radioaktív anyagok bevezetésénél két szempontot kell figyelembe venni : a) A radioaktív izotópok emberre veszélyes koncentrációban ne kerülhessenek emberi környezetbe. b) A megengedettnél nagyobb mennyiségben se külső, se belső sugárzás ne álljon elő. 1954-ben a radiológiai védekezésre alakult Nemzetközi Vizsgáló Bizottság javaslatot tett közzé, amelyben feltárta a belső és külső sugárzás megengedhető mértékét. Ebben az „átlagember" jellemzőit vizsgálták, hogy a világ minden táján dolgozó tudósok azonos alapon végezhessék össze-, hasonlításaikat. Felvették, hogy az átlagember ételszükséglete 700 ml/nap, folyadékszükséglete 1500 ml/nap, teljes napi táplálékszükséglete tehát 2200 ml, ami hozzávetőlegesen ugyanennyi víznek felel meg. Erre vonatkoztatva állították össze az /. táblázatban közölt megengedhető koncentrációkat. A nem aktív anyagoknál 10-szeres biztonsági faktort alkalmaztak, az embereket tömegesen érintő aktív anyagok esetében viszont a biztonsági faktort 100-szorosra emelték. A táblázatban szereplő fajlagos aktivitást az alábbi formulából számították [6] : o 1,31 X10 8 « = *—-—- , txA ahol S a specifikus aktivitás curie/g-ban, t a felezési idő napban és A az izotóp atomsúlya.
