Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

12. szám - Vedres Lipót: Kájlinger Mihály élete és szerepe Budapest ivóvíz-ellátásában

Vedres L.: Kájlinger Mihály élete és szerepe Hidrológiai Közlöny 1966. 12. sz. 577 hiány, ami mind nagyobb gondot okozott az illetékeseknek. Nyilvánvaló lett, hogy a vízművek fenntartása, továbbfejlesztése és bővítési munkálatai egységes vezetést tesznek szükségessé. A főváros tanácsa ezért Kájlinger Mihályt 1917 novemberében, szerződésének fenntartásával vezérigazgatói címmel iijból a vízművek élére állította. Weisz Jakabot felmentette a vezetés alól. Helyettes vezérigazgatói minőségben működött tovább. Kájlinger elsősorban a gyakori vízhiányon igyekezett segíteni. Javaslatára a fővárosi tanács a fogyasztásban különböző korlátozásokat vezetett be, és ígv egyenletesebbé vált a vízelosztás. Ezen kívül nagy erővel szorította Kájlinger a háztulajdonosokat a hibás belső berendezések kijavítására. De természetesen halaszthatatlanná váltak a vízművek további bővítési munkái annál is inkább, mert a háborús anyag- és munkaerőhiány véget vetett a rohamos ütemű beruházásoknak. Kájlinger mindössze nagyszabású elgondolásainak előkészítését folytathatta: terveinek tárgyalására csak 1918-ban került sor. A vízhozam növelését szolgáló hatalmas beruházási programot 1918. január 19-én fogadta el a közgyűlés. Ennek több kisebb munka mellett legjelentősebb tételei: Budán egy 800 mm átmérőjű főnyomócső építése az újlaki teleptől a krisztinavárosi gépházhoz, és a káposztásmegyeri vízmű további bővítése. A Szentendrei sziget meglevő kútjaitól északra 4 km-es partszakaszon 20 kútból 70 000 m

3 víz szerzésével számolt a terv. E munkára azonban a háború miatt nem került sor. 1919. elején Kájlinger újból megindította a megyeri továbbfejlesztés tervezési munkáit, ezeket azonban május végén beszüntették. Több mint egy évtized múlva más formában hajtották végre a bővítést. Kájlinger utolsó elgondolása a háború után a Duna nyers vizének ipari és öntözési célokra való hasznosítására irányuló javaslata volt. Anyag és fedezet híján ez nem valósulhatott meg. Az alkotó munka kényszerű szünetelése alatt a háború után is folyt a sziszifuszi küzdelem a vízhiányok és a vízpazarlás ellen. Eredményét nagyban elősegítette, hogy ?iem volt már számottevő katonaság a városban, a hadiipar megszűnt, sőt nagy pangás következett be az iparban, mind jobban lehetett anyagot kapni az épületek belső vezetékeinek javításához, és végül, hogy 1921-ben, 50 éves küzdelem után, általánosan kötelező lett a vízmérők használata. 1923. február 10-én súlyos katasztrófa növelte meg a vízellátási gondokat. Eltört a káposztásmegyeri átemelő telepek termelte vizet a főtelepre szállító ikercsatorna. Ígv csak a főtelepi és Palotai szigeti kutak, továbbá az Országház-téri galéria tudott a bal parti városrésznek vizet szállítani, a Duna vízállásától függően napi mintegy 40—60 ezer m

3 mennyiségben. A hiány napi 100 000 m

3 volt. Kájlinger korára és egészségi állapotára hivatkozva felmentését kérte a helyreállítási munkák vezetése alól és annak ellátására három évtizede munkatársát (majd utódját), Paulovits Viktor műsz. főtanácsost javasolta. Jótanácsaival azonban sokat segített a helyreállításban közreműködőknek. Provizórikus intézkedésekkel sikerült a vízszolgáltatást egy hónap múlva közelítően a normálisra emelni. Az ikercsatorna helyreállítási munkái az év végére befejeződtek. 8. Kájlinger érdemei a főváros vízellátásában Kájlinger munkásságát ós érdemeit a főváros vízellátásában a következőkben foglalhatjuk össze: 1. Wein Jánosnak és Salbachnak a káposztásmegyeri vízszerző területek hozamára vonatkozó megállapításait felülvizsgálva tisztázta, hogy a vízhozam kevesebb a becsültnél. Éppen ezért magáévá tette a Fővárosi Közmunkák Tanácsának javaslatát, és bevonta a szentendrei sziget déli csúcsát a vízszerzésbe. A szigetet feltárva arra az eredményre jutott (és ezt további munkái során fel is használta), hogy a sziget felső partjai mód felett alkalmasak a vízszerzésre, és a főváros részére innen lehet a legnagyobb vízmennyiséget biztosítani. 2. Lényeges szerepe volt abban, hogy a nagy vízművet vízszintes galériák helyett függőleges kutakkal építsék meg. 3. A Salbach-javasolta kút-telepítések elrendezését módosította. Új kút-típust vezetett be. 4. A szigeteken szerzett vizet a Duna medre alatt épített alagutakon át vezette a bal partra. (Hazánkban ezek az első ilyen létesítmények.) 5. Az alagutakat a közlekedő edények törvényére támaszkodva használta fel a vízszállításra. A szigeti kutak megszívása egy-egy bal parti aknából történik, amelybe szivornyázással kerül a szigeti kutakból a víz. Nagy átmérőjű és szokatlan hosszú szivornyavezetékeket épített, amelyek kitűnően beváltak. 6. A teljes megyeri vízművet jól áttekinthetően, meglepően gyorsan tervezte és építette meg. 7. Az elszerencsétlenedett újlaki építkezést átvéve, sikeresen új megoldást alkalmazott. 8. Új területeket vont be a vízellátásba. (Kőbánya, a Rózsadomb, az Istenhegy felső részei.) Működése alatt több mint 400 km-rel növekedett, csaknem kizárólag házi munkával, a fővárosi csőhálózat hossza. Ha arra gondolunk, hogy a vízművekbe fektett tőke nagyobb részét a csőhálózat igényli, értékelhetjük ezt az adatot. 9. A budai hegyvidék egyes részein a nagy nyomásokat új medencék és szivattyútelepek (Óra út, Budakeszi út) beiktatásával csökkentette. W. Felismerte a vasbeton szerkezetek jelentőségét, és már 1903-ban a kőbányai víztornyot ilyen, akkor még kevéssé ismert szerkezettel építtette. Számos más helyen is alkalmazta a vasbetont. A kőbányai víztorony Európa egyik első vasbeton építménye, állaga ma is kifogástalan. 11. Hosszú ideig kitartóan küzdött az első világháború alatt a rajta kívül álló okokból keletkezett vízhiányok megszüntetéséért. Drákói rendszabályokkal (fogyasztáskorlátozás, bírságolás stb.) igyekezett meggátolni a vízpazarlást.