Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

8. szám - Dr. Bényey Zoltán: A jog szerepe a vízgazdálkodásban

354 Hidrológiai Közlöny 1966. 8. sz. Bényey Z.: A jog szerepe a vízgazdálkodásban szaktevékenység. Merőben elméletileg két fő funkciócsoportot különböztethetünk meg e fogalomkörben: a) a természetes előfordulási formában felelhető víz „készletté" íeíeZeneMolyamatát, éspedig — nagy vonalakban — a víz feltárását (felkutatás, kitermelés), a víz előkészítését (pl. víztisztítás) és a víznek a felhasználás helyére szállítását, illetőleg „készletezését" (pl. regionális vízellátó rendszerek, tározás stb.), — másfelől b) a készlettel szoros értelemben való „gazdálkodást", így a feltárt (feltárható) vízkészlet nyilvántartását és elosztását, ezen belül a vízkészlet és a vízigények „fedésének" távlati, illetőleg rövidtávlatú, területi és időbeli tervezését stb. Az első feladatcsoport műszaki (techikai) jellegű funció, röviden úgv mondhatjuk: „víztermelés". Mi sem jellemzi jobban a korszerű vízgazdálkodás minőségi változását, mint éppen az a körülmény, hogy a társadalmi méretekben jelentkező vízigények kielégítése többé már nem a természetes formációkban előforduló víznek közvetlen (legfeljebb egy-egy kút, forrásfoglalás eszközkónti közbeiktatásával történő) felhasználása, hanem bonyolult és költséges technológiai folyamat, a víznek a lehetőség határain, de széles határain belül helytől és időtől független, minőségi és mennyiségi eredményekkel járó beavatkozások útján történő biztosítása. Természetesen már maga ez a folyamat közgazdasági mérlegelést tételez fel, mint minden más értelmes, célszerű technikai ténykedés (így pl. a víznyerési lehetőségek közül a gazdaságilag optimális megoldást állítsuk a cél szolgálatába, a népgazdasági létesítmények telepítése során a vízellátási lehetőségekkel, mint gazdaságilag mérhető tényezővel számoljunk stb.), de a vízellátás a legelső értelemben mégis a legtipikusabban műszaki megoldásokat igénylő komplex vízügyi-műszaki, technológiai tevékenység. E tevékenység eredménye: a vízkészlet, a víz természetes előfordulásának, helytől és jelentkezésének idejétől kisebb-nagyobb mértékben függetlenített és a hasznosítási célkitűzés rendelkezésére bocsátott jószágmennyiség. Ezzel a készlettel jellegzetesen közgazdasági mérlegelés útján kell az igényeknek minél nagyobb mennyiségét, minél „gazdaságosabban" fedezni, ami viszont soha nem egyszerűen ár-matematika, hanem mindig vízga?dálkodásilag, ezen belül hidrológiailag, földrajzilag, vízrajzilag, műszakilag stb. determinált mérlegelés, tehát a gazdaságosságon kívül belejátszanak egyéb tényezők is (pl. a vízhozam-eloszlások ós változások, a vízkészlet kímélése, a vízgazdálkodás jelenlegi és távlati lehetőségei, a vízgazdálkodásilag lehetséges változatok közül a műszakilag optmális kombinációk kihasználása stb.), amire a Vízgazdálkodási Keretterv számos példával szolgál. A vízkészlet célja végül is: a társadalom részéről a hasznosítható víz iránt jelentkező igények kielégítése. Ez — elvileg — történhetnék közvetlen társadalmi elosztási formák között is. így pl. elképzelhető, hogy több üzem, település a saját tulajdonát képező területen, a saját erőforrásait összegezve kitermeli a szükséges, helyesebben a rendelkezésre álló vizet, azt felosztják egymás között, esetleg a felesleget eladják, vagy a hiányzó mennyiséget vásárolják, minden egységes vízgazdálkodási tervszerűség közbeiktatása nélkül. Ez a termelési és elosztási folyamat semmiben sem különböznék más gazdasági jószág előállításától és a gazdasági forgalomba állításától. Elképzelhető még az is, hogy — legalábbis a szocialista gazdasági rend keretei között — mindez bizonyos tervszerűséggel, összehangoltan történnék, mint egyéb területen is a más javakkal való „tervgazdálkodás", de egységes ós tervszerű vízgazdálkodásnak mindezt aligha nevezhetnénk. A vízgazdálkodás sajátossága éppen abban mutatkozik meg, hogy a vízkészlet biztosítása és elosztása nem ilyen közvetlenül és spontánul megy végbe a gazdasági alanyok között, hanem — mint az egységes és tervszerű vízgazdálkodás szerves része — közvetetten, az állam hatalmai aktusainak közvetítése útján. Ennek a megoldásnak csak az egyik — igaz, a legáltalánosabb — oka, hogy nálunk, amint azt éppen a vízügyi törvény a legerőteljesebben kifejezésre juttatja, az egységes és tervszerű vízgazdálkodás állami feladat: tehát kiváltképpen az a vízkészlet-gazdálkodás. Különben világszerte, a nem szocialista gazdasági rendszerek jogában is egyre inkább megfigyelhejük az állam mélyre nyúló beavatkozását a vizekkel kapcsolatos viszonyokba, a vízkészlet-gazdálkodásba, s ez az irányzat mind szélesebb körben terjed. Mindenütt szükségessé teszi az, hogy a víz termelése egyre költségesebb, bonyolultabb, az egyetemes vízgazdálkodás egészétől elválaszthatatlan komplex műszaki erőfeszítéseket igényel, amelyekre az egyes gazdálkodó alanyok önerejükből nem képesek, a vízkészlet elosztása pedig olyannyira közérdekű, hogy az az állam közreműködése nélkül nem történhet. A vízkészlettel való „közvetett", hatalmijogi aktusokon keresztül megvalósuló gazdálkodás alapevető oka azonban az, hogy a víz — eltérően legtöbb más gazdasági jószágtól — nemcsak elsőrendű, de szükségképpeni életfeltétel, az élet és a termelés nélkülözhetetlen tényezője. Ezért soha nem válhat tisztán „gazdasági" jószággá abban az értelemben, hogy termelését és forgalomba állítását az esetleg kevezőtlen gazdasági mozzanatok bizonyos határon túl akár ki is kapcsolják. Vízről ilyen vagy olyan módon feltétlenül gondoskodni kell, azt mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, még akkor is, ha ez különösen nehéz körülmények között esetleg nem gazdaságos. Ezért a vízkészlet konkrét elosztása végső soron — természetesen közgazdasági-műszaki megalapozás és mérlegelés eredményeként — nem közgazdasági, hanem jogi funkció: az egyes vízigénylőknek jog adása arra, hogy az össz társadalmi javat képező vízkészlet bizonyos része felett saját céljaikra rendelkezennek. A vízhasználó részére a jogi aktus közvetítésével biztosított vízmennyiség a vízkészlet összességéből „átmegy" a gazdasági alany érdekkörébe, az állami vízgazdálkodásból a felhasználó gazdálkodásának a termelési tényezők, illetőleg elemi létfeltételek biztosítására irányuló tevékenységi körébe, a vízkészlet-gazdálkodás mint közgazdasági funkció pedig a jogi forma felöltésével hatalmi aktus erejét nyeri. A vízügyi törvény idevonatkozó, alább ismertetendő vízgazdálkodási elvei tehát, noha tartalmukat és eredeti összefüggéseiket tekintve műszakijellemvonásokkal bíró közgazdasági normák, az állam akaratát kifejezésre juttató jogi aktusok útján valósulnak meg; formailag a vízügyi hatóság által kiadandó, vízhasználatra jogosító vízjogi engedélyben. Az engedélyező határozat folytán a vízkészletnek gondos mérlegeléssel megállapított része felett a vízjogi engedélyes a jog erejével rendelkezni jogosult, mások e jogát nem csorbíthatják, vi-