Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)
8. szám - Dr. Bényey Zoltán: A jog szerepe a vízgazdálkodásban
Bényey Z.: A jog szerepe a vízgazdálkodásban Hidrológiai Közlöny 1966. 8. sz. 359 gásban levő, többváltozós konkrét valóság között bizonyos mértékig szükségszerűen megvan, s úgy látszik, szinte kiküszöbölhetetlen. A vízszennyezés károssága nemcsak sok igen különböző rendű és rangú tényezőtől függ, de időben, sőt több, láncolatos szennyezés esetén térbelileg is, rendkívül mozgékonyan változó folyamat. Ennek megragadására és rögzítésére a jog a kívánatos szabatossággal alig képes. A kibocsátott szennyvíz mennyisége, minősége, töménysége, a kibocsátás gyakorisága, másfelelől a befogadóban annak adott helyzetétől függően az adott időben és szakaszon előidézett hatás (ami többek között függ a befogadó nagyságrendjétől, pillanatnyi vízhozamától, a bebocsátás előtti szakasz szennyezettségi állapotától, a befogadó öntisztulási képességétől, az alsóbb szakaszokon levő vízfelhasználók távolságától és igényük jellegétől stb.) csupán a legfontosabb tényezői ennek a jogilag még csak megszövegezhető, de alig megragadható tényállásnak. De még ez sem minden: külön súlyos jogi problémák merülnek fel a megállapítási (bizonyítási) eljárás során. Mindezek az elemek ui. egymáshoz képest is állandó változásban vannak, s a tényezők sokasága az idő függvényében a változatok elképzelhetetlenül nagy számát produkálja. Ha mármost figyelembe vesszük, hogy a szankcionálás alapjául az egy évi szennyvízkibocsátás szolgál, viszont az ellenőrző mérés egy vagy legfeljebb két alkalommal hajtható végre, elgondolható, hogy a változó tényezők által előidézett összhatásra ebből vonható következtetés csakis olyan átlagos értékű ítélet lehet, ami mindenhez hasonlítható inkább, mint a jogilag kívánatos exaktsághoz. Márpedig — tisztán gyakorlatilag nézve — a bírsággal sújtott felek, de meg a törvényesség is, annál inkább igénylik ezt az exaktságot a jogalap kimunkálásában, minél magasabb összegű bírságról van szó. Tudvalevő pedig, hogy a szennyvízbírság a kibocsátott évi szennyvízmennyiség arányában üzemenként igen tetemes összegekre rúg. A vízügyi törvény és végrehajtási rendelete ezekben a kérdésekben egészen általánosan rendelkezik, a részletek kimunkálása és a változó valóságnak megfelelő jogi eszközök megteremtése a jogszabály Végrehajtási rendelkezéseinek a feladata. A nehézségek ismeretében ennek a jogi szabályozásnak az útját-módját csakis két elv összekapcsolásával lehetett kidolgozni: 1. a lehetőségek legszélső határáig exaktan kellett megállapítani a káros vízszennyezések nemeit és határértékeit (amit fentebb szankció-tényállásnak neveztünk), éspedig úgy, hogy a jogilag lényeges elemek pontosan mérhetők és egy adott időpontra rögzítettségük dacára is kellőképpen jellemző módon általánosíthatók legyenek; 2. a szennyvízbírság jogszabályi tételeit (kereteit) úgy kellett megállapítani, hogy a hatóság viszonylag tág keretek között, az összes változó körülmények (és a fent említetteken túlmenően az üzemre jellemző magatartás) kellő értékelésével, maximálisan egyéniesítve szabhassa ki azt. A szennybírság megállapításáról szóló legújabb rendelkezések ennek a két elvnek érvényesítésével jöttek lére. Ha a vízkészlet-gazdálkodás viszonylag könynyebb feladatokat állít is elénk (jogilag), mint a vizek szennyezés elleni védelme — mert könnyebb a fenti elveket kitűzni, mint megvalósítani —, ez utóbbi végülis szintén a vízkészlet megóvását célozza, ami vízföldrajzi adottságaink mellett méltán sorakozik legjelentősebb népgazdasági feladataink mellé. Noha e téren — a szankció sajátosan jogi természete folytán—a jognak több önálló vagy látszólag önálló feladata van, mint a vízkészletgazdálkodásban, itt nem kevésbé a műszaki tartalomra támaszkodva képes csak vízgazdálkodási szerepét betölteni. A káros vízszennyezés elemeinek észlelése és meghatározása csakúgy, mint mért és ellenőrzött megállapításuk műszaki feladat, amelyhez a jog már mint kész tényálláshoz fűzi hozzá a maga következményeit. Amit tehát a vízkészletgazdálkodás műszaki és jogi elemeinek szerves egységéről, komplexitásáról mondottunk, szószerint megismételhető a vizek tisztaságára irányuló, sokrétű, nehéz, de tartalmilag teljesen egységes munkára vonatkozóan is. Hozzászólások Holló István: A fejlettebb ipari, jobban városiasodott országokban hamarabb, másutt később kongatták meg a vészharangot: Veszélyben a vizek tisztasága ! Nálunk az utóbbi két évtizedben az ipar elég sok, hazánkban eddig ismeretlen gyártási technológiát és szabadalmat vásárolt meg. A keletkezett szennyvizek tisztítását alacsonyrendű kérdésként kezelték, és a befogadó vizek tisztaságát egyáltalában nem vagy csak kis mértékben védték. Az OVE céltudatos, szívós munkával elérte azt, hogy a 24/1963. OVF. sz. utasításban foglalt tervszerű ipari vízgazdálkodást a legtöbb tárca hatékonyan valósította meg, és az ipartelepek, valamint a tárcák vízgazdálkodási felelősei a víz minőségének védelmével komolyan foglalkoznak. Sőt a Nehézipari Minisztérium a 24/1963. sz. utasítás elgondolásain örvendesen túlhaladt, és a 18/1965. számú utasításában a Vegyipari Vízügyi Szolgálatot és a Vegyipari Vízügyi Műszaki Tanácsot életre hívta. Remélhető, hogy ezek a szervek a vegyipar általában káros szennyvizeinek tisztítását hathatósan előmozdítják, és a bányászat, valamint a kohó- és gépipar is követni fogja ezt a példát. További szemléleti javulás lenne, ha minden ipari tárca magáévá tenné azt a sok helyen hangoztatottfelfogást, hogy új ipari technológiákkal együtt szerezzék be a keletkező szennyvizek legeredményesebb tisztítási technológiáját is. Ezáltal elkerülhető lenne, hogy pl. szintetikus mosószerek gyártásakor keletkező, károsnak ismert szennyvizek részére új tiszítási módot dolgozzanak ki akkor, amikor külföldön átállnak olyan detergensek előállítására, amelyeknek szennyvizei könnyen tisztíthatók. A vízvédelmi szempont kedvező kialakításához nagyban hozzájárulnak a következő operatív intézkedések:
