Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)
12. szám - Végvári Rezsőné: Az öntözési norma meghatározása
Hidrológiai Közlöny 1966. 11. sz. 567 Az öntözési norma meghatározása TÉGVÁÍI REZSŐNÉ' I. Vizsgálatok előzményei Az öntözési norma hatóságilag megállapított •érték. Jellemzője, hogv rendeletileg írja elő a különböző adottságok között egy öntözés alkalmával, illetve a teljes öntözési idényben adagolandó vízmennyiséget. Az 1964. év közepéig érvényes normákat a 21/1961. [V.É.9) számú OVF utasítás határozta meg. A mezőgazdasági üzemek tapasztalatai alapján azonban az ebben foglalt értékek alacsonyaknak bizonyultak. Ezért 1964-ben az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Földművelésügyi Minisztériummal egyetértésben új normákat állapított meg, melyeket a 30/1964. (V.É.13) számú OVF utasítás foglal össze. Ez az új víznorma elsősorban gyakorlati megfigyeléseken alapul, bár kétségtelen, hogy meghatározása alkalmával a rendelkezésre álló korlátozott számú tudományos eredményt is messzemenőkig hasznosították. Ennek ellenére hazai öntözéseink jelenlegi fejlettségi fokán az új víznorma értékek kétségkívül megfelelnek a mezőgazdasági vízgazdálkodás igénveinek. Ontözőgazdálkodásunk fejlődése azonban öntözőrendszereink telítetté válása felé halad. Ezzel egyidejűleg fokozódik az az igény, hogy a rendelkezésre álló vízkészlet maximális kihasználásával biztosítsuk az elérhető legnagyobb terméshozamokat. Ezt a fejlődést feltételezve előbb-utóbb szükségessé válik majd a jelenleg érvényben levő öntözési norma értékek felülvizsgálata is. Az eddigi tapasztalatok szerint e munka alapja nem lehet más, mint a gazdaságosság szempontjait is felölelő tudományos elemzés. E felismerés alapján 1964-ben indult meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére az új öntözési norma kidolgozására irányuló széles körű kutatómunka, amelybe — mint a különböző kutatóhelyeken folyó munkák összefogója — a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet is bekapcsolódott. II. Az öntözési norma megállapításával kapcsolatos korábbi vizsgálatok Az öntözési norma megállapításának alapja a gazdasági növények vízfogyasztása. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok igen hosszú idő óta foglalkoztatják a szakembereket. így például, már az 1870-es évekből is vannak adataink egyes növények vízfogyasztására [11]. A különböző vizsgálatok során alkalmazott módszerek alapja — magától értetődően — minden esetben a növény vízháztartását befolyásoló tényező vagy tényezőcsoport egyes tagjainak mérése, és ezekből a növény vízháztartására jellemző érték meghatározása volt. Aszerint, hogy milyen tényezőket vettek tekintetbe, az alkalmazott módszerek két csoportba sorolhatók. Az első csoportba azok a vizsgálatok tartoznak, amelyek elsősorban időjárási jellemzők alapján, a növény párologtatásának —transpirációjá* Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest nak — illetve a növény és a talaj együttes párolgásának — az evapotranspirációnak — a mértékét kívánják meghatározni. A második csoportba azok a vizsgálatok sorolhatók, amelyeknek a módszere a vízháztartási mérleg felállítása. így ezek az evapotranspiráció mellett a talajvízkészlet változását befolyásoló többi tényezőt is tekintetbe veszik. 1. Az evapotranspiráció és a transpiráció a) A lehetséges evapotranspiráció A világirodalomban a legnagyobb számban a lehetséges evapotranspiráció megállapítása érdekében végzett vizsgálatok eredményeiről szóló beszámolók találhatók. Közös jellemzőjük az, hogy végeredményként különböző —úgynevezett klimatológiai — képleteket adnak a potenciáhs evapotranspiráció meghatározására, E képletekben független változóként általában a légkör jellemzői, mint a szabad vízfelszín párolgása [8], a hőmérséklet és sugárzás [5], illetve a hőmérséklet és a levegő telítettségétől függő telítettségi hiány [3, 8, 12] szerepel. Az öntözési norma vizsgálata szempontjából lényegesebbek azok a módszerek, amelyek a számítások során — az időjárási jellemzők mellett — mind a növényt, mind a talajt jelentős tényezőnek tekintik. Ezek közül egyesek [1, 6, 7, 8] a növényfajtól és a növény életszakaszaitól — fenofázisaitól — függően változó növényi tényező értékeket állapítanak meg. A talajtípus jellemzésére pedig egyidejűleg bevezetik az úgynevezett „javító ténvező"-t, amelv szerintük a talaj szerkezeti sajátosságaitól és természetes vízkapacitásától függ. Ismeretes olyan módszer is [5], amelyik a növényi tényezőt a szárazanyagmennyiség és a tenyészidő összefüggéséből, a talajtényezőt pedig a pillanatnyi talajnedvesség alapján veszi figyelembe. Egy másik eljárás [12] a lehetséges havi evapotranspiráció értékének meghatározásához a kísérletekkel megállapított, havonként és növényfajonként változó növényi tényezőt és a vizsgált talajtípus duzzadóképesség-jellemzőjét használja fel. Ezek mellett ide tartozik még az Alpatyeváltai ajánlott számítási módszer [4], amely az adott növény mért vízfogyasztási értékének és a szabad vízfelszín mért párolgásának viszonyszámából indul ki. * E módszerek közvetlen célja, mint láttuk, a lehetséges evapotranspiráció számítása. Ennek ellenére mégsem tekinthető tisztázottnak maga az az alapvető kérdés, hogv milyen fogalmat takar a ,,lehetséges evapotranspiráció" kifejezés. Az evapotranspiráció értelmezése közismert: a növény és a talaj együttes párolgása. Ennek lehetséges (potenciális) értéke azonban az adottságoktól függően természetesen nagymértékben változik. Alapvető kérdés tehát az, milyen körülmények között kerül sor a lehetséges evapotranspiráció megállapítására? Erre vonatkozóan nem találunk az említett tanulmányokban utalást. Kivétel Szesztay tanulmánya [20], amelyben a
